Az emberi agyat nem olvasásra tervezték, ezzel nyugtatom magam ilyenkor nyáron, amikor napokig, sőt akár egy-két hétig sem sikerül egyetlen könyvben sem elmélyednem. Maryanne Wolf írja a Reader, Come Home című kötetben, hogy az agyban nincsen olvasásért felelős terület. Az olvasás mint tevékenység rendkívül új az emberiség történetében. Mintegy hatezer éve csináljuk, de éppen csak száz-kétszáz év telt, mióta tömegek ismerik a betűk és írásjelek csodálatos rendszerét.

Ennyi idő még nem elég ahhoz, hogy evolúciós változások történjenek legeszesebb szervünkben.

Az agy mégis adaptálta magát a feladathoz, új struktúrákat és új pályákat hozott létre, hogy ne csupán szavakat, hanem mondatokat és komplex gondolatokat is megértsünk. Tudósok szerint az írott szimbólumokat olyan, más miatt kialakult képességek miatt tudjuk megérteni, mint a beszéd és az éles látás. Amikor meglátod a betűkkel teleírt papírlapot, a baloldali nyakszirti lebeny a szimbólumokat összekapcsolja az azokat jelölő hangokkal.

De pillanatnyilag ez mit sem segít! Van, hogy naponta elolvasok egyet, most meg napokig kezembe sem veszek könyvet. A hónapban Esterházyba kezdtem bele újra (Utazás a tizenhatos mélyére, a foci Eb-hez kapcsolódva), de abból meg az lett, hogy „Ronaldinho bestof”-videókat pörgettem a YouTube-on. Aztán egy Hemingwaybe, a gyengébbik (de még mindig elég jó) bikaviadalos könyvbe (Veszélyes nyár), de pár oldal után félbehagytam. Vékony könyvek. A fene egye meg.

Tudni vélem a dolog okát: okostelefon, internet, felszínes figyelem. Nyár, hőség. Meg hát, mondom még egyszer, engem nem erre terveztek!

Azt is tudom, mi az ellenszer, végigcsináltam már sokszor:

• kapcsold ki a telefont,
• húzd ki az internetet,
• csapd le a laptopot.

Ülj le a könyvvel, és ne is állj fel a fotelből egy óráig. Ha rá akarsz Google-zni valamire, amit olvasol (gyakran megtörténik), inkább írd fel egy cetlire. Majd rákeresel később. Addig ne hagyd abba az olvasást, amíg nem olvastál el 50 oldalt. Ha elolvastál annyit, olvass el még 50-et. És így tovább.

Hogy hány könyvet olvas évente egy átlagos ember, arról sehol nincsen megbízható adat. Egy tavalyi Tárki-felmérés szerint 37-et, de valószínűleg az ő kérdőívüket olyanok töltötték ki, akik olvasnak. Egy átlagos amerikai 12-t, azzal már közelebb járunk a valósághoz. Egy várakozáson felül teljesítő könyvmoly akár 200-300-at is, de ahhoz könyvesboltban kell dolgozni. Vagy szerkesztőként.

Jómagam eddigi rövid életem során nagyjából 600 könyvet olvashattam el. Ez lehetne több, de mivel nem szeretnék az olvasási szokásaimra is teljesítményelvű etikát erőltetni, békében vagyok vele. Ha felteszem, hogy évente végigolvasok 37 könyvet (igyekszem, Ringo!), és most vagyok huszonhét, könnyen kiszámolhatom, hogy következő 50 évem 1850 könyvet jelent majd.

Az egy sor a polcok között a könyvtárban. Az Umberto Eco saját, harmincezres könyvtárának picit több, mint egyhuszada. Az e-book olvasómra férő 7000 könyvnek kevesebb, mint harmada.

S akkor neki lehet állni tervezgetni: mi fér bele ebbe az életbe?

Beleférnek a szerzők, akiket végig akarok olvasni? Akikről még nem tudom, hogy végig akarom őket olvasni? Akikről még nem is hallottam, mert nem is léptek színre? Belefér a C. G. Jung-sorozat, amelynek évről évre megjelenő köteteit mindig megveszem, de nem olvasom el? Vagy a nagyregények. Elég hosszú az élet Az eltűnt időhöz (Proust)? És hogyan számítsam azokat a könyveket, amiket nem kiolvasni kell, hanem olvasgatni mindig: az I-Ching, a Zarathustra vagy A teljesség felé?

Meg aztán nagylelkű voltam magammal, amikor adtam ötven évet. És ha elviszi a víz vagy a tűz a könyvtárakat? Vagy engem? Ha igaza lesz a jobboldalnak meg a baloldalnak, és jönnek a migránsok, meg a hőségrekordok, meg jön mindenki, tényleg mindenki, amivel csak rémisztgetnek minket, a medvék Szlovákiából és a jaguárok délről? És ha Faludynak lesz igaza, és tényleg lesz idő, mikor „könyv se lesz, / költő se lesz, és rím se lesz”? Vagy Ray Bradburynek (Fahrenheit 451), és égetik a könyveket, csak a legfontosabb könyveket őrizgetjük titokban, csak a memóriánkban?

Szóval: nem olyan biztos az az 1850 könyv. Megelégszem kevesebbel is. És nem fogok belekezdeni a szokásos dumába, amit az olvasás népszerűsítve szoktak mondani. (Tudniillik, hogy empatikussá tesz, meg hogy a könyv olyan ajándék, amit újra és újra ki lehet nyitni - és a többi.) Én csak tudni akarom, hogy mi van bennük. Ennyi az egész.

És azt se bánom, hogy az agyamat nem erre tervezték. Ha tervezték valamire egyáltalán.