sPORT

Jakabos Zsuzsanna 15 évesen nem így képzelte a jövőt

„Több versenyem volt, mint ahány edzésen részt vettem” – foglalta össze az őszi idényét Jakabos Zsuzsanna a DIGI Sport híradójának, a Sport 24-nek. Európa-bajnok úszónőnk 32 évesen is ahol csak tud, elindul, a kaposvári rövidpályás úszó országos bajnokságot például egy látványos éremkollekcióval (öt arany, hét ezüst, két bronz) zárta; a fotóra azonban valamiért egy mentőöv is odakerült.

“Az a négy nap elég kemény volt, a második után már úgy éreztem, hogy kelleni fog a mentőöv, vagy nem biztos, hogy be tudom majd fejezni mind a négy napot, de aztán elég jól sikerült végül” – nyilatkozta a DIGI Sport híradójának, a Sport 24-nek a Győri Úszó SE versenyzője.

Jakabos Zsuzsanna egyidős Hosszú Katinkával, és korábban egyikőjük sem gondolta, hogy 32 évesen még aktívak lesznek. 

“Amikor 15 évesen edzőtáborban voltunk Sierra Nevadán, akkor megbeszéltük, hogy amikor már rég abbahagytuk az úszást, és már 25 évesek leszünk, akkor majd ide visszajövünk síelni, és hogy milyen jó lesz ez a kis kikapcsolódás, és milyen jó lesz egymást újra látni. Ez volt nagyon régen, és még mindig itt vagyunk.”

Petrov Árpád, a Győri Úszó SE edzője nap mint nap látja, hogy Jakabos Zsuzsanna máig mennyire motivált. „Tényleg, ő 32 évesen is még mindig élvezi az úszást, imádja ezt az életmódot, és tud magára koncentráltan versenyezni.”

„Nagyon sokszor érzem azt, hogy azokon a napokon, amikor úszom, jobban érzem magam, mint amikor nem úszom” – jegyezte meg Jakabos, hozzátéve, hogy egyedül vasárnap fordul elő, hogy nem úszik, de néha akkor is szokott. Azt is elárulta, hogy ilyenkor mit csinál. „Takarítok, meg mosok – ilyeneket” – mosolyodott el az úszónő, akinek az egyik edzője, Petrov Iván 2017 óta egyben a férje is.

A kazanyi rövidpályás Eb-n 200 pillangón negyedik, 400 vegyesen ötödik lett, most pedig következik a szintén 25 méteres medencében rendezendő világbajnokság. 

“Az Eb-n nem jött össze (az érem), ennek ellenére az idényben a legjobb formáját hozta ott is. Ha ez a tendencia marad, akkor én remélem, hogy egy vagy két döntőt tud majd úszni a rövidpályás világbajnokságon” 

– fogalmazott Iván ikertestvére, Petrov Árpád.

Jakabosak nincsen már konkrét nagy álma az úszásban, de céljai természetesen még vannak.

„Nincs már olyan, amire azt mondom, hogy én addig biztosan úszom, amíg ezt a dolgot el nem érem. Ilyet nem tudnék megfogalmazni, de nyilván vannak céljaim.”

Például mi? – kérdeztek rá az úszónőnél, aki erre nevetve azt mondta. „Amiről nem szeretek beszélni. Ilyen apróbb, közelebbi célok.” 

A legközelebbi cél pedig mi más is lehetne, mint egy jó eredményt elérni a december 16-án rajtoló abu-dzabi rövid pályás világbajnokságon; amelyen a tervek szerint 200 pillangón, illetve 200 és 400 vegyesen fog majd úszni Jakabos Zsuzsanna.

(DIGI Sport / Sport 24)