sPORT

Két napig Metallicát hallgatott a bronzérmes, parakajakos Varga Katalin

A KL2-es kategória magyar indulója már a csütörtöki előfutamában is jól szerepelt, de másodikként célba érve középfutamra kényszerült. Varga Katalin a középfutamos idők alapján be tudta lőni, hogy valószínűleg jobb lesz, mint a végül negyedik német ellenfele.

Abban szombaton – amikor már nem esett az eső, de felhős volt az idő a Sea Forest Kajak-kenu Pályán – még úgy is simán nyert, hogy a végén kiengedett. A bő egy órával későbbi döntőben jól rajtolt, jó volt az utazó tempója, így nem is az volt igazán a kérdés, meglesz-e neki a bronzérem, hanem hogy esetleg megfogja-e az élen lapátoló két brit közül a lassabbat.

Varga Katalin; Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

 

Végül stabil harmadik helyen ért célba 52.622 másodperccel. Győzött Charlotte Henshaw (50.760), másodikként pedig Emma Wiggs (51.409) végzett. Varga Katalin az első női magyar paralimpiai érmese a sportágnak. 

A balesetes gerincsérült, 35 éves magyar kajakos, aki öt éve ötödik volt a riói paralimpián, idén pedig ezüstöt nyert az Európa-bajnokságon, a magyar küldöttség 16. érmét – a negyedik bronzot – szerezte.

“Pontosan ezért a bronzéremért jöttem – jelentette ki a vegyes zónában. – Minden úgy alakult, ahogy elképzeltem. Ez kiérkezéskor még nem teljesen volt így, nehéz volt magamat felpörgetni, valószínűleg azért, mert túl higgadtan álltam hozzá a versenyhez. Már két napja Metallicát hallgatok, hogy felpörgessem magam. Pont erre a napra tök jól alakult minden” – folytatta.

Elmondta, a középfutamos idők alapján be tudta lőni, hogy valószínűleg jobb lesz, mint a végül negyedik német ellenfele.

“A futamban messze volt tőlem, nem láttam, hol végzett, amikor befutottunk, akkor sem voltam még biztos benne, hogy megvan. És annyira lassan írták ki, ki a harmadik, hogy ott azért izgultam, hogy ez ilyen szoros volt?” – mesélte.

Arra a kérdésre, hogy látott-e menet közbe esélyt a második hely megszerzésére, azt felelte, hogy igen, de bevallotta, hogy a végén általában “el szokott fogyni”, és hozzátette, hogy ezen majd javítani kell.

Varga Katalin; Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

 

A terveit illetően azt mondta, a párizsi paralimpián szeretné fényesíteni ezt az érmet, és az a munka, amit pár hónapja elkezdett, elég jó, úgyhogy ezt folytatja majd.

A KL1-es kategóriában a gerincsérvműtét következtében kerekesszékbe került Pulai Erika a középfutamában ötödikként ért célba, és mivel itt nem rendeztek B-döntőt, a 11. helyen végzett.

A kenus szakág egyetlen magyar indulója, Juhász Tamás (VL2), középfutamos második hellyel beverekedte magát a fináléba és ott nyolcadik lett. A motorbalesetes gerincsérült a kajakosoknál is indult, és a KL1-eseknél, azaz komolyabb sérültségi kategóriában a hatodik helyen végzett egy nappal korábban.

Egyik magyar induló sem jutott döntőbe a szabadpisztolyosok vegyes számában

Dávid Krisztina 525 körös teljesítménnyel 12., Gurisatti Gyula pedig 511-gyel 24. lett az alapversenyben, melyben hatvan lövést kellett leadni 50 méterre. A nyolcas döntőhöz 532 kör kellett.

A 34 fős mezőnyben a férfiak és a nők együtt versenyeztek.

Dávid Krisztina kedden léppisztolyban bronzérmes, csütörtökön sportpisztolyban, a 25 méteres vegyes versenyben pedig 15. volt. Gurisatti ugyanezekben a számokban 24., illetve 27. lett.

(MTI)

Aranyérmes a kajakos Kiss Péter Pál