sPORT

Vas Kata Blanka: A nagy versenyzők is gratulálnak, megtanulták a nevem

„Most érzem ennek a súlyát, eddig szerintem nem fogtam fel, most kezdem felfogni” – nyilatkozta a DIGI Sport híradójának Vas Kata Blanka, aki egészen elképesztő 2021-es évet tudhat a háta mögött.

A három szakágban is versenyző 20 éves kerekpáros üstökösként robbant be a sportágba, úgy itthon, mint külföldön. A felhajtást még szoknia kell, hiszen az ő természetes közege mégis csak a kerékpár és a versenyek, amelyeken idén sok szép emlékkel gazdagodott.

„Az olimpia nagyon nagy élmény volt. Már az nagy dolog volt, hogy kijutottam, de hogy negyedik lettem, ez így még csodásabb. Aztán következett az országúti világbajnokság, ahol megint csak negyedik lettem. Nagyon sok embert megleptem ezzel, még magamat is – én sem számítottam rá. Valamint sikerült a cyclocross-szezonban végre nyernem egy világkupát” 

– sorolta a legjobb eredményeit a DIGI Sport híradójának, a Sport 24-nek Vas Kata Blanka.
Forrás: Digisport

Az eredményei miatt érzi ő is, hogy a mezőnyben nagyobb figyelmet kap

„Nem az történik, hogy odakönyökölnek, inkább kevésbé könyökölnek oda. De rengeteg nagy versenyző gratulál nekem, és tudja a nevemet. Ez hihetetlen!”

Vas Kata Blanka egyelőre nem szeretne egyik szakágból sem kilépni, élvezi, hogy folyamatosan új impulzusokat kaphat

„A mountain bike áll szerintem a legközelebb hozzám, mégis csak azzal kezdtem és amiatt szerettem meg ezt a sportot. De mindegyiknek megvan a hangulata, és nagyon jó cserélgetni is a szakágakat, mindig mást csinálni, mindig más emberekkel találkozni és más környezetben lenni. Máshogy néz ki egy verseny országútiban, akkor egy csapattal megyünk, miközben egy cyclocross- vagy egy mountain bike-verseny csak rólam szól.”

Külön más hobbija nincs, ha feltöltődésre vágyik, akkor a leghétköznapibb dolgok jöhetnek csak szóba

„Család, barátok, a kutyák otthon, a mamákkal találkozni minél többet. Igazából a család az, ami a legjobban kikapcsol. És nem tudok mást mondani, mert ezt szeretem a legjobban, otthon lenni és csak beszélgetni a családtagokkal hétköznapi dolgokról, jó ilyenkor egy kicsit kikapcsolni a kerékpározásból, és nem gondolni rá.”

Most azonban még bőven kell gondolnia rá, hiszen hétvégén a budapesti Városligetben cyclocross magyar bajnokságot rendeznek.

(DIGI Sport / Sport 24)