Bazalt Iskola

A tanulás és környezete rengeteget változott az idők folyamán. Míg görögök sétálva és beszélgetve tanultak, az évszázadok során kialakult iskolarendszer az épített környezet mellett a természet fontos része volt a tanulási környezetnek, addig az ipari forradalom idejére az oktatás teljesen visszaszorult az iskolák folyosós cellás rendszerébe.

Azóta a természeti környezet tudatos érzékelése az attól való eltávolodás során egyre intenzívebb igényként merül fel a pedagógiában. Az erdei iskolák, a cserkészet, a tanösvények kísérletet tesznek arra, hogy visszakapcsolják a gyermekeket abba a környezetbe, amely az emberiség történelmének szinte teljes idejében a mindennapok közegét jelentette.

Forrás: CAN Architects

 

A 21. században a frontális oktatás korszerű tanulási helyzetekkel egészült ki. Már az osztályteremben sem csak a tábla felé nézünk. A csapat- és projekt alapú munka egyre elterjedtebb a tanulás során. A természeti környezet ennek egy újabb rétegét adja. Nemcsak, hogy kimozdít, de másként is tanulunk ott. Nem kell füzet és nem kell tankönyv. Helyette valós feladatok során válik tudássá az iskolában megszerzett információ.

Minden iskolának van valamekkora udvara, külterei és közterekkel kapcsolódik a település többi részéhez. Ezek tanulási felületként való használata nemcsak fiziológiailag előnyös (friss levegő, természetes fény, mozgás), de a 21. század kihívásaira választ kereső reformpedagógiák alapján az iskola és a mindennapi élet célzott integrációját is biztosítja. A magyar közoktatásban ennek ellenére jelenleg nem, vagy alig jelenik meg, ugyanakkor több működő kísérlet bizonyítja, hogy lehetséges.

A VEB2023 által támogatott Bazalt Iskola program elindította a régióban a kültéri oktatás téri és pedagógiai feltételeinek megteremtését. A Bazalt Iskola elemei: Bazalt Tanterem (helyteremtés): közösségi tervezés alapon, tájépítészeti és építészeti eszközökkel a helyi gyerekek és az ifjúság bevonásával épülő kültéri tanulási helyek létrehozása. Tájmegismerő, alkotó és kulturális workshopok (foglalkozásteremtés): az adott bazalt tanterem informális és non-formális tanulási helyzeteinek megtervezése, kipróbálása, pontosítása. Bazalt Tantár (módszerteremtés): a workshopok tanulságai és a résztvevők visszajelzései alapján módszertani összefoglaló összeállítása, nevelési-oktatási program
létrehozása a megvalósításban közreműködő szakemberekkel közösen.

Forrás: CAN Architects

 

A tervezett helyek és foglalkozások célja, hogy ezt a csodálatos természeti környezetet az ide látogatók aktív alakítóként éljék meg, lehetőségeik és ebből fakadó felelősségük feltáruljon előttük.

A 2022-es évben három általános iskolával karöltve valósult meg a projekt, mely 2023-ban 4 másik helyszínnel bővül: Nivegy-völgyi Német Nemzetiségi Általános Iskola – Balatoncsicsó, Művészetek Völgye Általános Iskola – Monostorapáti, Keresztury Dezső Általános Iskola – Nemesgulács, Bárdos Lajos Általános Iskola - Tapolca Tatay Sándor Általános Iskola – Badacsonytomaj, Szigligeti Általános Iskola – Szigliget, valamint a Borzavár - Porvai Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola.

Az oktatási projekt eredményeiről és eseményeiről részletes beszámolót a projekt social
media csatornáin, a Facebookon és az Instagramon találhattok.