Egy igazi ajándékkönyv ötéveseknek és egy lírai mesekönyv

A nagy sikerű 3 éves lettem!, valamint folytatása, a 4 éves lettem! nagyon kedvelt válogatások. Most végre az ötévesek is ünnepeltethetik a születésnapjukat egy önálló antológiával. De Bendl Vera-meséket is találunk a Pagony újdonságai között.

5 éves lettem! – Kedvenc meséink a Pagony szerzőitől

A Pagony különleges sorozata a 3 éves lettem! című kötettel indult. Az antológiákban kiemelt, korosztályonként rendezett mesék önálló könyvek formájában is megtalálhatók a Pagonyban, így ha valamelyik szereplő különösen kedves a gyerekek vagy szülők számára, további könyvekben követhetik nyomon kalandjait. A 3 éves lettem! kötet szereplői együtt mesélnek ennek a korosztálynak a rájuk váró nehézségekről, a dackorszaktól kezdve a bölcsi- vagy ovikezdésig.

A 4 éves lettem! című kötetben egy-egy Marék Veronika-mese mellett helyet kap többek közt Harcos Bálint, Berg Judit és Dániel András írása is; a mesehallgató négyéves magára ismer a hétköznapi kalandokban, de már szívesen bújik bármilyen képzelt mesehős bőrébe is.

Az első két kötet népszerűsége után most az ötéveseken a sor, hiszen megjelent az 5 éves lettem! című kötet, mely az ötéves korosztály igényeinek megfelelően készült el. Még több népszerű szerzőt és még hosszabb meséket, verseket talál benne az olvasó, hiszen nincs is jobb, mint ötévesnek lenni! Mintha igazi szuperhős lenne az ember: önállóan képes szinte mindenre. Mégis rengeteg ideje marad arra, ami igazán fontos: a barátságra, a szerelemre, a világ megismerésére, a miértekre; mindig akad újabb és újabb felfedezni való a metrózástól a csillagos égig, az emlékmúzeumtól a hintarablásig.

Ötévesen már hosszú és összetett meséket is szívesen hallgatnak a gyerekek, ezért ebben a kötetben egész komoly és nagyon humoros mesék is találhatók a rövidebb, mindennapi történetek mellett. A gyerekek ebben a korban szeretnek ismerős szituációkról olvasni, de szeretik a szürreális mesevilágokat is, amikben el tudnak vonatkoztatni a valóságtól, miközben észrevétlenül azonosulnak a szereplőkkel.

Találkozhatnak Kicsibácsival és Kicsinénivel, Csodával és Kószával, Leával és Petivel, szerelmes óriásokkal és merengő medvékkel; de ismét szerepet kapnak Tandori mackói, Berg Judit cicái is. Sok-sok régi és újabb, ismert és kevésbé ismert mesét, remek verseket tartogat a kötet a Pagony legkiválóbb szerzőitől és rajzolóitól. A könyv felépítése, hasonlóan az első kettőhöz, tematikus fejezetekből áll, külön csokorba szedve az egyes témakörökhöz tartozó meséket és verseket, így  mindenki megtalálja a számára éppen legaktuálisabb olvasnivalót.

Beleolvasó itt.


Bendl Vera: Matyi tigrissel álmodik

Nagy óvodás korban már nem ritka, hogy a gyerekek olyan kérdéseket tesznek fel, melyeken a szülőknek is hosszan el kell gondolkodniuk. Bendl Vera gyönyörű, új mesekönyve nem adja meg a választ arra, hogy honnan jön a szomorúság, vagy hogy válaszol-e Isten az imákra, és ha igen, hogyan. Segít azonban elindítani a közös gondolkodást és beszélgetést.

A címszereplő, Matyi legjobban a tigrisektől fél. Erre mi történik? Este lefekvéskor ráugrik valami nagy, puha és szőrös dolog. Egy tigris! Nem túl nagy: akkora, mint az óvodás Matyi, de mégiscsak tigris! Nem kell hozzá sok idő, hogy az örökmozgó kölyöktigris az örök gondolkodó Matyi legjobb barátjává váljék.

Bendl Vera egyszerre nagyon egyszerű és mégis egészen varázslatos meséiben – Szimonidesz Hajnalka szintén varázslatos rajzaival – Matyi megment egy poloskát, vitatkozik a Jóistennel, lekési az esőt és szeretné tudni, hogy pontosan mennyi is egy pillanat. A tigrissel fára másznak, bújócskáznak, játszanak, hógolyóznak, sétálnak, fagyiznak, örülnek és szomorkodnak – úgy, ahogy csak a kisgyerekek tudnak.

A mesék a gyerekeknek szólnak a gyerekeket foglalkoztató témákról, de a felolvasó felnőttek is találnak a maguk szintjén elgondolkodni valót. Matyi és legjobb barátja, a tigris már az első mesével belopják magukat az olvasó szívébe. A könyv érzékeny hangjával, közvetlen egyszerűségével és festői rajzaival tökéletes összebújós, közös mesélésekre. Az elgondolkodtató, okos mesék fontos és mély beszélgetéseket indíthatnak szülők és gyerekek között, hogy közösen találhassanak választ az élet legbonyolultabb kérdésekre is.


6–10 éveseknek ajánlott!
Beleolvasó itt.


(via Pagony)