Hírességek gyerekkoráról indított podcastot az UNICEF Magyarország

A gyerekkor fontosságáról indított podcastot és egyben videósorozatot az UNICEF Magyarország, Így lettem címmel. A hetente új adással jelentkező produkcióban sztárok, tudósok, elismert szakemberek és közéleti személyiségek mesélnek arról, hogy milyen korai élmények, körülmények, kapcsolatok vagy akár traumák formálták a személyiségüket.

Az UNICEF immár 75 éve dolgozik azért, hogy minden gyerek kibontakoztathassa a benne rejlő képességeket és egészséges, békés gyermekkorban lehessen része. 

A hírességek gyerekkoráról szóló beszélgetéseket Mészáros Antónia, az UNICEF Magyarország ügyvezető igazgatója vezeti. A televíziós szakember 2017-ben döntött úgy, hogy képernyős pályafutását megszakítva minden energiáját annak szenteli, hogy a rangos gyermekvédelmi szervezet hazai tevékenységét irányítsa. A karrierváltás óta most először ül vissza a műsorvezetői székbe, hogy a meghatározó és megismételhetetlen korai évekről kérdezzen neves közéleti személyiségeket, sztárokat, szakmájukban elismert szakembereket.  

„A gyermekkor életünk legmeghatározóbb szakasza. Ekkor dől el, hogyan kötődünk másokhoz, kibontakoztathatjuk-e képességeinket és hogyan. A fiatalságunkba való betekintés mindig intim, gyakran örömteli, máskor fájdalmas utazás a lelkünk belsejébe. Ezek a beszélgetések lehetőséget adnak arra, hogy megismerjük a riportalany legmélyebb érzéseit és akár olyan összefüggéseket tárhatunk fel, amelyekkel talán még ő maga sem volt tisztában. De ami talán ennél is fontosabb:

inspirációt és segítséget kaphatunk ahhoz is, hogy elgondolkozzunk saját családi múltunkon és jelenünkön, azon az úton, ahogyan mi magunk azzá lettünk, akik ma vagyunk, és azon az úton is, amelyiken a gyermekeinket kísérjük.

– mondta Mészáros Antónia, az Így lettem házigazdája. 

Az UNICEF már 75 éve dolgozik azért, hogy minden gyerek kibontakoztathassa a benne rejlő képességeket és egészséges, békés gyermekkorban lehessen része. Az ismert emberek korai emlékeire és legbelső lelki folyamataira épülő izgalmas és mély beszélgetésekkel a szervezet arra hívja fel a figyelmet, hogy életünk első, legérzékenyebb szakaszának milyen jelentős tétje van az egész későbbi létezésünket illetően – és hogy ez milyen felelősséget ró ránk, felnőttekre a saját gyerekeink és a most felnövekvő generáció vonatkozásában.

Az Így lettem podcast- és videósorozat december 1-jén indult el és szerdánként jelentkezik új epizódokkal az UNICEF Magyarország YouTube-csatornáján és a Spotify-on, az unicef.hu/igy-lettem weboldalon pedig további tartalmakat is találhattok. Az első adás vendége Orvos-Tóth Noémi klinikai szakpszichológus volt, aki saját személyes történetének megosztásán túl szakértőként is felvezeti a tízrészes beszélgetéssorozatot.  Ezt itt meg is nézhetitek:

 

A második vendég  Istenes Bence lesz, de a későbbiekben Palya Bea, Fördős Zé és Szlávik János is szerepelni fog a sorozatban.

További információkért ide klikkeljetek!

unicef.hu

 

 

A port.hu zenés műsorának vendégét legtöbben onnan ismerhetik, hogy szinte állandóan síkideg, csak ő nem alakul át tomboló zöld szörnyeteggé, mint Bruce Banner. Turai Barna sokat köszönhet ennek az oldalának, emiatt kaphatnak nagyobb teret komolyabb projektjei is.