Így hűsölnek nyáron a Szegedi Vadaspark tigrisei

Boriszt és Igort, a szibériai testvérpárt fagyival kínálták meg a gondozóik. A nagymacskák természetesen nem csoki, pisztácia vagy vanília ízeket kóstolhattak, hanem olyan „nyalánkságot”, amibe beleborzong az ember.

Borisz és Igor, a 15 éves, Csehországban született szibériai testvérpár 2009-ben került Rigából Szegedre az európai fajmegmentési programnak köszönhetően. Gondozójuk szerint lustálkodva élik mindennapjaikat, hasonlóan, mint a macskák, csak épp nem kétkilós, hanem kétmázsás testben.

Nyugalmukból kizárólag az állatorvos megjelenése tudja őket kibillenteni, illetve ha egyszerre több gondozó bukkan fel a közelükben. Fejenként napi 8 kiló húst esznek, amit az esti záráskor kapnak meg – kivéve, ha kánikula van, mert akkor a nagymacskák is fagyizhatnak. Így történt ez a napokban is, ugyanis kaptak 2-2 kiló jégtömböt, benne olyan nyalánkságokkal, mint a heringek, a húslé és a lóhúscafatok.

„Ismerik a csemegét, szeretik, kellemes érzetet okoz nekik. Harminc perc alatt el is fogyasztották.

A fagyit környezetgazdagításként adjuk, amely módszert azért alkalmazunk, hogy az állataink ne unatkozzanak” – mondta Endrédi Lajos, a Szegedi Vadaspark gyűjteményi részlegének vezetője.

A tigrisek egyébként a vadonban 8–10 évig maradnának életben, de mivel a vadasparkban megfelelő ellátást kapnak, nem kell a vadon veszélyeivel megküzdeniük, és szükség esetén állatorvos is kezeli őket. Jelenleg 15 esztendősen élik boldog nyugdíjas éveiket. Igor bő két évvel ezelőttig csípőízületi gyulladással küzdött, de egy operációnak köszönhetően az állat a beavatkozás után két esztendővel is remekül van, sétál, heverészik – és nagyokat fagyizik.


(via PR Garden)