Ingyenes gyerekprogramok a Veszprém-Balaton Filmpikniken

A filmes esemény a gyerekek számára is sok meglepetést kínál. Az első egész estés magyar rajzfilm, a János vitéz mellett megnézhetik az Oscar-jelölt M. Tóth Géza által vezetett KEDD animációs műhely válogatását is.

Szeptember 4-én, 10 órától Balatonfüreden a Balaton moziban, majd másnap 11-kor Veszprémben a Hangvillában az első egész estés magyar rajzfilmet, a János vitézt vetítik digitálisan felújított verzióban. Jankovics Marcell János vitéz adaptációját Petőfi Sándor születésének 150. évfordulójára készítette el. Az alkotásra bemutatásának évében, 1973-ban több mint másfél millióan váltottak jegyet, és máig hivatkozási pontnak számít.

Forrás: Veszprém-Balaton Filmpiknik

 

Szeptember 5-én, 11 órától Balatonfüreden a Balaton moziban KICSIKNEK, NAGYON! címmel a KEDD műhely kétórás mesefilm-válogatásával várják a gyerekeket. Ebben a válogatásban láthatják először a gyerekek a KEDD két új sorozatának elkészült epizódjait is. A Mitch-Match gyufaszálfigurája minden részben útnak indul, és sok-sok különös kaland végén tér vissza a dobozba. A stúdió másik új sorozata a Kúnos Ignác turkológus gyűjtése alapján készült Naszreddin Hodzsa is a filmpikniken mutatkozik be először.

Az ingyenesen megtekinthető összeállításában felbukkannak régi kedvencek is: Bogyó és Babóca történetei a legkisebbeket szólítják meg, míg a Dániel András Egy kupac kufli című mesekönyve alapján készült Kuflik a kicsit nagyobbakat kalauzolja az Elhagyatott rétre. Remek kalandokkal várja a gyerekeket Detti és Drót: Detti képes megállítani az időt, kutyája tud emberi nyelven beszélni, Borbolya, a kedves boszorkány pedig mindig kisegíti a kis barátokat egy-egy nem várt ötlettel.

A Fanyűvő Játékpark. Forrás: Veszprém-Balaton Filmpiknik

 

Régi gyerekdalokat, mondókákat öltöztetett modern köntösbe a Dúdoló című sorozat, amiből szintén lepereg majd néhány epizód. A mindenki által ismerősen csengő dalokat a letisztult látványnak és ismétlődő versszakoknak köszönhetően játszva sajátíthatja el a legkisebb korosztály. A filmvetítéseket szeptember 5-én, 13 és 19 óra között le is mozoghatják a gyerekek Balatonfüreden a Vaszary Kertben, ahol a Könyv-Bor-Jazz Fesztivál keretében a Fanyűvő Játékparkban a magyar mesék és a Balaton világa ihlette ügyességi és fajátékokkal játszhatnak.

 

(via Veszprém-Balaton Filmpiknik)