Közel negyven előadással vár a X. Jubileumi Kaposvári ASSITEJ Biennálé!

A jubileumhoz méltó, különlegesen gazdag programot kínál idén március 28. és április 3. között a X. Kaposvári ASSITEJ Nemzetközi Gyermek- és Ifjúsági Színházi Biennálé, ahol 39 előadás és változatos szakmai programok közül válogathat a közönség.

A Kolibri Színházban működő ASSITEJ Magyar Központ és a kaposvári Csiky Gergely Színház szervezésében immár tizedik alkalommal megrendezett seregszemlén – amelyet a járványhelyzet miatt 2020 tavaszáról az idei évre halasztottak – a 2018 után Magyarországon bemutatott legjobb gyermek- és ifjúsági színházi előadások, illetve színházi nevelési programok vesznek részt korosztályok szerint csoportosítva. A nemzeti versenyprogram válogatója, Székely Andrea bábművész, rendező, főiskolai tanár közel 100 pályázott produkcióból választotta ki a 21 versenyelőadást. A versenyprogram mellett minden eddiginél nagyobb jelentőséget kapnak a fókuszprogramok, amelyekben családi tematikájú, versszínházi és klasszikus műveket feldolgozó előadások szerepelnek, bemutatkoznak a művészeti egyetemek produkciói, valamint külön programot szentelnek a határon túli magyar nyelvű előadásoknak.

A jubileumi Biennálé nemzetközi programját neves külföldi társulatok képviselik. A Biennálé keretében rendezik meg a MAPPING Fesztivált, amelyen a legkisebbeknek szóló előadások létrejöttét támogató MAPPING európai uniós együttműködés három partnerszínháza mutatkozik be a projektben részt vevő Kolibri Színház meghívására: Olaszországból érkezik a La Baracca-Testoni Ragazzi gyermekszínház Keretek című előadásával, míg a görög Artika Theatre Company az Egy csodás nap, a romániai Theater Ion Creanga pedig a CUTInE című produkciót hozza el a fesztivál legifjabb közönségének. Vendég lesz továbbá az észt VAT Teater a Faust című ifjúsági darabbal, valamint az izraeli The Key Theatre  Ne piszkáld a medvét! című előadásával. A fesztivál keretében nyitott szakmai konferenciát rendeznek a színházi nevelés és a művészetpedagógia témakörében.

Teatrul Ion Creangă: CUTInE

 

Az egyhetes  rendezvénynek az újjáépített Csiky Gergely Színház, az Együd Árpád Kulturális Központ (Agóra), a BábSzínTér és a Szivárvány Kultúrpalota ad otthont. Az ASSITEJ Magyar Központ a társszervező kaposvári Csiky Gergely Színházzal közösen 2002 óta kétévente rendezi meg a Gyermek- és Ifjúsági Színházak Biennáléját. A versenyprogramban szereplő előadásokat szakmai zsűri értékeli, a legjobbnak ítélt produkciókat az ASSITEJ Magyar Központ Üveghegy-díjával jutalmazzák.

További infókért klikkeljetek ide!