Megnyílt Európa legnagyobb beporzótárlata

A kontinensen is páratlan kiállítást rendezett be a Magyar Természettudományi Múzeumban a Tehetsz méh többet! program, a múzeum és az Országos Magyar Méhészeti Egyesület. A tárlat kiemelt célcsoportja az iskolás korosztály, akik akár egy interaktív biológiaóra keretében, modern, multimédiás környezetben ismerkedhetnek meg a beporzók csodálatos világával.

Kétszázötven négyzetméteres kiállítási területen nyílt meg a Kárpát-medence legnagyobb természetrajzi gyűjteményében a Tehetsz méh többet! – Zümmögés a múzeumban című tárlat, amely interaktívan ismerteti a beporzók munkáját a virágtól a kaptárig. A kiállítás középpontjában a beporzók állnak, vagyis nemcsak a mindenki által ismert háziméhek, hanem a vadon élő beporzók szerepét is hangsúlyozzák a szervezők. Kétszáz négyzetméternyi felületen olyan, sokak számára ismeretlen, de az élővilágban helyettesíthetetlen rovarok is figyelmet kapnak, mint a déli papírdarázs, a bundásbogár, a
fagyalszender vagy az ékfoltos zengőlégy. A kaptár felépítését pedig nemcsak képernyőkről, hanem egy üvegfalú bemutatókaptárról is megismerhetik a látogatók.

„Egy olyan kiállítás létrehozására törekedtünk, amely a legmodernebb vizuális eszközök és valódi preparátumok, interaktív állomások segítségével a fiatalok érdeklődését is felkelti, de ugyanúgy tanulságos minden korosztály számára. A koncepcióról és a látványvilágról egyeztettünk a kanadai Ontario Science Centre-rel is, amely külföldön élen jár a hasonló nagyszabású tárlatok kiépítésében” – mondta Bernert Zsolt, a Magyar Természettudomány Múzeum főigazgatója.

 

Forrás: Tehetsz méh többet! / Kaszás Gergely

„Az agrárgazdaság számára és a mindennapi életünkben is beláthatatlan következményekkel járna, ha kipusztulnának a beporzók, hiszen pótolhatatlan a szerepük az élelmiszer-termelésben. A Tehetsz méh többet! programmal az elmúlt két évben mintegy ötmillió emberhez jutott el az üzenet, hogy tennünk kell a beporzók világméretű pusztulása ellen. A most megnyílt kiállítással még több emberben tudatosíthatjuk, hogy saját érdekünk együtt élni a beporzókkal” – tette hozzá Vida József, a program alapítója.

Nincs alternatívája a méhek munkájának

A kiállítás első része a különböző beporzók életére, munkájára és a természetben betöltött szerepére fókuszál, központi eleme egy személyautó nagyságú, 3D-nyomtatással is készült, virágport szállító méh és egy számítógép-vezérelt méh. A tárlat második része pedig átfogó képet ad a méhészetről és a méhészeti eszközök, kaptárak fejlődéséről, a mézkészítés folyamatáról, valamint bemutatja a beporzók növénytermesztésben és élelmezésben betöltött pótolhatatlan szerepét. A növényi alapú élelmiszerek hetven százalékának előállításához ugyanis szükség van a beporzók munkájára, amelynek helyettesítésére ez idáig nem találtak hatékony megoldást a szakemberek. Számítások szerint világszinten több mint 30 billió dollárra tehető évente a beporzók munkájának értéke. Az Egyesült Nemzetek Szervezete és az Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Világszervezet szerint a beporzók, főként a méhek és a lepkék több mint 40 százalékát fenyegeti a kihalás.

A tárlaton a rovarok szemén keresztül is láthatnak a vendégek, a kiállítás szemlélteti a méhek és az emberek vizuális érzékelése közti különbségeket, valamint foglalkozik az apiterápiával, a méhészeti termékek évezredekre visszanyúló gyógyászati felhasználásával is. A kiállítás végén ezért egy apiterápiás házat is kipróbálhatnak a látogatók, amely élethű mása egy valódi kaptárlevegős szobának.

 

Forrás: Tehetsz méh többet! / Kaszás Gergely

A tárlat egyik különlegessége, hogy a bemutatótérhez vezető folyosót egy évig a Tehetsz méh többet! kampány óvodai rajzpályázatára érkezett mintegy 6300 rajz díszíti havi váltásban, amelyeket 6 ország 468 településének 707 óvodájából küldtek be. A pályázaton a gyerekek saját eszközeikkel mutathatták meg, miért fontosak életükben a méhek. A kiállítótérben a verseny fődíjas és különdíjas alkotásai láthatók.

„Ez a kiállítás mindenkinek és mindenkihez szól, de az iskolásokhoz különösképpen, hiszen az ő életükre még nagyobb hatást gyakorolnak a jelenlegi természeti folyamatok, mint a miénkre. Ezért őket már most be kell vonnunk a probléma megoldásába, így tudjuk felkészíteni a diákokat, és rajtuk keresztül családjukat is arra, hogy mit tudnak tenni a beporzók fennmaradásáért” – mondta Rúzsa Magdi, a Tehetsz méh többet! program nagykövete.

További infókat erre találtok!