A húsvét a keresztény kultúrkör kiemelkedő ünnepe. Gyökereit a történelem előtti időkben találjuk: a természet tavaszi éledésével az emberek a termékenységet, az újjászületést ünnepelték. Lelkiségben ezt szimbolizálja Jézus kereszthalála és harmadnapra történő feltámadása ugyanúgy, mint a szaporaságáról ismert nyuszi, az életet rejtő tojás vagy a tisztító víz.

Napjainkban a húsvétot a falusi közösségekben és városi terekben egyaránt a kulturális elemek változatossága jellemzi. A keresztény egyházi hagyományokra paraszti és polgári szokások rakódtak, az ezredforduló fogyasztói magatartása pedig egészen új elemekkel bővítette az ünnep tárgyi világát, szokásait. Barka, tűz és pászkaszentelés, kalács, sonka, hímes tojás, locsolkodás – mindez a nép húsvéti szokásaihoz tartozik.

Egy ünnep attól válik különlegessé, hogy az azt megelőző időszak készülődéssel, ráhangolódással telik. A közös tevékenység remek alkalmat nyújt a beszélgetésekre is, másrészt lefoglalja a gyerekeket, és az alkotás örömével az egész család közelebb kerülhet ehhez a sokszínű ünnephez, annak talán kevéssé ismert, ma is élő hagyományaihoz.

Ebben kíván segítséget nyújtani és eligazodást adni a Néprajzi Múzeum, melynek összeállítása, filmjei, gyűjteményei mind kiváló ismeretterjesztést és szórakozást jelentenek a húsvéti készülődésben. A tojásírás nem egyszerű, ahhoz, hogy biztosabb kézzel végezzük, némi gyakorlatra van szükség. Egy-két tojás megírása után nem szabad feladni, minden újabb próbálkozás örömteli tapasztalatot hoz. A magunk készítette húsvéti locsolóajándék vagy csupán dekorációként használt tojás kicsit visszarepít az időben, elmélyít, lelassít, közösségi vagy családi élményt hordoz, az ünnepre való lelki felkészülést segíti elő.

Azok az alkotó kedvű gyerekek és felnőttek, akik szeretnének megismerkedni a hagyományos írott tojás készítésének technikájával, a Néprajzi Múzeum online összeállításában minden hasznos információt megtalálnak.

A Néprajzi Múzeum Tojásgyűjteménye egyébként közel 4000 darabot őriz.

Ezek között fellelhetők a XIX. század végétől a mai napig a Kárpát-medence minden tájegységéről gyűjtött, a legkülönbözőbb technikákkal készült magyar és nemzetiségi darabok is.

Miért pont a tojás?

A húsvét elmaradhatatlan étke és tárgyi kelléke a díszített/hímes tojás. Jelkép, szimbólum. Keveredik benne a kereszténység előtti és a keresztény hagyomány, az újjászülető élet, a természet örök körforgása és Jézus sírból való feltámadásának örömhíre.

Miért írott tojás?

A Kárpát-medencében, tőlünk észak, dél és kelet felé figyelhető meg a viasszal megírt, majd megfestett, speciális tojásdíszítő eljárás, míg Nyugat-Európában az egy színnel megfestett tojás a jellemző. Írottnak mondjuk, nem rajzoltnak, mert

Mára a jelentések elhomályosultak, de azokon a vidékeken, ahol ez élő és nem újjáélesztett hagyományként megmaradt a gyakorlatban (Erdélyben, Moldvában, a Felvidéken), a tojásíró asszonyok ma is tuják a nevét minden mintának, és jó néhány díszítmény szimbolikus jelentését is ismerik.

Miért piros?

A leggyakoribb szín a díszítésben a piros: az élet, az egészség színe. Moldvában úgy tartják, hogy Jézus kiömlött vére színezte pirosra a tojásokat. Ma anilinfestékekbe mártjuk a tojást, régen növényekből készítették a festőlevet: a piros és fekete színt a festőfából főzték, a sárgát az almafa hajtásából, de leggyakrabban a ma is kedvelt hagymahéját használták a festéshez.

És a története?

Bizony be kell vallani, hogy ennek a technikának a története homályba vész, éppen a tojás sérülékenysége miatt. A kutatók összefüggésbe hozzák azzal a tojástartósító eljárással, amelynek jegyében az eltarthatóság miatt a tojást viaszba mártották, az befedte a pórusokat, így hosszan tárolható volt. Amit biztosan tudni lehet, az az, hogy a Kr. u. IV. században már szentelmény volt. Amikor a tudományos érdeklődés a népművészet felé fordult, a XIX. században a 80-90-es évektől kezdték begyűjteni és lerajzolni az akkor virágzó falusi hagyomány tojásdíszítményeit.

Mikor kell készíteni?

A hímes tojások hagyományosan a nagyhét alatt készültek – elsősorban a nagypéntek volt a tojásírás napja. Aki nem tudott készíteni, az ügyes kezű tojásíró asszonyoktól vásárolhatta meg.

Hogyan készül az írott tojás?

A tojásdíszítésnek számtalan technikája van: berzseléses, azaz levél- vagy papírrátétes, karcolt, patkolt, áttört, gyöngyös, pingált/ecsettel festett, matricás, textilrátétes. A legérdekesebb és legtöbb hagyománnyal bíró díszítés azonban az írott, batikolt, azaz viaszlevonásos technikával készült. Alapelve, hogy ahol viasz került a tojásra, ott a festék nem fogja meg. Festés és száradás után a viaszt el kell távolítani. Csupán egy égő gyertyára van szükség, ennek viaszába és lángjába mártogatva az írókát felvisszük a mintákat a tojásra. Mivel csak a forró viasz fogja be a felületet, folyamatosan mártogatni és melegíteni kell az íróka csövét. Ide kattintva kiderül, hogyan készíthetünk írókát házilag.

Milyen mintát írjunk?

A tojások mintakincse archaikus geometriai motívumokat, a reneszánsz és a barokk virágornamentika gazdag keverékét tárja elénk, de a díszítményekbe beépült török hímzések hatását is megfigyelhetjük. Általánosan elterjedtek közöttük a gereblyés, tyúklábas, fenyőágas, barkaágas, búzakalászos motívumok. Jellemző a sokféle virágstilizálás is: a tulipán, a török szegfű, az olaszkorsó, a gránátalma sokféle változata, a különböző levélalakok és pontocskák használata.

Ha megírtuk a tojást, jöhet a festés! A viaszos technika miatt kihűlt festéklevet kell használnunk. Az utolsó munkafázis a viasz eltávolítása. Óvatosan gázlángba vagy bunzenégő lángjába tartva (a gyertya lángja ugyanis nem elég meleg, és kormoz) a tojás egy-egy részéről egymás után papírkendővel letöröljük a felolvadt viaszt. Megfelel még a villanylapon megmelegített rongy is. Ez a munkafázis óvatos, figyelmes mozdulatokat igényel, gyerekeknek ezért nem ajánlott! Gyerekeknek az olvasztás helyett a felső-Tisza-vidéki technikát javasolják a szakértők: aranyporos vattával bedörzsöljük a megfestett tojást, így az aranypor fogja beszínezni a viaszos mintát.

Tojásmintarajzok a Néprajzi Múzeumban

Ide, ide és ide kattintva megnézhetjük a múzeum archív rajzaiból válogatott fontosabb magyar nyelvű tájegységek húsvétitojás-mintáit. A rajzok között szép számmal vannak Felső-Magyarországon, Erdélyben, Torontál megyében, valamint Pest megyében gyűjtött anyagok, amelyeket rajztanárok és múzeumi szakemberek dokumentáltak a XX. század elején. Itt és itt pedig a húsvéti ünnepkör hagyományairól tájékozódhatunk videók és hangfelvételek segítségével.

(via Néprajzi Múzeum)