Művészeti pályázat művészeti képzésben résztvevő diákok számára

A Kozák téri Közösségi Ház fennállásának 45. évfordulója alkalmából „Kozák45 – Élet a falon!” címmel művészeti pályázatot hirdet művészeti képzésben résztvevő diákok számára, amelynek keretében lehetőséget adnak egy művészi festmény kivitelezésére.

A feladat: a Kozák téri Közösségi Ház (1154 Budapest, Gábor Áron utca 58/c) épületének külső, utcára néző homlokzatán található vakablakra egy egyedi, a közösségi ház értékeit megmutató műalkotás tervezése és kivitelezése a megadott feltételek és paraméterek alapján.

Részvételi feltételek: 14 és 22 év közötti fiatalok pályamunkáit várják. Pályázni lehet egyénileg és csoportosan is. Egy pályázó több tervvel is pályázhat. A szakmai zsűri végül egy alkotást választ ki, melynek kivitelezését a nyertes diákokra bízzák, de a megvalósításhoz minden szükséges segítséget, igény szerint akár szakmai konzultációt is biztosítanak. A kivitelezés minden költségét a Kozák téri Közösségi Ház állja.

Nyeremény: a nyertes pályázó(ka)t 100 ezer forint értékű képzőművészeti ajándékcsomaggal támogatja a Kozák téri Közösségi Ház és a XV. kerületi Önkormányzat. A pályázat benyújtásának határideje: 2020. november 6., péntek, 24 óra.
Eredményhirdetés (a Kozák téri Közösségi Ház Facebook oldalán): 2020. november 16., hétfő délelőtt, 10 óra.

Fontos tudnivalók! A vakablak szélessége: 330 cm. Hosszúsága a legmagasabb ponton: 218 cm. A felület jelenlegi anyaga: diszperziós festék. A tökéletes pályamunka beadása előtt a szervezők azt ajánlják, hogy minden pályázó nézzen körül a helyszínen, ismerje meg a Kozák téri Közösségi házat, belül is. A pályázathoz készített tervet vagy terveket és a pályamunka leírását (ami a kivitelezés tervezett technikájáról, anyagáról szól, az adott festékanyagok meghatározásával) .pdf formátumban kell elküldeni a jelentkezési lappal együtt, e-mailben, a következő címekre: pilar.kata@csokonaikk.hu; kozakkozhaz@csokonaikk.hu. Minden további információt itt találunk.


(via Csokonai Kulturális Központ)