Új állandó bábszínház nyílik

A pandémia ideje alatt Taksonyban, a Pónifarm területén felépült egy 80 nézőt befogadni képes professzionális bábszínház.

A Pónifarm egy másfél hektárnyi területen fekvő állat- és szabadidőpark, ahol lehet lovagolni tanulni, lehetőség van sétakocsikázni a Duna partján, van csodás játszótér drótkötélpályával és trambulinnal, valamint ugrálóvár.

Most pedig Pille Tamás színész-rendező irányításával egy olyan bábszínház épült, ahol

repertoárszerűen játszanak majd a művészek öt különböző klasszikus bábjátékot.

Forrás: Pónifarm

 

„Célunk, hogy visszahozzuk azt a hangulatot, amit

a hajdani Városligetben lévő Hincz család több évtizedig működő családi bábszínháza, valamint a Népligetben a Kemény család bábszínháza

nyújtott a látogatóknak. Míg az egyiknek az államosítás vetett véget, addig a másik teátrum tűzvész martaléka lett” – nyilatkozta Pille Tamás.

„Az állandó mutatványosok így hosszú időre eltűntek a parkokból. Ennek a hagyománynak a feltámasztását tartottuk a szemünk előtt. Ahogy Ausztriában, Bécsben a Práterben és a Schönbrunnban, nálunk a taksonyi Pónifarmon valósul meg egy saját bábszínház” – tette hozzá.


(via Pónifarm)