Visszatértek a természetbe a kölyökként megmentett vadmacskák

A három testvért múlt tavasszal találták: elkeveredhettek az anyjuktól vagy elárvulhattak, ezért eddig a Budapesti Állatkert Vadállatmentő Központjában nevelkedtek.

Elkeveredhetett az anyjától, esetleg elárvulhatott az a három vadmacskakölyök, akik még tavaly kerültek be mentett állatként a Fővárosi Állat- és Növénykert Vadállatmentő Központjába. A szakemberek felnevelték őket, illetve elvégezték a szükséges genetikai vizsgálatokat is, így a három állat nemrégiben visszatérhetett a természetbe. A városligeti intézményben évente mintegy kétezer mentett állatnak segítenek.

A Fővárosi Állat- és Növénykertben végzett vadállatmentő munka talán leginkább felemelő pillanatai azok, amikor a meggyógyított, felerősített vagy épp árvaságuk miatt emberi segítséggel felnevelt állatokat visszajuttatják természetes élőhelyükre. A szakemberek most ismét átélhették ezt, hiszen három mentett vadmacskát engedtek el a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság munkatársaival közösen.

Forrás: Fővárosi Állat- és Növénykert Marketing és Kommunikációs Osztálya)

 

A három vadmacskatestvér (egy nőstény és két hím) még kölyökként elárvulhatott vagy elkeveredhetett az anyaállattól, így találták meg őket tavaly Miskolc mellett, Felsőzsolca és Szikszó között egy bolygatott területen. Az állatok előbb a mályi Madármentő Állomásra kerültek, majd onnan néhány nap múlva átszállították őket a Fővárosi Állat- és Növénykert Vadállatmentő Központjába.

Az elmúlt hónapokban az állatkerti munkatársak felnevelték a kölyköket, illetve felkészítették őket arra, hogy a természetben, emberi segítség nélkül élhessenek. Ehhez különösen fontos, hogy az állatok megfelelő vadságúak maradjanak, mert a kézhez szokott, túlságosan megszelídült állatok nehezebben boldogulnának.

Forrás: Fővárosi Állat- és Növénykert Marketing és Kommunikációs Osztálya

 

A gondoskodás mellett genetikai vizsgálatokat is végeztek az állatokon. Ez azért lényeges, mert a hazai vadmacskaállományt jelentősen érinti a kóbor házi macskákkal való kereszteződés problémája, így a visszaengedéshez tudni kell, hogy nemcsak ránézésre, hanem genetikai értelemben is igazi vadmacskákról van szó. A vizsgálatok megerősítették, hogy a talált kölykök nem hibrid, hanem tiszta vérű állatok.

Forrás: Fővárosi Állat- és Növénykert Marketing és Kommunikációs Osztálya)

 

Február 26-án végre eljött az ideje az elengedésnek is. Erre három különböző helyszínen került sor: a nőstény állatot a Heves-Borsodi-dombságban, a hímeket pedig a Kelet-Cserhát Tájvédelmi Körzetben, illetve a Tisza mellett, a Kesznyéteni Tájvédelmi Körzetben engedték szabadon. Ezek az élőhelyek mind a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság működési területéhez tartoznak.

A helyszínek kiválasztásában fontos szempont volt, hogy lakott területektől távol eső, megfelelően természetes állapotú erdős területre kerüljenek.

A testvérek így viszonylag nagy távolságra jutottak születési helyüktől és egymástól is, ami segítheti az új élőhelyeiken található vadmacskák populációjának genetikai frissítését – ez természetvédelmi szempontból igen hasznos.


A vadmacska Magyarországon 1974 óta védett, 2012 óta fokozottan védett; pénzben kifejezett természetvédelmi értéke példányonként 250 ezer forint. A vadállatmentés fontos területe a Budapesti Állatkert igen szerteágazó természetvédelmi tevékenységének.

Tavaly 104 faj 1988 mentett egyede kapott második esélyt

az állatkert Vadállatmentő Központjában. A kert szakemberei a beteg, sérült állatokat meggyógyítják, a legyengülteket felerősítik, az elárvultakat pedig felnevelik. A cél mindig az, hogy a mentett állatok végül visszakerülhessenek természetes élőhelyükre.


(via Fővárosi Állat- és Növénykert Marketing és Kommunikációs Osztálya)