A Dumaszínház gyermekelőadásai új helyszínen láthatók

Új helyszínre, a Batthyány téren állomásozó TRIP Színházhajóra költöznek a következő színházi évadra a Dumaszínház Gyerekelőadásai. A gyermekelőadások idejére a színház a gyermekek birodalmává változik, ahol Pumuklitól Piroskán át, akár még Micimackóval is találkozhat az népes gyereksereg.

A Dumaszínház Gyerekelőadásai a 2017/18-as színházi szezont különleges környezetben a Dunán kezdik meg a TRIP Színházban, amelynek az utolsó magyar Duna-tengerjáró hajó, a Kassa fedélzete ad otthont.

Az új, helyszínhez új bemutató is dukál, ezért szeptember 16-án 11 órától a Színházak Éjszakája programsorozat keretében a látogatók beleshetnek a kulisszák mögé, részt vehetnek a gyerekszínház november 12-én esedékes premierjének, a Micimackónak sajtónyilvános olvasópróbáján.

Az olvasópróbát megelőzően 10 órától a gyerekek megismerkedhetnek A.A. Milne klasszikus hőseivel, akik ezúttal mesemusical formájában kívánják majd elkápráztatni a család apraját-nagyját.

„Milne klasszikusa nem csak a gyerekeknek, hanem a szülőknek is öröm és élményt adó történet. Musical pedig Micimackó történetéből nem született.” mondja Pille Tamás rendező, aki a Pumukli sikere után újra a Dumaszínház egyik oszlopos tagját, Dombóvári Istvánt választotta darabja főszereplőjévé, aki teljesen magáénak érzi az esetlen, ám óriási szívű mackó szerepét.

„Nagyon tetszik az új darab, Micimackó gyakorlatilag én vagyok. Szeret enni és csekély értelmű.” - mondja nevetve Dombi az ismert stand up komikus, aki habár szereplése csak kirándulásnak indult a gyerekműfajban, nagyon megszerette apró közönségét. Arra azonban vigyáz, hogy előadás előtt és után soha nem menjen ki a nézők közé, ahogy ő fogalmaz azért, mert úgy látja, csalódást okoz, hogy a szereplő a saját ruhájába átöltözve már "csak egy ember" és hát gyerekekről lévén szó, nagyon fontos, hogy a varázst megtartsák a gyermek közönségben.

2017. október hónapra szóló előadásokra jegyeket már lehet váltani a Színházhajóra!

Mekk Elek, az ezermester - október 1., 8., 14.

Hetedhét Varázslat - október 1., 8.

Piroska - október 7.

Pumukli - október 21-22.

Micimackó pedig november 12-én érkezik.