20. alkalommal díjazták a hazai alkalmazotti grafika vezéregyéniségeit

Az Arany Rajzszög pályázat zsűrije az idén 8 díjat osztott ki. A pályázatra beérkező valamennyi grafikai mű november 2-ig díjmentes tárlaton látható a MOME Ground kiállítótermében.

A jubileumi 20. Arany Rajzszög kiállításon a magyar alkalmazott grafika legjobbjainak elmúlt éves alkotásaiból kiválogatott közel 400 kiállított művet, valamint a Vylyan Pincészet Bogyólé címkepályázatára beérkezett alkotásait is díjmentesen tekinthetik meg az érdeklődők november 2-ig a MOME Ground kiállítóterében. 2022-ben az Arany Rajzszög életműdíjat Keresztes Dóra érdemelte ki. Az utóbbi évek tervezőgrafikai teljesítményéért díjazták Szabó Andreát.

Forrás: Arany Rajzszög Társaság


Balázs Gabriella a kulturális díjat vehette át. Nagy Áron szuverén tervezőgrafikai díjban részesült. A tervezőgrafikai stúdió díjat az Art Force Design: Almássy Csaba, Halasi Zoltán és Kuti Dóra érdemelte ki. A zsűri Morvai Péternek az év pályakezdő tervezőgrafikusa díjat ítélte oda, míg az év diplomamunkájáért díj nyertese Szép Tamás lett. A magyar tervezőgrafikáért végzett tevékenységéért Maczó Péter vehetett át elismerést.

Simon Attila az A-R-T alapítója a díjátadóval egybekötött kiállítás megnyitón hangsúlyozta: „Ez a huszadik alkalom, hogy áttekinthetjük, mire képes a tervező grafika szakma, mit tudnak az erejük teljében lévő stúdiók és alkotók, mit mutatnak a nagy ’öregek’, és mivel lepnek meg a pályájuk kezdetén álló ifjú tehetségek. Gratulálok a rengetek pályázó közül Arany Rajszög díjjal kitüntetett kollégáknak. Külön öröm számomra, hogy a jubileum alkalmából különleges közös alkotói akcióval, a ’kocka’ projekttel is megörvendeztethetjük az érdeklődőket. Az interaktív installáció elemeinek elkészítésére a korábban Arany Rajzszöget kiérdemelt közel 70 grafikust és stúdiót kértük fel.”

Forrás: Arany Rajzszög


A „kocka” projekt talán minden idők legnagyobb hazai tervezőgrafikai akciója, amelynek keretkoncepcióját Simon Attila, az A-R-T alapítója és a Brand Bar kreatív igazgatója és Lőrincz Attila a Stég Grafikai Műhely vezetője alkotta meg; míg a konstrukciót Horváth Attila, a Megaprint vezetője dolgozta ki.

A kockák a helyszínen egy olyan, összesen 35 kockából álló objektummá állnak össze, amelyek az elmúlt húsz évet ünnepelve a 20. Arany Rajzszög Díj és Kiállítás 2022 feliratot adják ki Az interaktív installáció keretszerkezetében az egyes kockákat tetszőlegesen cserélgethetők, így a kockák helyzetének módosításával, elforgatásával számtalan értelmes, olvasható nézet alakítható ki. A társaság közösségi média oldalain közzéteszi az egyes kocka terveket, de az összeállított objektummal csak a kiállításlátogatók találkozhatnak majd.

A díjazottakról:
A több évtizedes kimagasló tervezőgrafikai tevékenységért járó életműdíjat Keresztes Dóra grafikusművész, animációs-rendező az Utisz Grafikai Stúdió művészeti vezetője kapta, aki a Magyar Iparművészeti Főiskola tipografikus szakán végzett 1977-ben. Önálló grafikusi tevékenysége mellett rajzolt bélyegeket és plakátokat, tervezett és illusztrál könyveket, valamint színházi díszleteket, több animációs film is kötődik a nevéhez. Tíz évig volt a Múzsák című folyóirat művészeti szerkesztője. Alapító tagja a Magyar Illusztrátorok Társaságának és a Magyar Plakát Társaságnak.

Az utóbbi évek kiemelkedő tervezőgrafikai tevékenységéért járó Aranyrajzszöget Szabó Andreának ítélte a zsűri, aki 2001-ben végzett a Magyar Képzőművészeti Egyetem tervezőgrafika szakán. Az elmúlt közel két évtizedben autonóm kiállító és tervezőgrafikusi tevékenysége mellett a Magyar Képzőművészeti Egyetem adjunktusa. A széleskörű hazai elismertséget 2018-ban a Ferenczy Noémi-díj hozta meg számára, amit számos nemzetközi szakmai elismerés és meghívás követett Pekingtől az USA-ig. Finoman kimunkált, rejtett utalásokkal, rezdülésekkel teli kulturális témájú plakátjaival, kiadványaival érdemelte ki a zsűri elismerését.

Az Aranyrajzszög kulturális díjat Balázs Gabriella kapta, aki ezt a Café Csoport nemzetközi hálózata számára több éven át készített, következetesen magas minőségű, izgalmas tipográfiával megvalósított kiadványterveivel érdemelte ki. A 2001-ben, pár tucat budapesti kollégával indult Café Reklám mára regionális hálózattá bővült, és leányvállalataival, partnerügynökségeivel Közép-Kelet Európa szinte minden országában támogatja ügyfeleit. A CANnual Report egy olyan kiadványsorozat, amely évről-évre bemutatja a régió országainak piaci folyamatait, trendjeit. Így Gabi munkáját több mint 15 ország kommunikációs szakemberei és megbízói forgatták a kezükben az elmúlt években.

Az Arany Rajzszög szuverén tervezőgrafikai díjat Nagy Áron az Escript Design Art Directora érdemelte ki, olyan munkákkal, mint egy igazán menő kis budai étterem, a Császármorzsa arculata. A névválasztásból fakadó tradicionális asszociációk, párosulva a modern vállalati filozófiával, egy könnyen értelmezhető, jól azonosítható, szerethető és modern grafikát eredményeztek. Áron jellegzetes majom figurái egy trendi férfi kollekció darabjain kaptak helyet. Ezek egy verspólókat gyártó cég megkeresésére készültek. Jellegzetes űrlény figurái pedig egy gyerekjátékokat forgalmazó cég csomagolásain kaptak helyet.

Az Arany Rajzszög tervezőgrafikai stúdiója az Art Force Design: Almássy Csaba, Halasi Zoltán és Kuti Dóra lettek. A cég neve közel harminc éve a minőségi tervezőgrafika szinonímája. Az ezredforduló meghatározó szakmai műhelyeként több munkatársuk is büszkélkedhet már Aranyrajzszöggel. Az élete delén elhunyt Veress Tamás kétszer is elnyerte az elismerést, Halasi Zoltán a cég jelenlegi vezetője 2004-ben kapott Aranyrajzszöget, de számos azóta díjazott alkotó is az Art Force kötelékében kezdte pályafutását.

Az Arany Rajzszög pályakezdő tervezőgrafikusa díját Morvai Péter a Graphasel Design Stúdió munkatársa kapta, aki a Magyar Képzőművészeti Egyetemen elkészített diplomamunkája mellett olyan nagyszabású projektekben vett részt, mint az MVM DOME wayfinding rendszerének tervezése, ahol Beke Mátyás vezetése mellett orientációs jelöléseket rajzolt. Az Ő munkája továbbá a Tokaj Gin csomagolástervezése, ami egy különleges lencse effekttel ellátott tokaji tájképet ábrázol, amely a rézkarcok formavilágából táplálkozik.

Az év diplomamunkájáért díj nyertese Szép Tamás, akinek a Krea Design Iskola hallgatójaként Herbszt László volt a konzulense. Tamás egy a feladat indításának pillanatában még előkészületben lévő műhöz, Csányi Vilmos A bábosok című szépirodalmi munkájához készített könyvtervet és erőteljes fekete fehér illusztrációkat. A kiadvány az Open Books gondozásában, Tamás tervei alapján, és az általa megálmodott borítóval napvilágot is látott.

A magyar tervezőgrafikáért végzett tevékenységével, az ezért járó Arany Rajzszöget Maczó Péter professor emeritus, a Budapesti Metropolitan Egyetem Vizuális kommunikáció Tanszékének tanára érdemelte ki, több évtizedes, a METU és a MOME kötelékében végzett oktatói és vezetői munkásságával. Már addig is számos hazai és nemzetközi elismerést mondhat magáénak. 20 éve a Magyar Grafika szakfolyóirat művészeti vezetője, a grafika a grafikában rovat szerkesztője. Több szakkönyv szerzője. Ön itt áll címmel, az infodesignról szóló műve doktori mestermunkájaként jelent meg. A TIPO grafikáról című küllemében és tartalmában is izgalmas kötete tavaly látott napvilágot.

Forrás: Arany Rajzszög Társaság


Az Arany Rajzszög Társaságról (A-R-T)

22 évvel ezelőtt az Arany Rajzszög Társaság (A-R-T) a kiemelkedő hazai tehetségek gondozásának segítésére, a tervezőgrafikai alkotóközösségek, stúdiók tevékenységének támogatására, és a vizuális kommunikáció fejlődésének segítésére jött létre. Legrangosabb és immár két évtizedes múltra visszatekintő eseménysorozata az Arany Rajzszög Díj és Kiállítás. Az évente megrendezett tárlatsorozat legfontosabb célja, hogy megmérettesse és a széles közönség által megismerhetővé tegye a magyarországi tervezőgrafikusok munkáit. A Társaság az elmúlt húsz évben közel száz tervezőgrafikust díjazott kiemelkedő teljesítményéért és több mint 8000 nevezésből négyezernél is több válogatott munkát mutatott be a nagyközönségnek.