A Ludwig Múzeum az Év Múzeuma

A nagy múzeumok kategóriában a Ludwig Múzeum nyerte el az Év Múzeuma 2020 díjat. A múzeumok szakmai szervezete, a Pulszky Társaság alapította díj történetében először kapta egy tisztán kortárs művészeti profilú múzeum az elismerést.

A zsűri a múzeum szisztematikus és kiemelkedő színvonalú munkáját díjazta, melynek jelentős állomása volt az elmúlt év. A Ludwig Múzeum 2019-ben ünnepelte az alapításának 30. évfordulóját. Az ünnepet munkával tettük emlékezetessé: Ludwig 30 címmel nagyszabású és ingyenes programsorozatot rendeztünk, melyen a közönség aktív bevonásával pop-up kiállításokkal és kapcsolódó rendezvényekkel mutattuk be a tevékenységünket a gyűjteményezéstől az időszaki kiállításokig, az állományvédelemtől a digitalizálásig, a múzeumpedagógiától a kommunikációs tevékenységen át egészen a társművészeti programokig reflektálva napjaink kihívásaira, illetve a múzeum szerepének változására. A Ludwig 30 célja egy olyan intézmény bemutatása volt, amely az alapítók szándékait követve a 21. században is nyitott, sokszínű, kezdeményező és megújulásra kész. Egy összetett új feladat befogadásra jó példa részünkről a Velencei Biennále feladatának a sikeres integrálása.

A Ludwig Múzeum jelentős közép-kelet-európai gyűjteményével, valamint az elmúlt években a médiaművészet és a digitális tartalmak megőrzése terén kifejtett úttörő tevékenységével (MAPS nemzetközi konferenciák) mára a régió meghatározó kortárs művészeti múzeumává vált. A gyűjteményünk darabjait folyamatosan kölcsönzik a világ jelentős múzeumai. Az utóbbi években kiemelt figyelem irányult a múzeum a régió kortárs művészeti törekvéseit bemutató kiállításaikra: az ex-jugoszláv művészetet, az albán és koszovói, a lengyel, a szlovák és az ukrán kortárs művészetet bemutató tárlatokra. E több éves koncepciózus munka eredménye 2019-ben érett be, amikor is a múzeum egy igen rangos nemzetközi elismerésben részesült: a magyar múzeumok közül elsőként jelölést kaptunk és elnyertük a Global Fine Art Awards díját.

 

A múzeum egyik erőssége a múzeumpedagógiai munka. A társadalmi felelősségvállalás jegyében kiemelt figyelmet fordítunk a hátrányos helyzetű látogatókra és a fiatalokra, a múzeumi tartalmak látogatóbarát közösségi közreadására. 2019-ben a Bauhaus 100 kiállításukhoz kapcsolódó táborunk, a „szín/forma/tér/fény” múzeumpedagógiai nívódíjban részesült. Fontos számunkra, hogy más intézmények innovatív teljesítményét is ösztönözzük, ezért a kortárs művészet közvetítésének elismerésére tavaly megalapítottuk az ARTtransfer-díjat, melyet idén is pályázat útján lehetett elnyerni.

AZ ÉV MÚZEUMA 12 jelöltjének versenyét a „nagy múzeumok” kategóriában a Ludwig Múzeum a kortárs művészetek kutatásában elért tudományos eredményeiért, a múzeumi tartalmak közreadásában, az ismeretátadásban elért kiemelkedő teljesítményéért, a látogatófogadás és a múzeumi szolgáltatások fejlesztése terén nyújtott teljesítményéért és a múzeumok társadalmi felelősségvállalásában játszott szerepéért nyerte.

"Köszönjük mindenki munkáját, aki a sikerünk az elérése érdekében dolgozott! Köszönet a támogatóinknak és a partnereinknek, nem utolsó sorban pedig a hűséges közönségünknek!"