Április 30-án megnyílt a családbarát LUMI tér a Ludwig Múzeumban!

A Ludwig Múzeum 2020-ban az elsők között nyerte el a Szabadtéri Néprajzi Múzeum Múzeumi Oktatási és Módszertani Központ (MOKK) által alapított Családbarát múzeum címet. Az elismeréssel járó 1 millió forint jutalmat a Család- és ifjúságügyért Felelős Államtitkárság ajánlotta fel, amit a múzeum a most megvalósuló LUMI tér kialakítására fordított.

Forrás: Ludwig Múzeum


A Ludwig Múzeum állandó és időszaki kiállításaival és a hozzájuk kapcsolódó múzeumpedagógiai tevékenységével, valamint szakmai rendezvényeivel az informális oktatást, a szabadidő hasznos eltöltését és az egész életen át tartó tanulást szolgálja. Fontos alapelvünk, hogy a közönség mind szélesebb spektrumát megszólítsuk: óvodástól az idősebb korosztályig.

A LUMI tér komfortos, igényesen kialakított feltételeket teremt azoknak az elsősorban kisgyerekekkel érkező látogatóknak, akik két kiállítás között szeretnének megpihenni egy kényelmes, impulzív környezetben. A tér alkalmas lesz arra is, hogy az ott elhelyezett eszközökön, kiadványokon, biztonsággal használható játékokon keresztül támogassa a kortárs művészet befogadását, értelmezését, élvezetét. A tér fontos szerepet kap a célzott múzeumpedagógiai munkában, a múzeumpedagógusok által vezetett programokban is.

Forrás: Ludwig Múzeum


A LUMI tér a Budapesti Metropolitan Egyetem oktatóival és hallgatóval kooperációban valósult meg, a projektre az egyetem Művészeti és Kreatívipari Karának Formatervező művész mesterszakos hallgatói egy fél éves kurzus keretében készítettek terveket. A sok kiváló terv közül Paszternák Csenge munkája nyerte el leginkább a múzeum tetszését. A tervekért a hallgató 100 000 Ft jutalomban is részesült. André Péter pályázatának egyes elmei szintén megvalósulhatnak a közeljövőben.