Art and Antique / Az év első művészeti vására

Maurer Dóra, Moholy-Nagy László, Rippl-Rónai József munkái is megvásárolhatók az év első művészeti vásárán.

Több mint 30 kortárs és klasszikus galéria, aukciósház és műtárgykereskedő kiállító várja az érdeklődőket a Bálnában, 2022. március 3. és 6. között az Art and Antique művészeti vásáron. Az immár negyedik alkalommal megrendezett seregszemle új helyszínen, a budapesti Bálnában várja a művészetek szerelmeseit.

Forrás: Art and Antique


Ráadásul igazi különlegességgel kedveskedik látogatóinak idén az Art and Antique művészeti vásár, mivel a jegyet váltók egymillió forint értékű, briliánssal díszített fehérarany nyakéket és hozzá tartozó fülbevalót nyerhetnek, melyet közjegyző jelenlétében sorsolnak ki.

Forrás: Art and Antique


A kiállításon többek között Bortnyik Sándor és Nádler István műveit állítja ki az Erdész Galéria, Boldi-szobrot mutat be a Bodó Galéria. A Kalman Maklary Fine Arts Hantai Simon-képpel is érkezik, a Nagyházy Contemporary több fiatal művész, köztük Ámmer Gergő munkáját, a Molnár Ani Galéria Konok Tamás- és Haász István-alkotást is bemutat. A Deák Erika Galéria standja többek között Fajó János, a Nudelman Numismatica kiállítótere Maurer Dóra és Korniss Dezső, az Einspach Fine Art and Photography pedig Z. Gács György emblematikus műveit állítja ki, miközben a Vintage Galériában Bálint Endre, a Virág Judit Galériában standján pedig Moholy-Nagy László Kompozíció és Rippl-Rónai József Anella című munkája vásárolható meg.

Forrás: Art and Antique


Jelentős kereskedők kínálják továbbá különleges bútoraikat a vásár során: a Fabrika Studioban például olyan ritkaságokra lelhetünk lakásunk berendezéséhez, melyek restaurálásához csak természetes anyagokat használtak fel, miközben több kiállító a bútorok mellett értékes ékszereket is kiállít a gyűjtők számára.

A bútorokon, a képeken keresztül az ékszerekig szinte minden műtárgytípust megtalálhat az érdeklődő a vásáron, miközben több alkalommal Antalffy Péter művészettörténész tart tárlatvezetéseket magyar és angol nyelven.

A kiállítás története 1994-re nyúlik vissza, amikor Antik Enteriőr néven évente a Néprajzi Múzeum, majd 1996-tól a Műcsarnok épülete adott otthont a rendezvénynek. 2019 óta Art and Antique néven már kortárs műtárgyakat és régiségeket vonultat fel a művészeti vásár, ahol a legnevesebb magyar galériák és műkereskedők mutatják be különleges, erre az alkalomra összegyűjtött műtárgyaikat.

A vásár különlegessége egy jótékonysági online aukció, amelynek tárgyait a kiállító galériák ajánlották fel: az Axioart felületén február 17. és március 6. között lehet licitálni az árverésre (március 6. 16:00), a befolyt összeget pedig az autizmussal élők támogatását célul kitűző Autistic Art Alapítvány számára ajánlják fel az autista lakóotthonok működésének támogatására.

Forrás: Art and Antique


Ebben az évben a látogatók között ráadásul egy egymillió forint értékű brilliáns nyakéket és fülbevalót is kisorsolnak. Aki belépőjegyet vásárol a kiállítás négy napja során, a belépőjegyével vehet részt a közjegyző által hitelesített sorsoláson.

A vásárra 2000 forint a belépő, a 18 éven aluliak számára azonban ingyenes! 

A vásáron kiállítanak: Art V22 Lakásgaléria, ARTCORE Antik and Design, BÁV Aukciósház, Bernabo Art Furniture, Bodó Galéria és Aukciósház, Deák Erika Galéria, Einspach Fine Art and Photography, Erdész Galéria and Design, Fabrika Studio, Faur Zsófi Galéria, Forma Butique, Freyler Art Gallery, Inda Gallery, Initio Fine Arts, Kalman Maklary Fine Arts, Kisterem Galéria, Missionart Galéria, Molnár Ani Galéria, Möbelkunst, Nagyházi Contemporary, Nemes Galéria, Neo Deco, Neves Kor-Társ Galéria, November Galéria, Nudelman Numismatika, Opera Antikvitás, Studio Kvarda, Suri Art, Viltin Galéria, Vintage Galéria, Virág Judit Galéria és Aukciósház