Május 11-én megkezdődik az Ékszerek Éjszakája szervezőcsapata által elindított hazai kortárs ékszertervezők hatnapos online jótékonysági árverése. Az aukció célja, hogy a koronavírus által méginkább nehéz sorba került gyermekek életkörülményein segítsen. A szervezők a teljes befolyó összegből három, olyan gyermekekkel foglalkozó alapítványt, illetve összefogást kívánnak támogatni, amelyek célzottan tudják célba juttatni a rászorulóknak szánt élelmiszert vagy oktatási eszközöket.
A koronavírus okozta krízishelyzet közvetlen vagy közvetett módon a társadalom teljes egészére kihat. Sokak kerültek teljesen kiszolgáltatott helyzetbe, amelyből önállóan nem találják a kiutat. Szívmelengető azonban, hogy számos szakmai összefogással találkozhatunk világszerte, melyet az Ékszerek Éjszakája Budapest szervezői is követni kívánnak.
Egy nagysikerű olasz kezdeményezés, a „Crown Jewels Funding Italy” folytatásaként online aukciót szervez „KORONA / ÉKSZER – Aukció a gyermekekért” címmel, amely során kortárs magyar ékszertervezők – többek közt: Börcsök Anna, Cser Boglárka, Darányi Piroska Anna, Fazekas Veronika, Fekete Fruzsi, Gera Noémi, Horányi Kinga, Kecskés Orsolya, Király Fanni, Kiskéry Dániel, Kovács Rita, Neuzer Zsófia, Primusz Ildikó, Szilágyi Sapi, Tengely Nóra, Varga Gábor János, Vékony Fanni - által felajánlott egyedi művek kerülnek árverésre.
Az esemény célja, hogy a koronavírus által még inkább nehéz sorba került gyermekek életkörülményein segítsen. A szervezők a befolyó összegből három, olyan gyermekekkel foglalkozó alapítványt, illetve összefogást kívánnak támogatni, amelyek célzottan tudják célba juttatni a rászorulóknak szánt élelmiszert vagy oktatási eszközöket.
Az aukció lefolyása a már említett olasz, illetve az őket követő portugál-spanyol minta alapján történik. A szervezők a meghívott alkotók felajánlott ékszereit (képekkel és induló licittel ellátva) a szervezők kimondottan erre az eseményre létrehozott Facebook csoport oldalán osztják meg ), a licitálók pedig a poszt alá kommentben írhatják oda felajánlásaikat.
A licitet az nyeri, aki a legmagasabb összeget ajánlja az aukció lezárulásáig, azaz május 16. 20.00-ig.
Az esemény teljes időtartama: 2020. május 11-16.
A szervezők az aukció teljes körű lebonyolítását karitatív módon vállalják, így a befolyt összeg 100%-ban a támogatandó szervezetekhez kerül.
Az Ékszerek Éjszakája Budapest szervezői csapata reméli, hogy adománygyűjtő kezdeményezésük eredményesen zárul, és nagy sikerrel hálálja meg a belefektetett munkát.
A nemzetközi tapasztalatok azt mutatják, hogy az alkotók nagylelkű felajánlásaiból nagyon izgalmas aukciós anyag állt össze, amelynek köszönhetően jelentős összeggel tudták támogatni az általuk kiválasztott szervezeteket. A szervezők nagyon bíznak a magyar alkotókban, hogy ők is a jó ügy mellé állnak és egyedi ékszereikkel segítik az aukciót.
Az Ékszerek Éjszakája Budapest által szervezett jótékonysági online ékszerárverés szombat este nyolc óráig tart itt.