Október 23-án ingyen nézhetsz kiállításokat

Tudtad, hogy a nemzeti ünnepeken díjtalanul látogatható minden állami múzeum? Ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy odamész, és már léphetsz is be a kiállítóterembe.

Van, ahol regisztrálni kell, de a legtöbb helyen csak sorban állni. A kurrens kiállításoknál érdemes előre tájékozódni, hogy milyen feltételekkel válthatunk belépőt. Ahogy azt sem árt tudni, néhány intézmény csak az állandó kiállításába engedi be díjtalanul a látogatókat.  Hozunk néhány példát.

 

A Szépművészeti Múzeumban érkezési sorrendben lehet ingyen belépni az állandó kiállításokra. Az Istenek és démonok királysága című időszaki tárlatra kizárólag előzetesen megváltott díjtalan belépővel lehet bejutni szerdán, de az intézmény honlapja szerint ez az esemény már betelt.

A Magyar Nemzeti Galéria valamennyi kiállítását szerdán mindenki ingyen látogathatja.
Bejutni az épületbe 10-17 óra között lehet – érkezési sorrendben. Aki erre vállalkozna, számítson a megnövekedett várakozási időre, amely akár 1-2 órás sorban állást is jelenthet.

Forrás: Kiscelli Múzeum FB-oldal


A Kiscelliben vasárnap zár Lugosi Lugó László fotográfus kiállítása, a LUGO: Á.R.A.M.L.Á.S. című, tehát október 23-án érdemes gyorsan megtekinteni.

A szentendrei Skanzen rendkívül gazdag programmal készül szerdán: a Történelem és mindennapok című múzeumi színházzal. Mint írják az ajánlóban, amikor 1956-ról beszélünk, legtöbbször a budapesti eseményekről esik szó, pedig a „vidék forradalma” legalább annyi figyelmet érdemel, mint a fővárosé.
9-17 óra között az Alföldi mezőváros, Dél-Dunántúl, Nyugat-Dunántúl és Kisalföld tájegységek elnevezésű helyszíneken várják a látogatókat. Személyes sorsok és történetek bemutatásán keresztül ismerhetjük meg az 1956-os szabadságharcot megelőző időszakot és a forradalom vidéki eseményeit.

Az egész napos ingyenes rendezvény során a látogatók így nemcsak azokkal az épületekkel és kiállításokkal találkozhatnak a múzeumban, amelyek szorosan kötődnek az egykori történésekhez, hanem a múzeumi színházi előadásokon, tematikus tárlatvezetéseken és különböző játékokon keresztül betekintést kaphatnak az 50-es évek kemény mindennapjaiba és a magyar családok gyakran nélkülözéssel teli életébe is.

 

 

A Terror Háza Múzeumban október 14-én nyílt egy kamarakiállítás 1956 – Múlt, nem múlt – Időutazás a forradalomba címmel. Varga Csaba fotóriporter, fotográfus, épületfotós úgynevezett lentikuláris képalkotással készült, múlt és jelen összekapcsolódásának különleges vizuális hatását keltő alkotásaiból látható a tárlat – az 1956-os forradalom és szabadságharcra emlékezve.

A művész 56 Múlt és jelen – Képes időutazás című fotóalbuma 2017-ben jelent meg, a kamaratárlat a könyvben látható képpárokkal hívja történelmi időutazásra a nézőket.

Érdemes tudni, hogy a 26 éven aluliak, valamint a 8 év alatti gyerekek két-két közeli hozzátartozójukkal egy csomó múzeumba a nemzeti ünnepnapok kivételével is bejuthatnak – a hónap valamelyik hétvégi napján.

Hogy melyiken, azt érdemes az adott múzeum honlapján megtudakolni.

Plusz egy ötlet: magyar nyelvű ’56-os üzenet egy amerikai hadihajóról

Kedd délután feltöltötték a kétszázezredik fotót a Fortepanra. A fénykép és az adományozó Béla I. Barabás története a Heti Fortepan e heti sztorija. A Coral Sea repülőgép anyahajó fedélzetét láthatjuk a fotón. A matrózok fehér sapkája a hajó nevét formázza, alatta egy magyar mondat: „Isten segítsen!" Egyképes történet 1956-ról. Mint Facebook-oldalukon írták: „Megható, drámai, ismeretlen, érthetetlen. Amilyen a Fortepan 14 éves története."

Forrás: Fortepan / Béla I. Barabás


A Fortepan egy szabad felhasználású, közösségi fotóarchívum, ahol kétszázezer archív fényképeket böngészhetsz és tölthetsz le ingyenesen, jó minőségben. Ha éppen nem mész múzeumba, akár keresd fel ezt az oldalt.