Újabb fontos mérföldkő

Megjelent a tender a Kelenföld állomásépületének építési munkáira. Ezzel még egy lépéssel közelebb került a Közekedési Múzeum ahhoz, hogy megmentse Kelenföld egykori állomásépületét. Az indóházban vasúttörténeti fókuszú kiállítást, terepasztalt tervez az intézmény, de egy új közösségi tér és egy kávézó-étterem is helyet kap itt.

A Közlekedési Múzeum másfél éve dolgozik az épület újratervezésén és felújításán. Az engedélyes terveket az Építész Studió közreműködésével elkészítette az intézmény, az építési engedélyeket is rendelkezésre állnak, a Kelenföld Indóházba tervezett kiállítás koncepcióterve is elkészült, ennek megvalósítására külön közbeszerzési eljárás kiírása is hamarosan várható. A kivitelezési munkákra szóló tendert a vonatkozó jogszabályok szerint a Beruházási Ügynökség írta ki.

Forrás: Közlekedési Múzeum / Építész Stúdió


A Kormány február 8-án megjelent rendelete kiemelt beruházássá minősítette a Kelenföld Indóház megmentését. Budapest Fővárosi Kormányhivatala pedig július 8-i határozatában kiadta az építési engedélyt az épület felújítására. Az előkészítést a Kormány 100, Újbuda önkormányzat 20 millió forinttal támogatta.

Forrás: Közlekedési Múzeum / Építész Stúdió

 

A Közlekedési Múzeum Kelenföld vasútállomás 137 éves indóházában berendezendő vasúttörténeti tematikájú kiállítóhelyének legfőbb attrakciója egy több száz négyzetméter alapterületű terepasztal lesz. A műemléki védettség alatt álló Kelenföldi Indóház épülete a beruházással megmenekül az enyészettől. A munkák sikeres közbeszerzési eljárás esetén jövőre kezdődhetnek.

 

Forrás: Közlekedési Múzeum / Építész Stúdió