Még mindig keveset hallhatunk, olvashatunk azokról a nőkről, akik a közelebbi, vagy a távolabbi múltban korszakalkotó személyiségekké váltak. Azok a nők, akiket nem egy férfi határozott meg, hanem saját jogon tudtak maradandót alkotni, azokban az időkben is, amikor egy nőnek sokkal kevesebb lehetősége volt az érvényesülésre.
Soós Tibor nagy sikerű Árnyékból a fényre című albuma után a napokban megjelent Keményebb, mint a gyémánt című kötetében most olyan magyar nők történetét meséli el, akik nemzetközi társaikhoz hasonlóan nem akartak a férfiak által meghatározott keretek között élni, hanem a maguk útját járták.
Ilona magyar királyné, a gyengébb alkattal bíró II. Béla felesége gyakorlatilag a szeme és füle volt, majdhogynem társuralkodó, aki néha a kegyetlenségektől sem visszariadva királyként uralkodott a király helyett is. Lokitek Erzsébet, I. Károly negyedik felesége öt fiúgyermeket szült – ezzel megteremtve a magyarországi Anjou-dinasztiát – majd férje halála után a korabeli szokásokkal dacolva nem vonult kolostorba, hanem aktívan részt vett a politikai és a társadalmi életben. Közvetlenül beleavatkozott a perekbe, birtokügyekbe, sokszor személyesen is részt vett a tárgyalásokon, amivel sok külföldi uralkodó ellenszenvét is kivívta. Sőt! IV. Károly német-római császár majdnem háborút is indított Erzsébet fia, Lajos király ellen emiatt. Lorántffy Zsuzsanna neve szorosan összefonódott a magyar iskolák és a nemzeti kultúra XVII. századi fejlődésével, maga is írt egy kis könyvet Mózes és a próféták címmel, de férje távolléte alatt Zsuzsanna felügyelte az óriási családi birtokokat, és még a hadviseléshez szükséges lőporkészítést és ágyúöntést is irányította.
Brunszvik Teréz vagyonos, arisztokrata család gyermeke volt, aki kényelmes, de unalmas életet is választhatott volna magának – ehelyett megfogadta, hogy nem megy férjhez, és egész életét a nevelésnek fogja szentelni. Svájcban megismerkedett a kor híres pedagógusával, Pestalozzival és annak módszerével, miszerint tiltott a gyermek testi fenyítése, megszégyenítése büntetése – ezeket az elveket Magyarországon is terjesztette. Az első óvodát 1828-ban alapította, melyet tizenegy másik követett, német területen is – mindezt magánvagyonából finanszírozta kezdetben. Továbbá ipari iskolát alapított, később cselédlányok számára is létrehozott tanintézményeket. Gyermektelen volt, mégis „minden gyermek anyja”. Kazinczy felesége, Török Sophie művelt, külföldi irodalmat olvasó asszonyként gyakorlatilag a modern magyar irodalom „beindítója” volt, nem mellesleg a széphalmi birtok intézője, pénzügyeinek a kezelője, aki még a gyógyfüveket is jól ismerte, így az 1831-es kolerajárvány idején sok betegen is segített. Szendrey Júlia, Petőfi Sándor felesége saját jogán volt író, költő és műfordító, tevékenységét mégis asszonyhoz méltatlannak tartották, és több mint 150 évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy az utókor felismerje jelentőségét és beemelje őt a magyar művészeti panteonba. Kossuth Zsuzsanna a modern nővérképzés és betegellátás úttörőjének tartott Florence Nightingale előtt már fél évtizeddel elkezdte ezt a munkát, de a történelmi események közrejátszása miatt tevékenységének jelentőségét csak a késői utókor ismerte fel. Rotschild Klárát már életében a „magyar Coco Chanel” jelzővel is illették, a XX. század közepének-végének legsikeresebb magyar divattervezőjét, aki zseniális márkaépítő self-made womanként öltöztette a Horthy-kor arisztokráciáját és polgárasszonyait, majd folytatta ugyanezt a Kádár-kor elitjével.
„Árnyékban éles fény vagy, és ékes árnyék a fényben…” – írta Radnóti Miklós feleségének, Gyarmati Fanninak a neki szóló versben. A nőnek, aki nemcsak a társa, hanem szellemi partnere is volt – és aki később, élete végéig viselte a költő halála után rázuhant terheket, és gondozta hagyatékát, emlékét. Weöres Sándor egyik legismertebb gyerekverse nem gyerek-, hanem szerelmes vers, amit a magyar hospice-mozgalmat életre hívó pszichológusnak, Polcz Alaine-nek írt. És a sort még hosszasan lehetne folytatni – Soós Tibor meg is teszi ezt.
Példamutató sorsok, a mai nők és férfiak számára is.
