Úgy tűnik, az eddig tévés újságíróként és dokumentumfilm-rendezőként ismert Király Levente, aki korábban olyan műsorokat szerkesztett, mint az Ablak, az Évgyűrűk vagy a Jónak lenni jó, az utóbbi években főállású Bud Spencer–Terence Hill-rajongó lett. 2018-ban Piedone nyomában címmel forgatott egyórás portréfilmet gyerekkora kedvenc színészéről, amit a köztévé is nagy sikerrel vetített, de a felvett anyagból készült egy másfél órás, bővített változat is, ami tavaly került a mozikba Piedone nyomában - Bővített moziváltozat címmel. A Kamera Hungária- és San Gennaro-díjas rendezőnek azonban úgy tűnik, szűknek bizonyult a mozgókép nyújtotta keret, és úgy döntött, hogy ha már 4 éven át, 4 országban, 40 emberrel interjúzott a Bud Spencer-portréfilmjéhez, ne menjen kárba a sok felvett anyag. Így született meg a Piedone nyomában könyvváltozata, a Piedone nyomában - Hihetetlen történetek Bud Spencerről, a Hasonmások - Hihetetlen történetek Bujtor Istvánról és Bud Spencerről és a 2021-ben megjelenő Mennyei pofonok. Ám ha valaki ekkora Bud Spencer-rajongó, az minden bizonnyal óriási Terence Hill-rajongó is, hiszen Magyarországon ez a páros elválaszthatatlan. Generációk nőttek fel a '70-es évek óta a legendás pofonosztó páros filmjein – vagyis szinte magától értődő dolog, hogy ha valaki Bud Spencerről ír népszerű bestsellereket, az előbb-utóbb Terence Hillről is fog!

Íme az eredmény: az idei karácsonyi szezon elé időzített Zsugabubus, ami leginkább Terence Hill és Bud Spencer barátságáról szóló visszaemlékezések, anekdoták, interjúrészletek gazdag gyűjteménye. Könnyed és szórakoztató olvasmány, amelyből többek között megtudhatjuk, hogyan barátkoztak össze gyerekkori kedvenceink, mivel töltötték az idejüket a közös munka szüneteiben. De a sok humor mellett olyan személyes, bensőséges dolgok is kiderülnek belőle Terence Hillről, hogy másodhegedűsnek érezte-e magát Bud Spencer oldalán, hogyan érte a fia halálhíre a Lucky Luke forgatása közepén, vagy hogy mit gondol rólunk, magyarokról. Alábbi összeállításunkban a könyv 10 legérdekesebb sztoriját gyűjtöttük össze, de persze így is marad még benne bőven izgalmas olvasnivaló minden Terence Hill-rajongó számára!

1. Terence Hillből véletlenül lett színész. A Mario Girotti néven született sztár legelső filmje az 1954-es Vakáció a gengszterrel volt, melynek stábjába lényegében az édesanyjának köszönhetően került be 12 évesen. Ekkor jelent meg egy hirdetés az egyik római napilapban, hogy a neves rendező, Dino Risi fiatal fiúkat keres készülő új filmjéhez. Hill így emlékszik vissza a karrierje kezdetére: „Négyéves koromban még Velencében laktunk, mikor először kimondtam, hogy színész akarok lenni. Ezt apám mesélte később. Igazából a puszta véletlennek köszönhetően lettem színész. Fiatalembereket kerestek egy produkcióhoz, anyám pedig viccből elvitt minket a testvéremmel a forgatásra. Dino Risi Vakáció a gengszterrel című filmjében kaptam szerepet. Boldogtalan voltam, mert nem szerettem igazán a színészkedést. Tizenéves fejjel nem szerettem volna színész lenni. Folyamatosan lázas voltam, így csak nagy erőfeszítésekkel tudtam befejezni a munkát.”

2. Terence Hill annyira félénk volt, hogy az ügynökei már a karrierje elején lemondtak róla. „Nagyon szégyenlős voltam, és igyekeztem minél jobban elválasztani a magánéletemet a munkától. Az ügynökeim akkoriban meg voltak győződve arról, hogy egy ilyen félénk srácból, mint én, sosem lesz filmsztár. A mai napig szégyenlős vagyok, csak megtanultam leplezni. Az ördög jobb és bal keze forgatása után kezdtem úgy érezni, hogy ez a nekem való szakma.”

3. Terence Hill véletlenül csöppent bele egy Bud Spencer-westernbe, ami örökre megváltoztatta az életét. Bud Spencer és Terence Hill első közös filmje az 1967-es Isten megbocsát, én nem! volt, ami eredetileg A Macska, a Kutya és a Róka címen futott, ami a három főszereplőre, vagyis a párducléptű, vékony pisztolyhősre, a nagydarab bumburnyákra és a ravasz haramiavezérre utalt. A főszerepet Hill egy furcsa és sajnálatos véletlennek köszönhette. Az eredeti főszereplőnek kinézett Peter Martell ugyanis egy tettlegességig fajuló vita során összeveszett a barátnőjével, és amikor meg akarta rúgni, a nő hirtelen félreugrott, a színész pedig azzal a falat találta el, és eltört a lába, ezért Giuseppe Colizzi rendezőnek nagyon gyorsan találnia kellett valaki mást a helyére. Hill épp befejezte Manolo Bologninival a Rita, a vadnyugat réme forgatását. Bolognini azzal hívta fel Colizzit, hogy nem kell tovább főszereplőt keresnie, ő már megtalálta: „Itt van ez a kék szemű pasas, akire ha felteszel egy kalapot, akkor pont úgy néz ki, mint Franco Nero.”

4. Terence Hill amatőr hájpacninak gondolta kezdetben Bud Spencert. Bud Spencer és Terence Hill első találkozása az Isten megbocsát, én nem! verekedős jelenetének forgatásán történt, Almería mellett, a sivatagban. Hill így emlékszik vissza a nevezetes pillanatra: „Amikor bemutatták nekem Carlo Pedersolit, hogy ő lesz a partnerem, alig akartam hinni a szememnek. Azt gondoltam: mit akar ez az amatőr hájpacni? Biztosan két mondatot nem tud elmondani értelmesen. Aztán kiderült, ennél nagyobbat sosem tévedtem. Egy roppant művelt, sokoldalú, csupa szív ember, akit nagyon megszerettem, és a nézők is imádták.”

5. Senki sem hitt benne, hogy a kőkemény spagettiwesternek után a vidám vadnyugati vagánykodás is kasszasiker lehet. Miután Guiseppe Colizzi összehozta a nagy párost az „Bosszú-trilógiában”, jött Enzo Barboni, és az 1970-es Az ördög jobb és bal keze, ami megteremtette a spagettiwestern paródiáját, amelyben eleinte nem sokan hittek, de végül az egész világ remekül szórakozott rajta. Az már Colizzinak is feltűnt az olasz mozikban ülve, hogy a közönség a Bosszú El Pasóban idején is hatalmasakat nevetett, amikor Bud Spencer és Terence Hill együtt szerepeltek a vásznon. Enzo Barboni, a Django és a Terence Hill-féle Viva Django operatőre egész Rómát bejárta egy vadnyugati vígjáték forgatókönyvével, de az összes producer értetlenkedni kezdett, amikor átolvasta. Mik ezek a párbeszédek? Hol vannak a hullák? Egyedül Italo Zingarelli producer döntött úgy, hogy vállalja a rizikót, és Barboni forgassa csak le ezt a furcsa filmet a furcsa párbeszédekkel, amit mindenki más kockázatosnak tartott. A két színész, akit Barboni kiszemelt magának, Franco Nero és Peter Martell lett volna, de végül Bud Spencer és Terence Hill kapták meg a főszerepet. Így aztán Hill másodszor is kiütötte a nyeregből Peter Martellt, Az ördög jobb és bal keze pedig még az Isten megbocsát, én nem! sikereit is felülmúlta, igazi kasszasiker lett.

6. Volt, hogy Terence Hill egy ágyban feküdt Bud Spencerrel. Az ördög jobb és bal keze forgatási szüneteiben a páros sokat zsugázott és viccelődött, de volt, hogy fociztak, aztán a munka befejeztével kaszinóba mentek. Hill így emlékezett vissza a stábban uralkodó hangulatra: „Volt egy jelmeztervezőnk, Ida, aki remekül főzött. Bud már délelőtt 11-kor riasztotta őt, ha ebédelni akart. Mindig együtt ebédeltünk Bud lakókocsijában. Időnként a szememre vetette, hogy nem igaz, hogy én többet eszek, mint ő, mégis csak ő hízik, és nem én. Akkoriban nagyon szerény körülmények között forgattunk. Néha még egy ágyban is aludtunk. Szép idők voltak. Akkoriban minden egyszerűbb volt. Bud amúgy nagyon lusta volt, sosem tanult meg rendesen angolul. Több mint tizenhét évig jártam a nyelvtanáromhoz, akivel a forgatási szünetekben a nyelvtant és a ragozást gyakoroltam, ő meg kinevetett. Amíg én már esténként az ágyban voltam, hogy másnap kipihenten érkezhessek a forgatásra, ő még kaszinózott. Gyakran el is késett a forgatásokról.”

7. Terence Hillt lepte meg a legjobban, hogy meg tudja nevettetni az embereket. Az ördög jobb és bal keze váratlanul nagy sikert hozott nemcsak Olaszországban, de külföldön is. Ráadásul Terence Hillnek is alapjaiban változtatta meg a filmezéshez való munkaviszonyát: „Amikor Az ördög jobb és bal keze kijött, én voltam az első ember, akit meglepett ez a váratlan siker, főleg azért, mert nem tudtam, hogy képes vagyok megnevettetni az embereket. Arra gondoltam: szóval én tényleg megnevettetem az embereket, de hogyan? Nem értettem. Mivel igazán szeretem a westernt, nagyon ragaszkodtam ehhez a szerephez. Emlékszem, volt egy anya, aki megállított az utcán, hogy folytassam ezeket a filmeket, mert azokra biztonsággal elviheti a gyerekeit anélkül, hogy valami csúnya meglepetésbe belefutna. Ennél nagyobb dicséretet soha nem kaptam. Tehát kötelességemnek éreztem a folytatást, és úgy döntöttem, hogy ezt csinálom mind a mai napig.”

8. Terence Hill egyszer tényleg berúgott a forgatás alatt. A színész mindig is híres volt arról, hogy bár a filmjeiben mindig nagy zsiványokat alakított, a való életben már-már Don Matteo-i mértékletességet tanúsít az élet minden területén. Az 1973-as Nevem: Senki volt az egyetlen film, amikor Terence Hill a hitelesség kedvéért valóban alkoholt ivott a forgatás alatt, holott mi sem áll távolabb tőle. Erre így emlékezett vissza: „A film egyik jelenetében, mikor whiskyt iszom, vizet kevertünk igazi whiskyvel. Azt akartam, hogy a jelenet valósághű legyen, ezért valóban whiskyt ittam, miközben forgattunk. A fejembe is szállt, ahogy a jelenetben jól látható is.”

9. Terence Hillt és Bud Spencert majdnem letartóztatták az 1977-es Bűnvadászok forgatása alatt. A páros egyik legnépszerűbb filmjét szinte elejétől végéig Miamiban vették fel (a rendező ezúttal is az E.B. Clucher művésznevet használó Enzo Barboni), ahol egy félreértés miatt az amerikai rendőrség majdnem letartóztatta Bud Spencert és Terence Hillt, amikor egy rendőrautó belső terében, egyenruhában, fegyverrel forgattak jelenetet. A két főszereplő egyszer csak meghallotta a rendőrségi rádióban egy járőrautó figyelmeztetését: „két, rendőrnek öltözött, veszélyes felfegyverzett személy”-t emlegettek. A páros azonnal rájött, hogy valójában róluk beszélnek, és amikor az igazi rendőrök megérkeztek, feltartott kezüket az autóra helyezték. A félreértés oka hamar kiderült: a producer ugyan megszerezte a forgatási engedélyt, de nem nevezte meg pontosan a városrészt, ahol majd a forgatások zajlanak. Miután megoldódott a félreértés, minden ment tovább a megszokott kerékvágásban. A sors különös fintora, hogy a filmben Bud Spencer és Terence Hill tényleg álrendőrök: a történet ugyanis két csirkefogóról szól, akik ki akarnak rabolni egy szupermarketet („Te mondd, hogy rablótámadás, a te hangod mélyebb!”), de véletlenül a helyi rendőrőrsre csörtetnek be, és hogy elkerüljék a letartóztatást, beállnak zsarunak.

10. Terence Hill nagyon szereti a magyarokat. A színészlegenda többször is járt hazánkban. A Nevem: Thomas filmjének népszerűsítése idején találkozni is lehetett vele a Corvin Moziban (bár igen sok rajongó zokon vette, hogy nem teljesen úgy, ahogyan azt a szervezők előzetesen meghirdették), illetve Budapesten járt akkor is, amikor jótékonysági árverésre került a narancssárga Dune Buggy, amiért az 1974-es Különben dühbe jövünk című filmjében vívott sör-virsli párbajt Bud Spencerrel (a vételár összegét végül a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet kapta meg). Hill így emlékezett vissza a magyarországi útjaira: „Háromszor jártam Budapesten. Először akkor, amikor a fiam barátjának az esküvője volt. Karácsony alkalmával jártam a magyar fővárosban és tíz napot töltöttünk itt el. Bejártuk az egész várost. Akkor inkognitóban voltam Budapesten. Emlékszem, nagyon hideg volt, alig jártak az utcákon. Megnéztük a karácsonyi vásárt, gulyást ettünk, ahogy azt kell. Másodszor járva Magyarországon azt tapasztaltam, hogy bármerre megyek, a magyar rajongóim a legdiszkrétebbek, a legkedvesebbek és a legudvariasabbak, legjobban neveltek. Máshol az emberek ordítoznak körülöttem, meg akarnak érinteni. Budapesten viszont azt éreztem, hogy a magyarok vigyáznak rám, és ez nagyon jó érzés. Nem rohannak le. Remélem, majd visszatérhetek ide.”