A Dunkirk (2017) története három nézőpontból van elmesélve: a tengerparton a gyalogsággal (beleértve Fionn Whitehead és Harry Styles karakterét), a haditengerészet által végrehajtott evakuálást (Kenneth Branagh és Mark Rylance karakterével), majd a levegőben (Tom Hardy vadászrepülőjével). A film narratív szerkezetéről Christopher Nolan rendező így értekezett: „A harcokban résztvevő katonák számára az események különböző idősíkon zajlottak. A szárazföldön voltak, akik egy hétig ragadtak a tengerparton. A vízen a történések maximum egy napig tartottak, egy brit Spitfire vadászgép pilótája pedig egy órára való üzemanyaggal vágott neki az útnak Angliából. Ahhoz, hogy mindhárom nézőpontot bemutathassuk, össze kellett kevernünk ezeket az időbeli síkokat, és, bár maga a történet nagyon egyszerű, ez egy rendkívül bonyolult szerkezet."

Kenneth Branagh szerint nagyjából harminc, a 90-es évei közepén járó dunkirki túlélő vett részt a film angliai premierjén. Amikor megkérdezték őket a filmről, szinte mind azt válaszolták, hogy pontosan adja vissza magukat az eseményeket, de a filmzene sokkal hangosabb volt, mint a tényleges bombázás: ez a megjegyzés nagyon szórakoztatta Christopher Nolant, aki itt egyszerre volt forgatókönyvíró, producer és persze rendező.

Christopher Nolan feleségével, Emma Thomas producerrel és egy barátjukkal együtt hajóval keltek át Angliából Dunkerque-be, ugyanazon az útvonalon, amin a civil segítőhajók tettek meg az eredeti evakuálás során – a sokkal mélyebb merülésű hadihajók más útvonalon haladtak. Az út a nem éppen nyugodt tenger miatt végül 19 órába telt, bár a megtett távolság nem volt túl nagy. A stáblista előtti „lábjegyzet” szerint a filmben 12 olyan polgári hajó tűnik fel, amelyek annak idején részt vettek a dunkirki evakuálásban 1940-ben, és itt saját magukat játszották el.

A partszakaszt bombázó német repülőgépek Junkers Ju-87 Sturzkampfflugzeug "Stuka" zuhanóbombázók, és az általuk keltett jellegzetes hangot nem a gép motorja vagy légcsavarja adja ki, hanem a futóműre szerelt sziréna, amit Jericho trombitának is becéztek. A szerkezet egyetlen célja a megtámadott csapatok demoralizálása, és bár a Stuka volt az egyetlen repülőgép, amely ilyen szirénarendszerrel volt felszerelve, a filmekben a zuhanóbombázók mindig ezt a hangot adják ki. A Dunkirkben Farrier (Tom Hardy) úgy lő le egy Stukát, hogy már kifogyott az üzemanyaga, és ilyen valóban megtörtént, mert a Stukák könnyű célpontok voltak, és később az angliai csata alatt nagyon komoly veszteségeket szenvedtek.

Ez az első olyan Christopher Nolan-film, amely történelmi eseményeken alapul. Minden más munkája eredeti forgatókönyv alapján készült, illetve remake volt, egy regény megfilmesítése vagy képregény feldolgozás. Nolan 20 millió dolláros fizetést kapott, valamint az összbevétel 20 százalékát, ami eszméletlenül sok, de vegyük hozzá, hogy ő és a felesége voltak a film producerei is. Ekkora összeget eddig csak Peter Jackson kapott korábban a King Kongért (2005).

Nolan nagyon tudatosan készült a forgatásra, és olyan némafilmeket nevezett meg inspirációként a film tömegjeleneteihez, mint a Gyilkos arany (1924), a Türelmetlenség (1916) és a Virradat (1927), mert szerinte a némafilmekben sokkal nagyobb jelentősége volt még a mozgásnak: „Sok időt töltöttem a némafilmek tömegjelenetekhez való áttekintésével. A statiszták mozgása, annak dinamikája, az, ahogy kitöltik a teret, és ezt hogyan és milyen szögből rögzítik a kamerák, rendkívül tanulságos volt." Nolan az előkészületek alatt tanulmányozta az Egy halálraítélt megszökött (1956), a Zsebtolvaj (1959) című drámákat is, illetve a Ryan közlegény megmentését (1998) és A félelem bérét (1953), mert szerinte ezek vitték tökélyre az apró részletekkel való feszültségkeltés folyamatát. Ami pedig a tömegjeleneteket illeti, a filmbeli katonák számát életnagyságú kartonfigurákkal növelték végül, és nem digitális sokszorozással.

A szövetséges – angol, francia és kisebb részben belga – csapatok evakuálását nem csak a haditengerészet és a polgári hajózás kétségbeesett erőfeszítései tették lehetővé, hanem a német parancsnokság azóta is sokat vitatott döntése, az ún. megállj parancs, amely leállította a harckocsik támadását a partszakasz ellen. Sokak szerint ez Hitler döntése volt, és azért hozta meg, hogy rávegye az angolokat a békekötésre, de valójában Gerd von Rundstedt tábornagy, az A hadseregcsoport parancsnoka adta ki von Kluge tábornokkal, a 4. hadsereg parancsnokával egyetértésben, mert szerintük a nagy veszteségeket szenvedett harckocsi alakulatokat kímélni és újraszervezni kellett. A verziót, mely szerint a parancsot Hitler adta ki, von Rundstedt kezdte terjeszteni a háború után, hogy másra hárítsa a felelősséget, hiszen az innen kimentett katonák tartották Angliát a háborúban.

Ez a film volt Christopher Nolan rendező és Hans Zimmer zeneszerző hatodik közös munkája. Korábban együtt dolgoztak A sötét lovag trilógián, az Eredeten (2010) és a Csillagok közöttön (2014). Zimmer Oscar-jelölést kapott az Eredetért (2010), a Csillagok közöttért (2014) és ezért a filmért is.

Dan Friedkin amerikai milliárdos, vintage katonai repülőgépek lelkes gyűjtője engedélyezte a produkciónak, hogy két eredeti Mk1 Spitfire-t használjanak a gyűjteményéből a filmhez. A repülőgépek értéke egyenként ötmillió dollár, így el lehet képzelni, milyen elővigyázatossággal forgatták le azt a jelenetet a film végén, amikor Farrier (Tom Hardy) üzemanyagból kifogyott vadászgépe a partszakasz homokján landol. A legnagyobb kockázatot nem maga a landolás jelentette, hanem a dagály, amely gyorsan lepte el a partszakaszt, és volt is némi riadalom, amikor a repülőgép a vártnál jobban belesüppedt a homokba.

A filmet bírálták, amiért nem mutattak benne indiai katonákat, ami kissé bizarrnak tűnik, pedig voltak Dunkirknél indiaiak. Az Indiai Királyi Hadsereg kisegítő alakulatainak négy százada volt jelen az evakuálás során, akik fegyvertelen öszvérhajcsárok voltak, nagyjából ezer ember. Igaz, a körülbelül 330.000 kimenekített katonához képest ezen nagyon kevés. Végül a négy századból hármat evakuáltak, egy pedig német fogságba esett. Bár 1939 szeptemberében Gandhi felszólított minden indiait, hogy ne támogassa a brit háborús erőfeszítéseket, több százezer indiai katona harcolt a háború során az angolok oldalán.

A filmben a légiharc során a brit pilóták mindig akkor tüzelnek az ellenséges gépekre, amikor azok éppen a célkereszt középpontjában vannak, függetlenül attól, hogy milyen irányban mozognak a célpontok. Valójában „vezetniük” kellene a célpontjaikat, azaz egy, az ellenséges repülőgépek előtti pontot kell megcélozniuk, megbecsülve annak irányát és sebességét, hogy nagy eséllyel találatot érhessenek el. Az itt látható német gépeknél a sasszemű megfigyelők kiszúrhatják a jellegzetes sárga orrkúpot, ám a Luftwaffe csak 1940 végén kezdte sárga színűre festeni a vadászrepülőgépeik elejét, amit egyébként Christopher Nolan is tudott, de azt akarta, hogy a közönség könnyebben azonosítsa a német repülőgépeket.