2046

  • (efes) / PORT.hu

Wong Kar-Wai filmjeit, noha a rendező Hongkongban él és alkot, nem az akcióműfaj sajátos elemei és stílusjegyei jellemzik. A rendező nem az alvilágról mesél elsősorban, s bár filmjeiben előfordulnak ilyen típusú figurák, foglalkozásuk csupán egy tény, a történetek elsősorban az érzelmi töltettel bíró momentumokat helyezik központba. Wong a 2046 előtt utoljára bemutatott melankolikus mozijának, a Szerelemre hangolva című filmnek legfontosabb motívuma a két főhős keserédes, soha be nem teljesedő szerelmi románca. A Szerelemre hangolva említése azért fontos, mivel a 2046 története az előbbi folytatása, mondhatni alternatív befejezése, s így, mint olyan, a korábbi Wong Kar-Wai film célszerű eszköze az összehasonlításnak.

Noha a 2046 című filmet a sci-fi műfajba sorolták, a történet igazság szerint nem a jövőben játszódik, a jövő motívum ugyanis leginkább a fantázia síkján mozog a filmben. A 2046 ugyan önálló alkotásként is tökéletesen érthető és érezhető, azonban ráhangolódás okán érdemes megtekinteni vagy újranézni az előzményeket. A Szerelemre hangolvában a férfi főhős, Mr. Chow házasemberként a szomszéd, szintén házas Mrs. Chan-be szeret bele reménytelenül. Az asszony saját ambivalens érzelmei közt vergődve inkább hűtlen férjére vár és reménykedik valami sorsdöntő fordulóban. A hatvanas évek Hongkongjában nem különösebben szokványos a válás, a házasságtörés meg pláne nem az, a szintén visszafogott, tisztelettudó Chow pedig feladja a románcot.

Ezen a ponton kezdődik a 2046, melynek történetében a legfontosabb változás a korábbiakhoz képest az, hogy Chow a feleségével és titkolt szerelmével bekövetkező kényszerű kudarc után egészen más attitűddel bír a női nem felé. Habzsolja az életet és a nőket, ami tulajdonképpen két súlyos csalódás után pszichológiailag meglehetősen indokolt és érthető momentum. Az igaz szerelemhez azonban ez sem elég, jó néhány romantikus, ám a végkifejletet tekintve keserédes románc sem hozza el az új szerelmet és nem is pótolhatja azt a bizonyos régit.

A 2046 nem szól tehát másról, mint az igaz szerelem kereséséről, a románcok árnyaltságáról és sokféleségéről, a nosztalgiáról és a múlt okozta lelki tehertől. Megindító film zseniális képi világgal és csodálatos atmoszférával.