3D-dinókkal turbózott földrajzóra

Megérkezett a mozikba a tökéletes 3D-film. Nincs unalmas mellébeszélés, mint az IMAX-dokukban, helyette tízpercenként ugrik a képünkbe egy piranha és nyáladzik ránk a vicsorgó T-Rex. Látványos Verne-adaptáció, amiben Brendan Fraser már majdnem olyan jó, mint Harrison Ford a Végzet templomában.

Brendan Fraser a Múmia-trilógia viccesen buta katonája után egy geológusprofesszort alakít az Utazás a Föld középpontja felében, aki unalmas órákat tart cseppkövekről és vulkánokról. Később persze hasznos lesz a tudása, és az iskolások is megtanulhatják a filmből, hogy egy földalatti világban csak az tudja liftnek használni a gejzíreket, meg a vékonyabb kőzetre csalni a dinókat, aki odafigyelt földrajzórán.

Sok kosztümös film készült már Verne Utazás a Föld középpontja felé című regényéből, Eric Brevig rendező viszont szakított a hagyományokkal, és a jelenbe helyezte át a sztorit. Az új film alapgondolata igazi csemege az összeesküvés-elméletek híveinek: a "verneizmus" követői ugyanis úgy tartják, hogy Verne nem sci-fiket írt a századfordulón, hanem a valóságot mutatta be. Azaz végighallgatta a félőrült Liedenbrock professzor beszámolóját a földalatti vulkánvilágról, és már futott is vele a kiadóhoz.

Az igazi Verne-hívő telejegyzeteli a könyveit bonyolult számításokkal, hátha egyszer ő is eljut oda, ahová a regénybeli hősök. A filmbéli Max Anderson (Jean Michel Paré) szintén útikönyvként tekintett a saját Utazás a Föld középpontja felé kötetére, csak aztán ottragadt a lenti világban. A játékkonzol-függő fia (Josh Hutcherson) és a földrajztanár öccse (Fraser) szerencsére megtalálják a holmija közt a kidekorált Verne-regényt, és egy dögös izlandi hegymászócsajjal (Anita Briem) kiegészülve elindulnak megkeresni őt.

A rendezőként most debütáló Eric Bravig bámulatos látványvilágot hozott össze, meglátszik, hogy olyan filmek speciális effektjein dolgozott korábban, mint Az emlékmás, a Men In Black és a Holnapután. Mindent vászonra vitt, amit a századfordulós Verne-illusztrációkon látott, így a film tele van óriásgombákkal, narancssárga tengerekkel és a mágneses mezőben lebegő kövekkel. És jól használja a 3d-ben rejlő lehetőségeket is: a foszforeszkáló madarak a néző szeme előtt repkednek, és folyton dinoszauruszok és húsevő növények támadják meg a gyanútlan főszereplőket, ahogy az egy igazi kalandfilmtől elvárható.

Bravig még a Végzet temploma csillés üldözését is pofátlanul lenyúlta egy 3d-jelenethez, de ezt egyáltalán nem bántam. Sosem irigyeltem a hollywoodi filmek bányászait, akiknek mindig a lávatavak fölé épített hullámvasúton kell felszínre hozniuk a gyémántokat, mert ugye az egésznek az a lényege, hogy a néző a székébe kapaszkodjon az itt játszódó üldözés alatt. A térhatásnak köszönhetően az Utazás a föld középpontja felé csillés kergetőzése lett minden idők legjobb kalandfilmes jelenete, ahol tényleg olyan érzésem volt, mintha én lennék Indiana Jones.

Brendan Fraser keményen dolgozik azon, hogy Harrison Ford után egyből rá gondoljanak a producerek, ha kalandfilmhez keresnek főszereplőt. Ő az eddigi legjobb Indiana Jones-imitátor, egyértelműen jobban csinálja, mint az amerikai zászlóba és a Szabadság-szoborba szerelmes Nic Cage A nemzet aranyában, vagy a kalandorszerepet direkt elbénázó Carter doki a Könyvtáros-filmekben. A 3d-mozit meg egyenesen Frasernek találták ki: sok jelenetben kiélhette a komikus vénáját, a kedvencem az volt, amikor fogmosóvizet köpött a nézőkre.

A női főszereplő, Anita Briem is jól hozza a Tomb Raider-típusú, tökös nőt, aki hegymászásban és barlangászatban simán lealázza a főhőst, de a megfelelő jeleneteknél hagyja magát megmenteni, hogy összejöhessenek a végén. A kölyköt játszó Josh Hutcherson viszont nem egy második Macaulay Culkin, nála a színészkedés kimerül az unott fejjel Playstation-özésben és a riadt menekülésben, végig ezeket váltogatja. A film további hibája, hogy csakők hárman szerepelnek benne, így a különleges földalatti utazás néha unalmas múzeumi körsétává változik. Végig hiányoltam a korábbi filmváltozatokban felbukkanó ősembereket, akikre ezek szerint már nem futotta a 45 millió dolláros költségvetésből.

(7/10)