5 tökéletes film esős idő esetére

Az eső kényelmetlen és idegesítő tud lenni – a valóságban. A filmekben viszont tökéletesen lehet vele hangulatot festeni.

A legjobb idő filmnézésre, ha odakint esik. A filmtörténet sok kiváló alkotásában játszik az eső kulcsszerepet, mint a nosztalgia, a magány, a káosz, a szerelem, az elutasítás, a halál és többek közt a romlás szimbóluma. Következzen néhány olyan film, amelyekre ez igaz, és olyanok is, amelyekben „csak” hangulatfestő funkciója van.

A vihar kapujában (1950)

Kuroszava klasszikusában a címadó romos kapu alatt várja az eső elálltát egy buddhista pap, egy közember és egy szamurájgyilkosság tanújaként kihallgatott favágó. A szamuráj halálának s felesége megerőszakolásának esetét különbözőképpen adja elő a gyanúsított bandita, Tajomaru és a többi résztvevő. Mégsem az igazság viszonylagosságáról van itt szó, hanem az emberek viszonyáról saját hazugságaikhoz.

Az eső és a romok visszatérő elemei Kuroszava filmjeinek. A heves esőzés egyik célja, hogy a rendező illusztrálja vele, milyen apró az ember a természethez képest, és hogy nincs hatalmunk a nagyobb események felett. Kuroszava a forgatás során, a záporjelenetnél az esőeffektek kedvéért az egész falu vízkészletét elterelte.


Szárnyas fejvadász (1982)

Bár Ridley Scott kultikus sci-fijének főgonosza a Rutger Hauer által alakított Roy Batty, az utolsó beszédjét hallva mégis inkább sajnálatot érzünk iránta. Az a jelenet ugyanis csontvelőig hatol, amikor Batty a szakadó esőben előadja a monológját az életről, halálról, és úgy néz vissza a múltjára, ahogy arra csak az emberek képesek, a replikánsok nem.

Scott és alkotótársai nemcsak a fináléban, de előtte is használják az esőt a borongós hangulat megalapozására. A rendező később elárulta, hogy a nagy esőben és sötétben való forgatás egyik oka az volt, hogy elfedjék a díszlet hiányosságait, és hogy realisztikus jelleget kölcsönözzenek a történetnek. A Szárnyas fejvadászt a legjobb egy esős napon megnézni, lehetőleg egy tál tésztát majszolva, ahogy a főhős is teszi.


A halál jele (2003)

Bong Joon-ho krimijében egy szadista sorozatgyilkos esős éjszakákon piros ruhás nőket támad meg. A helyi nyomozók teljesen alkalmatlanok, ártatlanokat kínvallatnak, és hamis bizonyítékok elhelyezésével kreálnak egy saját gyilkost. Az esőt itt a rettegés légkörének megteremtésére, a káosz állapotának ábrázolására használják, megteremtve egy olyan miliőt, amelyben minden homályos. Bong Joon-ho folyamatosan váltogatja a nézőpontokat, hol a nyomozó, hol a gyilkos, hol az áldozat szemszögéből látjuk az eseményeket.

Bong lebilincselő filmje, amelyet egy valódi gyilkosságsorozat utáni nyomozás ihletett, arról szól, hogyan kapaszkodik a két nyomozó minden reménysugárba és minden lehetőségbe, hogy közelebb jussanak a megoldáshoz, miközben egyre távolabb kerülnek a gyilkos megtalálásától. Az igazi gyilkost egyébként 2019-ben fogták el, 16 évvel a film bemutatása után.


Andrej Rubljov (1969)

A tűz és a víz kulcsfontosságú összetevői Tarkovszkij filmjeinek. Az orosz rendező költői látásmódja páratlan, könyvek tucatjai próbálták a képei szimbolikus jelentését megfejteni. Az eső Tarkovszkij filmjeiben több mint szimbólum kifejezési mód, amely a szereplők érzelmi állapotát tükrözi. Több jelenetben is szerepelnek lovak, az egyik ilyenben a ló békésen áll az esőben egy jó darabig. Az Andrej Rubljov több mint egy film egy lelki utazás, amely a művész küzdelmét és társadalmi szerepét vizsgálja.


Éjfélkor Párizsban (2011)

Gil és Inez jegyesek, akik üzleti okokból Párizsba látogatnak. Időközben kiderül, hogy a pár nem egészen egymáshoz való. Gil esetleg Párizsban szeretne élni, és komoly íróvá válni, míg Ineznél ez szóba sem jöhet. Gil szeret esőben sétálni, míg Inez nem. A történetben a fordulatot az hozza, hogy Gil felfedezi, hogy pontban éjfélkor Párizs egy bizonyos pontján egy fiákerbe szállva időutazásban vehet részt, amely visszaröpíti az általa kedvelt 1920-as évekbe, ahol olyan legendás művészek társaságában találja magát, mint Fitzgerald, Hemingway és Stein.

Woody Allen filmje egy önfeledt utazás az irodalom aranykorába, ahol az eső jelenti a nosztalgiát, és ahol többször is elhangzik: "Párizs esőben a legszebb". Az eső egyben, ahogy Czakó Zsófia írja, a megtisztulás szimbóluma.

„Eső után a világ kap egy új esélyt, hogy a dolgokhoz más módon viszonyulhassunk. A filmben párhuzamot lehet vonni Gil, a főhős (Owen Wilson) személyiségének és nézeteinek fejlődése és az eső, mint jelkép között. Ahogyan az eső tisztára mossa Párizs utcáit, úgy Gil felismerése is addigi életfelfogásáról egy új élet lehetőségét ígéri.”

via: High on Films