Legalább harminc film készült már a legendáról, és még csak azt sem lehet mondani, hogy ne lett volna köztük hollywoodi szuperprodukció is (Kevin Costner neve talán van olyan impozáns, mint Russel Crowe-é). Ez a legújabb verzió mégis grandiózusabb próbál lenni mindegyiknél - az erre irányuló erőfeszítések közben csak Robin Hoodról feledkeztek meg az alkotók.
Ridley Scott és Russel Crowe második Gladiátor-filmjének nyugodtan lehetne a címe Mary Poppins is: alig van több köze ugyanis a gazdagokat csuklyában kifosztó és a szegényeket oltalmazó íjász történetéhez, mint a szélirány változásával közlekedő varázsdadáéhoz. Nevezhető persze derék dolognak is, hogy túl harminc többé-kevésbé azonos sztorit körüljáró Robin Hood-filmen az alkotók megpróbáltak valami mást kihozni a dologból (ezúttal egy mai eredetmítoszt az ősöreg legenda elé) - ám felmerül a kérdés, vajon ki kötelezte őket tüzes vassal arra, hogy akkor is Robinról készítsenek filmet a csuklyások közül, és ne mondjuk Piroskáról (és a farkasról), ha egyébként érdektelennek találták a tanmesének is beillő történetet?
Elfogadhatjuk válasznak azt, hogy Scotték egyszerűen féltek, hogy az Oscar-bizottság nem fogja tudni kinek adni a szobrocskát, ha ők nem lépnek színre merő társadalmi felelősségvállalásból - mindenesetre Robin Hood legendájából egy történetét (s nem megvalósítását) tekintve tizenkettő-egy-tucat kosztümös történelmi kalandfilm lett a kezük alatt. Robin tisztes családi neve itt Longstride, s kalandjait Oroszlánszívű Richárd keresztes hadjáratának végétől követhetjük nyomon, igen alaposan (két és fél röpke órán át).
A király meghal, az új király nemcsak alkalmatlan a feladatra, de direkte gonosz is, az udvarban áruló dörzsöli tenyerét, a francia sereg átkel a Csatornán, a kisemmizett nép pedig a király ellen tör - esemény tehát akad bőven. Igaz, a kereskedelmi csatornákon hetente legalább egyszer látni egy hasonlót, noha azoknak nem mindegyike ilyen nagy költségvetésű (s ehhez mérten ugyancsak impozáns látványvilágú), és pláne nem mindegyikben tűnik fel Russel Crowe, olyan hangon végigkommentálva az eseményeket, mint egy másnaposságtól rekedt tévébemondó. Ha a zord és meglehetősen sótlanul játszó ausztrálért annyira nem is volna kár, honfitársáról ugyanez már nem mondható el: Cate Blanchett Marion szerepében ha korántsem hozza élete alakítását, elbűvölőnek mindenesetre elbűvölő.
Robin a forgatókönyv szerint ezúttal hosszas tanterv alapján jut el a világjobbító szellem megértéséig (hetven percbe telik például, hogy először, s mint kiderül, a filmben utoljára alkalmazza a redisztribúció üdvös intézményét), s elsajátítva azt, egyfajta Aranybullát követel ki a királytól, majd egyesíti, s győztes csatába viszi népét a gaz francia ellen. Sajnálatos, hogy Crowe - arckifejezése alapján - mindvégig a Gladiátorban már bevált karakterfestés mikéntjén töprengett összeráncolt homlokkal és erős koncentrációval, s így nem jutott ideje a szövegkönyvben vázolt jellemfejlődés megelevenítésére. A töprengés mindazonáltal két óra és húsz perc után ránk is átragad: ekkor ugyanis hirtelen előáll egy hírnök, s felszólít mindenkit arra, kerülje el Robin Longstride-ot, "akit Robin Hoodként is ismernek".
Mármint kik ismerik így, kérdezzük tisztelettel? Talán akik megnézték a Costner-filmet is - mert Ridley Scottnál ilyen alakról az utolsó snittet leszámítva szó sincsen. Akkor már inkább a Bátor Sir Robinként lehetne emlegetne - az ő tetteit viszont már, fájdalom, megénekelte korábban a Monthy Python.
