Lenyűgöző látványvilág, sok jó színész, megrázó helyszínek, szörnyű forgatókönyv. Mozikban Antal Nimród vicces-hangulatos-szájbarágós thrillerje, a kizárólag a metró folyosóin, megállóiban és üregeiben játszódó Kontroll, amit egyszerre futtatnak művészmozikban és plázákban. A két különböző típusú mozinak nehéz megfelelni: Antal Nimródnak is csak döcögősen sikerült elegyítenie az akciófilmet a szürreális mesével.
A BKV-s jedilovag történetében minden szál szerepel, ami a közönségsikerhez kell: horror, vígjáték és romantika, csak éppen a filmben ezek között nincsen szerves kapcsolat. A történet szerint Bulcsú elmenekült a civil életéből a világ alá, jegyellenőrnek. Miközben brigádjával együtt küzd a szélsőséges, jegynélküli utasok gyűlölete ellen, egy rejtélyes csuklyás alak - a kapucnis Darth Vader - a metró alá löki az utasokat. Nem bukik le, hiszen az erő és a kamerák vele vannak, egyedül a BKV-s Skywalker érzi a jelenlétét. Majd feltűnik a Lány is, aki kalácsfonatos fülhallgató helyett mackójelmezt visel.
Így váltakoznak sorra a szálak, hogy a néző ne unja meg egyiket sem: egy kicsit nevet az ellenőrökön, egy kicsit fél az ismeretlen rémtől, majd egy kicsit romantikázik, és aztán kezdi újra elölről. Pihentetésként a NEO zenéjére készült klipszerű jeleneteket is láthatunk Ez a szisztéma összekötő erő nélkül 102 percen keresztül nem mindenkinek elég.
A film hátránya éppen ez. A rendező, aki reklámfilm- és klipkészítéstől kezdve színészkedésen át mindent kipróbált már, éppen csak forgatókönyvet nem írt eddig, most saját, nehezen megvalósított filmtervét veszélyeztetve próbálkozott meg az írással. A figurák a levegőben lógnak, a dialógusok néha mesterkéltek, a nagyjelenetek pedig hol okozat nélküliek, hol éppen szájbarágósan belemagyarázósak, hol pedig elvarratlanok, mint éppen a fő vonal, a nyomozás esetében.
A dramaturgiai hibáktól eltekintve - a tapasztalatom szerint - régen nem volt ilyen szórakoztató magyar akciófilm a mozikban. A lényeg a részletekben van: pörgős jelenetek, mozgólépcsős üldözés, a mangamacilány és az ellenőrök közötti frappáns verekedés.
Miután a filmet elővetítéseken a fél Index látta, jól összevitatkoztunk, hogy a fekete csuklyás gyilkos vajon Bulcsú énjének sötétebbik fele-e. Ez tűnt az egyetlen olyan megoldásnak, ami némi értelmet adott volna a széteső történetnek. A stáb egyik tagja azt állította, hogy erre nem is gondoltak. Ha ez igaz, akkor a helyzet annál is szomorúbb.
A rendező kultszínészeket tartalmazó bónusz-ajándékcsomaggal kárpótolja az igényesebbeket: Kulka János egy megállós jelenetével, Eszenyi Enikő mozgólépcsős levonulásával, Kovács Lajos öngyújtós szemlepörkölésével és - persze külön a bennfenteseknek - nyolc rendező szerepeltetésével, akik jobbára metróhelyszínelők és ellenőrök. A fő bónusz a rendezői szándék szerint a másod-filmes Csányi Sándor, aki a Radnóti színházból került az akciófilm főszerepébe, miután az elődje a filmtervre való négy éves várakozás alatt kiöregedett a figurából. Csányira Antal a szerepkeresés egy hete alatt "a nem sztároltsága miatt" figyelt fel. Az ellenőrtársaknak pedig a szerep maga is jutalom: a Jancsó filmek Kapája Mucsi Zoltán, a Valami Amerika reklámfilmese Pindroch Csaba és az örök joker: Badár Sándor. Miután Hujber Ferenc a Barátok köztben Tilda megerőszakolásával elvesztette hamvas imidzsét, a csapat zöldfülűjének szerepét Nagy Zsoltra osztották.
A BKV nehezen egyezett bele abba, hogy a metróban játszódjon a film. Hogy a szellőző szerelvényeikből, állomásaikból, instrukciós irodáikból egy nemzetközi hírű operatőr, Pados Gyula színvonalas, saját világot hozzon létre Luc Besson Metrója nyomán. Így a BKV vezérigazgatója a film elején egy hosszabb prológusban - amely a fanyalgók szerint a film legerősebb jelenete - arra kéri a nézőket: ne higgyenek a szemüknek! Ez csak film, kitalált történet, távol a BKV-valóságtól. Ne higgyék el azt, hogy a BKV ellenőrök között van jobbra érdemes is, hogy egy csuklyás rém lökögeti a sínek alá az utasokat, hogy lecsúszott részeg mozdonysofőr vezeti a szerelvényt és hogy Eszenyi Enikőből csak tenyérnyi húskupacok maradtak.
Húsz kópiával indítja útjára a filmet a Budapest Film művészmozikban és plázákban egyaránt. A művészfilmes vonalat, mint már írtam, nem sikerült Antalnak zökkenőmentesen összeolvasztania az akciófilmmel. A szimbólumok kibökik a szemet, a rejtett tanulságot hangsúlyosan kimondják, a szürrealisztikusnak szánt befejezés pedig csak annyit árul el, hogy Antal Nimród látta Incze Ágnes I love Budapestjét.
Mindeközben a film bevallottan azzal próbálkozik, hogy a Valami Amerika óta először kasszasiker legyen. Ez már csak azért is elengedhetetlen, mert az MMK 80 milliós támogatása mellett magyar szponzorokon kívül egy német üzletember is kölcsönzött 50 milliót a film elkészültéhez. (És - ahogy Antal fogalmazott -, ahhoz, hogy Günter ne törje el a térdét, bevételt kell produkálnia.) A Valami Amerika receptjét követve reklámfilmes rendezőt és elsőrangú operatőrt a Kontroll stáblistája is fel tud mutatni, sőt még maga Herendi Gábor (a Valami Amerika szintén reklámrendező rendezője, a szerk.) is szerepel a filmben, mint vicceskedő metróhelyszínelő. Amúgy több jeleneten lehet nevetni, de azon, amikor Herendi egy hulla zsákba pakolása közben pörköltreceptet mesél, egyáltalán nem.
A reményeket a rendező persze nemcsak erre alapozza. Nemsokára kiderül, hogy mindez mennyire elég.
