Hétfő: A bolygó neve: Halál

Örök vita a filmrajongók között, hogy az 1979-es A nyolcadik utas: a Halál, vagy az idén 30 éves folytatása, A bolygó neve: Halál jobb-e. Nekem az utóbbi a kedvencem. Nemcsak amiatt, mert gyerekkoromban ezt a részt láttam először a tévében (éjszaka titokban visszalopózva a nappaliba - hogy aztán ennél a jelenetnél ordítva rohanjak vissza a szobámba), hanem mert James Cameron nagyon ötletesen folytatta Ridley Scott klasszikusát.

Cameron ugyanis lényegében ugyanazt csinálta itt is, amit később a Terminátor 2-nél. Fogott egy legyőzhetetlen rémről szóló, kultikus horrort, és igazi bazári látványosságot, vagyis hollywoodi blockbustert kanyarított belőle, poénkodó zsoldosokkal, sok lövöldözéssel, látványos speciális effektekkel. Meg persze a konzervatív filmes iskola szerint megkövetelt, kötelező szerelmi szállal és megmentett kisgyerekkel. Pár éve a filmet újra vetítették a mozik. Mindenki az elejétől végéig úgy izgult a gyilkos idegen fajjal másodjára is találkozó Ripley-ért (Sigourney Weaver), és úgy nevettek az űrkommandósok otromba viccein ("- Hé, Vasquez! Néztek már férfinak? - Nem. És téged?"), mintha most látták volna először. Na ilyen egy akármennyiszer újranézhető, örök klasszikus, amit ráadásul Cameron egyszerre írt meg a Rambo 2-vel, mindössze 3 hónapa alatt!

Kedd: Halálhajó

Izgalmas év volt 1997, hiszen kétszer is megkaptuk a szegény ember Nyolcadik utasát, vagyis két olyan film is mozikba került, amiknek egyértelműen az Alien volt az alapja. Persze a franchise hivatalos negyedik részénél, a Feltámad a Halálnál ez érthető, a Halálhajónál viszont már nagyon kilóg a lóláb. Hiszen ugye hogyan is kezdődik a film? Egy űrhajó régóta úton lévő legénysége átszáll egy másik, űrhajó roncsaiba, de azt, hogy ott milyen pokol vár rájuk, csak egyetlen ember tudja közülük Ian Holm helyett ezúttal Sam Neill.

A recept tehát lényegében ugyanaz: egy maroknyi rettegő űrhajós szűk szervizfolyosókon menekül egy földön túli iszonyat elől, ám az sorban végez velük. A különbség mindössze annyi, hogy itt nem egy savas nyálú, péniszfejű rémség üldözi őket, hanem egy ember, aki pár dimenzióugrással megjárta a pokol bugyrait, aztán visszajött, csak közben egy kicsit beleőrült az ott látottakba. Azért nem rossz film ez egy többnyire ipari hulladékot ontó rendezőtől, Paul Andersontól (Kaptár-filmek, Mortal Kombat, AVP és társai). 

Szerda: Menekülés New Yorkból

„Te vagy az, Snake? Azt mondták, meghaltál!” - ez az a mondat, a először eszünkbe jut, ha magunk elé képzeljük a '80-as évek egyik legmenőbb akcióhősét, a félszemű Kurt Russellt. Az persze sosem mondta el a rendező, John Carpenter, hogy miért hitte mindenki halottnak Snake Plisskent, de ez a fajta balladai homály még jól is állt ennek az éjfekete atlétatrikóban feszítő, macsó karakternek. Akiről azért kiderül egy-két dolog: valamiféle 3. világháborúban harcolt a szovjetek ellen, de vagy valami zsiványság, vagy pont a makacs igazságérzete miatt nem ünnepelt hős lett belőle, hanem börtöntöltelék. Mégis, ő az egyetlen, aki segíthet az apokaliptikus jövő Amerikájának: az Elnök (Donald Pleasence) különgépe ugyanis pont a barbárságba süllyedt szigeten, Manhattanben zuhant le, csupa köztörvényes őrült közé. Ha Snake Plissken élve kihozza az Elnököt, szabad ember. Ha nem... akkor lényegében már mindegy lesz, mert beköszönt egy újabb világvége.

Sokan sokféleképp jellemezték már Carpenter kultfilmjét: B-kategóriás akció, Mad Max-nyúlás, neowestern, börtöndráma, disztópikus sci-fi, Amerika-szatíra. Szerintem egyszerre mindegyik, és a fenti zsánerek egyik legjobbja, amit nem lehet elégszer újranézni. Ha szerda este jól bekávézunk, csütörtök hajnalban nemcsak a Menekülés New Yrokbólt láthatjuk hanem a méltatlanul alulértékelt folytatását, a Menekülés Los Angelesbőlt is!

Csütörtök: Menekülő ember

Valószínűleg nem vagyok egyedül azzal a véleménnyel, hogy megint olyan kúl disztópikus sci-fiket kéne forgatnia Hollywoodnak, amiben az elnyomó rezsim zsarnokát jól kiüti egy büntető egysorosokban beszélő, viccesen nagy izomhegy. Új Schwarzeneggerek helyett azonban manapság inkább csak fiúsan kemény csajok és lányosan érzékeny fiúk bolyonganak tökéletes sminkkel és frizurával a posztapokaliptikus világban, lásd ugye Éhezők viadala-tetralógia.

Aminek természetesen a Menekülő ember volt a kiindulóalapja: a helyszín itt is, ott is egy kataklizma utáni, militáns Amerika, ahol a nagyon gazdag agymosottak azt lesik a tévében, hogy a nagyon szegények hogyan nyírják ki egymást egy durva tévés valósághow mesterséges környezetében, a szabadság és némi aprópénz reményében. Egy kis ellenálló csoport viszont a gyilkos játék szabályainak látszólagos elfogadása mellett, gerillaakciókkal próbálja elfoglalni a zsarnoki rendszer központját, és megdönteni a diktatúrát. A Menekülő ember Vs. Éhezők viadala öpárharcból szerintem még ma is Arnold kerül ki győztesen!

Péntek: Total Recall - Az emlékmás

Régen minden jobb volt, tartja a közhelyes mondás, de abban azért van igazság, hogy a '80-as évek elejétől az ezredfordulóig terjedő időszakban születtek meg a legjobb nagyvárosi helyszíneken játszódó, cyberpunk hangulatú, sci-fi disztópiák - többnyire Philip K. Dick és William Gibson regényei vagy a francia képregénymesterek történeteiből. Szárnyas fejvadász, Robotzsaru, Menekülő ember, Az emlékmás, Dredd bíró, Az ötödik elem, Johnny Mnemonic, Mátrix, Különvélemény - csupa olyan szuperprodukció, amihez ma is folytatásokat és remake-eket gyárt az ötlettelen Hollywood, és ahol mindig egy morcos neo noir hős győzi le a gonoszt.

Paul Verhoeven a Robotzsaru után, de még a Csillagközi invázió előtt forgatta le a disztópikus sci-fik egyik legjobbjának számító Total Recallt. Ez a látványos Mars-utazásos sztori szépen megkoronázta azoknak a '80-as évekbeli filmeknek a sorát, amiben mindig egy brutális méretű, bűnös falansztervárosként képzelték el a jövőt. A speciális effektek persze ma már megmosolyogtatóan gagyik (főleg ha összehasonlítjuk az egy évvel később mozikba kerülő Terminátor 2 látványvilágával), mégis a mai napig az agyunkba égett a hárommelű nő képe. Akárcsak az ordítóan animatronic öregasszonyfejben vicsorgó, habszivacs Schwarzi, az orrából nyomkövetőt előbányászó főhős, vagy a saját tesvére hasában élő, mutáns lázadóvezér. Ráadásul akárhányszor újranézhetjük a filmet, mindig van egy olyan olvasata is, hogy csak az unatkozó Quaid álmodja az egészet az agymanipuláló cég székében ücsörögve, hiszen ő kérte azt a pénzéért cserébe, hogy titkosügynök lehessen a Marson, egy kihívóan öltözködő, fekete hajú nővel az oldalán...