A bombák földjén

Az új seprű hat Oscart sepert be. Ez persze csak részben igaz, hiszen Kathryn Bigelow nem pályakezdő (Holtpont, Atomcsapda) rendező.

Ami azonban sem üde megjelenésén, sem friss alkotói mentalitásán nem érezhető. De ő az első rendezőnő, akit az Amerikai Filmakadémia aranyszobrocskájával kitüntettek. A bombák földjén elnyerte a forgatókönyvnek járó elismerést is. Ezt azonban elvitatnánk.

A film ott a leggyengébb, ahol az alkotók "alkotni" kezdtek. Az egyszerű történet - Irakban szolgáló amerikai katonai egység próbálja hatástalanítani a helyi ellenállók által elrejtett bombákat - vonzza a sallangmentes megoldásokat. Bigelow jó ízlésére vall, hogy a feszült jeleneteket, amelyekben a tűzszerészeket munka közben látjuk, szikáran szerkeszti meg. A bagdadi támaszpont mindennapjai azonban már közel sem ilyen fegyelmezettek. Ami indokolt egy olyan filmben, amelyben a katonák már túl vannak az első pacifista rácsodálkozáson (mit keresünk Irakban?), s amely mozi azt sugallja: a háború a résztvevők számára nem egyszerűen zsoldszerzés, hanem kábítószer és életforma. Nélkülözhetetlenek tehát a kicsapongások, a bajtársias brutalitás. A hollywoodizmusokat azonban nem szívesen néztük: katona teljes fegyverzetben sír a zuhany alatt; filmsztár (Ralph Fiennes) tűnik fel a sivatag közepén pár perces mellékszerepben; hazatérő tűzszerész tart "mély" monológot néhány hónapos csöppségének.

Így lett A bombák földjén a dán Dogma-filmek amerikanizált változata. A puritán filmalkotási szemlélet 1995-ben bukkant fel éppen a hollywoodi valóságidegen ábrázolás ellenében. Az időközben kifáradt irányzat célja az volt, hogy az eseményeket pőrén mutassa, testközelbe hozva ezzel azokat. Bigelow a Dogma erényeit ügyesen alkalmazta (a legtöbb jelenet például alul van világítva a házi videós hatás elérése végett), de nem tudta visszafogni tengerentúli tanácsadóit. A szimfonikus zenekar akkor is húzza az érzelmi talpalávalót, ha a látvány éppen elég lenne.

Leginkább ezek miatt támadható a film, kevésbé a tárgyi hitelessége miatt, amelyet amerikai veteránok kritizáltak. Miért hordanak más színű egyenruhát a filmben, mint a valóságban? Éppoly kicsinyes e felvetés, mint ha visszakérdeznénk: hogy ismerhetnek rá Irakra, amikor a képen valójában Jordániát látják? A bombák földjén minden hibája ellenére figyelemre méltó darab. Szabadulnánk tőle, de sokáig nem tudunk.