(részletek a Hajónapló 2002/1-es számából)
"... A darab. A színházi rendező feladata valószínűleg nem egy darab, hanem a társulat megrendezése" - ezt megint Nádastól veszem. Továbbá: "Ha egy színházi előadást csodálunk, akkor valójában azt érezzük oly nagyszerűnek, hogy a szereplő személyeket miként teszi szabaddá ez a minden pillanatra szóló és minden gesztusra kiterjedő önkéntes társulás". De azt is csodálnunk kell, hogy a szereplő személyeket miként teszi szabaddá a szöveggel való önkéntes társulás. Hiszen egy emberi lénnyel (aki ráadásul velem egy nyelvet beszél), általában könnyebb kapcsolatba lépni, mint az "élettelen" szöveggel. Egy szövegnek nem kötelessége jól viselkedni, udvariasnak lenni, olykor még bemutatkozni sem. Sőt egyes szövegek kifejezetten gorombává válnak, ha olvasó közeledik feléjük. Elhúzódnak, félrefordítják fejüket, és már a megszólításuk problémás. A Pinter-szövegek ebből a szempontból a legmakacsabbak közé tartoznak. Nehéz fogást találni rajtuk, folyton lecsúszik róluk a tenyér, mint a tükörsima felületekről. Hol vagyunk még elemzéstől, értelmezéstől - csak a felolvasásnál tartunk, de már minden ötödik mondat után feltör: "Iszonytató egy szöveg ez. Nagyon, nagyon nehéz". (...)
MAX: Kovács Lajos
Százéves. A talált ember. Lajos hosszú ideje nem játszott színpadon, Bérczes figyelmeztet: nagyon oda kell figyelni, mert számunkra Lajos szavai érnek aranyat, Lajosnak pedig az előadás. "Olyan lesz, mit egy serkentőinjekció a fenekébe" - idézem a darabból. Erre számítunk, ez a cél, amit Bérczes sosem fog kimondani, csak egy öleléssel jelzi Lajosnak, milyen fontos, hogy azt választotta Max szerepére, akit. Néha ("tisztelettel vegyes félelem"!) egy név is elhangzik; ez is amolyan kötőanyag lesz kettőjük közt; közös titok, amit szívesen értenék én is, csak hát? Paál Istvánról van szó. (...)
SAM: Czintos József
Cini. Így hívják a kollégái, és ez van írva a táskájára is. A személyre szabott válltáskából időnként kiborít néhány történetet. Békebeli történetek olyan színészekről, akiket a határ innenső oldalán ritkán vagy egyáltalán nem láthattunk. Ha tetszik, "hiánypótló" sztorik ezek. Mert, hogy valamilyen hiány van, azt kihalljuk a szavaiból? Az első mondat, amit Cinitől hallok: "itt egy nagy cserép virágot szeretnék a kezemben tartani". Elképzelem, ahogy a kétméteres óriás becammog egy muskátlival, és úgy öleli magához, mint a saját gyerekét, ha a szerep szerint lenne neki. A darabban lebarmolják, lebuzizzák; nyilvánvaló: Sam kap a legtöbbet; ő az egyedüli, aki a földön fekve végzi be az előadást. Pedig majdnem végig bírja, aztán mégis - mint a zsák - elvágódik a padlón. November 16-a óta vártam, hogyan robban ki az utolsó mondat ("MacGregor megdugta Jessie-t a taxim hátsó ülésén, mikor furikáztam őket") a hatalmas testből, hogyan válik egyetlen pillanatra főszereplővé az a fonnyadt szobavirág. (...)
LENNY: Kardos Róbert
Társulás. Pinter ezt a szerepet játszotta annak idején a saját darabjában. Lenny a legfinomabbra állított, precíziós műszer a darabban. A "Lenny-egyenlet" értelmezési tartománya: (0; 1)... A Lenny-figura a "közepes életművész" modellje: presztízse mindörökre a nulla közelében marad, mégis vannak eredményei; talán még egy könyvet is ki tudna adni, és túlesne néhány önálló kiállításon. Tud önmagáról (ez sem kevés!), ezért - biztos, ami biztos - megrendel egy sorozat névjegykártyát.
JOEY: Szikszai Rémusz
Mágia. Rémusz most is elemében van; őt a szöveg játéka is képes ébren tartani - nemcsak a színészi játék. Bérczes egyszer azt mondja: azért szeret Rémusszal beszélgetni, mert Rémusz a papír rostjai között bújkáló vízjelet mutatja meg. Az ember a kezébe veszi a papírt, és - jó esetben - el tudja olvasni rajta a szöveget. Ám Rémusz azt a "szöveget" is elolvassa, ami a nyomtatás előtt került a papírra. (...)
TEDDY: Balázs Attila
Doboz. Balázs Attila úton van: holnap Bukarestbe, fesztiválra, aztán Temesvárra. Vissza Pestre? Csak a hét végén. Teddy úton van: Velence, London. Vissza Kaliforniába? Csak a hét végén. Kétszer indul útnak, kétszer érkezik meg. Út közben elvész, megsemmisül a fogalom: otthon. (...)
RUTH: Szabó Márta
Egy nő. Mártit az Előhívásban láttam. Az női darab. A Hazatérésben ő az egyetlen nő. Ráadásul olyan, akinek meg kell őriznie tökéletes, csorbítatlan nőiségét a férfiak gyakran megmagyarázhatatlan, "tébolyodott" viselkedése mellett is. Anyaközpontú, matriarchális szellemet kell fenntartania egy kizárólag férfiakból álló közösségben? A darab záróképében egyenesen Madonnává kell nemesülnie. De nem a szentlelket kell befogadnia, hanem egy falka dörgölőzését kell boldogan (igazán boldogan!) elviselnie. Környezete folyamatosan árnyékot vet rá; a nő a Madonna és a Persona-szerep között ingadozik - mint Ingmar Bergman nőalakjai. (...)
