Szezonja van. Na, jó, utószezonja, tán másfél éve játszották a Mások élete c. német filmet. Finoman szólva is az érintettek érdeklődésével fordultunk felé - nem is kevesen. Még csak életkorfüggő sem volt a kaland. Most módunk nyílik egy kísérletet elvégezni - tájékozódásit. Eltelt húsz év a rendszerváltozás óta, egyre inkább arra kell berendezkednünk, hogyha a filmekben keressük gyökereinket, ismereteinknek mindig lesz egy kis műteremszaga. De bizonyos tárgyakért vissza is tudunk nyúlni! Tudott-e olyat - akár a bőrét is kockáztatva - a művészet, ami nemhogy túléli a diktatúrát, olyan sok van, hanem olyat, ami konzerválja a levegőt. Más-e a szag a vetítőteremben a Mások élete és A fül alatt? A többi technikai tudnivaló: Karel Kachyna cseh filmrendező 1970-ben csinálta fekete-fehér nyersanyagra a maga "lehallgatós" (a mai amerikai trendek szerint voltaképpen "átverős") filmjét, aminek első fele ráadásul kukszi rövidzárlatos sötétben játszódik. Egy átőrlődött éjszaka meséje ez, mi lesz velem, rajtam a hatalom füle (szeme), s várható hamarsággal a keze (ökle) is... Végül kicsit (éppen csak) máshonnan fúj a szél - ahogy az örök érvényű mondja: "érted jöttünk, nem ellened".
Nem-e?
Az elkészült mű, úgy, ahogy volt, önlábán húzott rögtön a dobozba (pont 70-re értek Husákék Barrandovig a tisztogatásban), és csak valamikor húsz év múlva került a szemünk elé. Akkor minden ilyen talált tárgyat (nem volt sok) némi fanyalgás fogadott, nem is csoda, hisz a csodát vártuk tőlük. Azóta eltelt majd annyi év. Szerintem most!
