A Karády Katalin mítosz a negyvenes évek első felében keletkezett. Első nagy sikere, a "Halálos tavasz" után öt év alatt húsz film és számos lemez készült vele, s a magyar film noir legnagyobb női sztárja lett. Alakja akkoriban és azóta is sok vitára adott okot. A szélsőjobboldal azért gyűlölte, mert zsidókat támogatott, a baloldal pedig jobboldali kapcsolatai miatt, s életéről ellentmondásosan nyilatkozik maga a színésznő is. Az 1949-ben disszidált Karády dalainak és filmjeinek bemutatását az ötvenes évektől betiltották. Színésznőnek csapnivaló volt, bombanőnek túl férfias jelenség, egyéniségének mégis volt valami olyan különös kisugárzása, varázsereje, mely örök életre keltette az általa alakított végzetes asszonyokat, kémnőket és királynőket.

A hetvenes évek végén aztán néhány újra kiadott Karády lemez és bemutatott film ismét belobbantotta a sztárkultusz lángját. Nagy sorban állásokról mesélnek a lemezboltok és mozik előtt. A Filmmúzeumban 1978-ban 90 ezren nézték meg a felújított "Halálos tavasz"-t, a nyolcvanas évekre pedig a legtöbb családnak legalább egy Karády lemeze volt otthon. Újra divatba jött a dekadens hangulat, s nem csak az idősebb korosztály számára. Karády Katalin érdekes filmtémának ígérkezik tehát, olyan mozinak, amire kérdésekkel és elvárásokkal ül be a néző.

Karády olyan korban volt sztár, melyet a fasizmus és az antiszemitizmus határozott meg, így elkerülhetetlen a kérdés, hogy milyen volt ahhoz viszonya. Másrészt az általa megformált vamp figurája nemcsak az ő lelkületét tükrözi, hisz az a válságos kor szülötte is. "Karády mítosza és mágiája" című könyvében Király Jenő így ír erről: "A kor lelkileg, szellemileg gátolt, utasítások és tilalmak rabságában élő embertípusokat nevelt, akik nem mernek felszabadultan, saját számlájukra gondolkozni, érezni, élni. Őket ébreszti, csábítja vissza a kockázatok és ígéretek világába, az eleven életbe Karády nyugtalanító, felvillanyozó asszonyi bűbája. A Karády hősnő mindig sebzett és sebző, démonikus és szűzies, egy titokzatos lény, aki maga sem ismeri a rejtély kulcsát. Ideges, szenvedélyes boszorkány vagy apatikus mimóza, aki utcai kabátot kap fel a hindu kéjnő jelmezére és fehér prémet a cselédruhára. Egy jó rosszlány, aki jobb, mint véltük, s akit a férfi nem szeretett eléggé. Egy vergődő, önkínzó, szadomazochista félvamp. Karády egyszerre titokzatos Dietrich, direkten erotikus, közönséges Jane Russel és királynői Greta Garbo."

Bacsó filmjében azonban háttérbe kerül Karády, mint filmsztár s előtérbe mint magánember. A forgatókönyv célja feltehetően az volt, hogy a kor foglalatában villantsa fel egy színésznő sorsát. Bacsó dívája egy káprázatos nő, egy hisztérikus vadmacska, akit keménységének és érzékenységének végletei irányítanak. Nagy-Kálóczy színészi teljesítménye nem vitatható, mégis épp az ő figurája leginkább az, ami miatt a "Hamvadó cigarettavég" nem válik igazán Karády filmmé. Feltételezhető, hogy az eltérés kezdettől rendezői döntés volt, hiszen a férfias, széles állkapcsú, mély hangú Karádyt egy nőies nővel játszatja el, s a dalokat is vele énekelteti. Bacsó elegáns, szatirikus sikerfilmet készített, s nem hitt eléggé abban, hogy napjaink közönsége befogadná Karády dekadens, önpusztító hajlamú, befelé forduló, tépelődő és patetikusan érzelmes oldalát. Tragikomédiát kívánt forgatni a negyvenes évekre jellemző melodráma helyett, de el akarta kerülni, hogy Karády patetikussága legyen a nevetség tárgya. Pedig a színésznő annak idején zenés filmjeiben sem oldotta komédiává a melodrámát. Bacsó nem idézi meg a ponyvafantázia giccsvilágát, s Karády sajátos, némafilmekbe illő játékstílusát sem. Pedig ezen vonások szorosan hozzátartoznának a színésznő különleges alakjához. Emellett a díva ellenpontjaként bevont egy másik főszereplőt is, kinek sorsát szintén végigköveti. A bohém dalszövegíró (Rudolf Péter) figuráját, aki a zsidó származása miatti meghurcoltatásokat egy mindent túlélni tudó bölcs bolondként vészeli át.

Így végül Bacsó filmjéből épp Karády Katalint hiányolom leginkább. Ám a színházba szívesen járó emberek talán kedvelni fogják ezt a filmet, s dicsérik a kiváló szereposztást. A kritikusok a korrajz hitelességét méltatják majd, a Karády rajongók viszont némi csalódással távoznak a moziból. De ezután bizonyára mindannyian csillapíthatatlan vágyat érzünk, hogy újra megnézzünk néhány igazi "epekedő, baljós, frivol hangulatú" Karády filmet. Például az "Erzsébet királynét", a "Ne kérdezd ki voltam-ot", "A halálos csókot", az "Ópiumkeringőt", az "Egy szív megállt" vagy a "Machitát".