Sajnos elkészült a gyermekkoromat zárójelbe tevő, szocializációmat felfüggesztő G.I. Joe-film, amiben minden idők legcikibb üldözési jeleneteivel találkoztunk. A fehér nindzsa még mindig a legjobb, de sajnos gonosz.
A G.I. Joe-kultuszt megalázták, mert ez nem csupán egy szórakoztató, lövöldözős mese a jó és a rossz harcáról tizenéveseknek, bárki bármit állít, hanem súlyos alaptörténet mint a Biblia. A férfiasságot, a férfilétet, a harcot, a kitartást, a bátorságot, a küzdelmet, a fojtott erotikát, a fegyverek szavát lehetett megtanulni a gyerekkori Hasbro-játékból, ami a Barbie párja volt a kétosztatú létezésben.
Reméltem, hogy legalább valamit megmutat abból a film, amit én évekig játszottam a szőnyegen, hogy szuperizgalmas lesz és akciókkal teli, egyben morálisan is vállalható. Stephen Sommerset is jobban járt volna, ha bebújik a fejembe, vagy legalább eljön hozzám, kiszórom a dobozból a harcosokat a szőnyegemre, ő lett volna a Kobrákkal, és játszani kezdünk, hogy megértse a lényeget. Még nagy Kobra-járművem is volt, aminek kétfelé nyílt az eleje, remek darab volt, de a filmben ilyen sincs. A rendező azt hitte, neki kell kitalálnia a G.I. Joe-t.
Ez a film borzalmasan rossz, de annyira, hogy közben fel-felnevettem értetlenkedve, miért kell szögletesen futniuk valami speckó ruhában hőseinknek 10 percen keresztül Párizson át. Kisváros-sorozat Usztics Mátyását is zavarba hozó akciójelenetek következtek, a Szomszédok inspirálta dialógusok és képi világ, valamint a kiégett látványtervező utolsó munkája, az egy percre jutó slow motionök száma magas, és minden lövés úgy látszik és hallatszik, mintha atomtámadás érné az áldozatot.
Az olimpiai második birkózónk, Bárdosi Sándor alteregójaként működő Channing Tatum borzalmas bambassággal hozza a hős amerikait, míg Siena Miller jól néz ki a lakkruhában és nagyokat rúg.
Stephen Sommersetet el kell tiltani sajnos a filmezéstől, bármennyire engedékenyek voltunk az iszonyú Múmiákkal és a Van Helsinggel szemben. A rendező képtelen összetartani a filmet, néha látványos, néha vicces akar lenni, de egyik se megy neki, hiába idézi az Aston Martint és a James Bondot vagy a Team Americát.
Megnyugtatásul: a Van Damme-féle Streetfighterhez hasonló mozi ez, de az ehhez képest egy remek produkció volt pontos színészi arcélekkel. A színészetet meg a dialógust nem kérem számon, mert nem ez a G.I. Joe-film lényege, de az meglepő, hogy a hősszívű amerikai katona és a vicces néger kettősét még mindig képtelenek elfelejteni a filmkészítők.
A G.I. Joe látványos rajzfilmsorozat volt, ami a jól kitalált és megtervezett figurákat helyezte a jó és a rossz harcába, és már egy roppant egyszerű animációval is érzékeltetni lehetett ennek a világnak az érdekességeit, a repülő fegyverekkel, a víz alatti főhadiszállással, a macsó, bajszos katonákkal és tükröződő arcú kobrákkal (mert a G.I. Joe a tükör miatt ugye az önmagában lévő gonoszsággal is küzd így, ezért értelmetlen, hogy ez elveszett a filmre adaptálás közben). Sajnos nagyon sok mindent átalakítottak, pedig a nagy retrohullám lényege, hogy meg kell őrízni alapmotívumokat. Itt fura ruhás szuperkatonák vannak, meg hihetetlen okos rosszak.
Egyébként lesz folytatás is, iszonyú lesz, és a gyerekeknek ez ég bele majd az agyába, hogy ez ilyen.
