A gonosz fiúknak is van szíve

...szíve senkinek nincs ennyire – folytathatnánk a kissé elferdített Presser-sláger szellemében, viszont kétségtelen, hogy e igencsak mókás animációs film címszereplője eléggé igyekszik, hogy ez ne derülhessen ki róla: elvégre el akarja lopni a Holdat!

Pedig Gru uraság már attól is gyanús lehet, hogy kik segítenek neki galádságai elkövetésében: ők a Minyonok, ezek az apró sárga izék, akik annyira viccesek, hogy ha csak ők huncutkodnának a vásznon a teljes játékidőben, már akkor is elégedetten dőlnénk hátra. Velük a Universal égisze alá tartozó Illumination Entertainment meg is alkotta azokat a figurákat, akikkel rettentő hosszú ideig lehet majd bögréket-hamburgereket és még ki tudja miket, nagy haszonnal eladni.

No, persze Gru is megéri a pénzét – az utóbbi évek tán legcsúnyább, egyben az egyik legszellemesebb főhőse ő, aki annyira lúzer, amennyire még épp szeretni lehet, nem beszélve azokról a poénokról, amelyek kellőképpen bizonyítják: az anyacég nem bízta a véletlenre első 3D-s animációs mozijának sikerét.
Például rögtön ott van az a geg, amire akár egy egész filmet is lehetne építeni: a gaztevők is kénytelenek kölcsönt felvenni, ha éppen valami szokatlanul nagy projektbe vágnának bele. A Hold meg ugye eléggé nagy égitest, messze is van, szóval, nem könnyű elbánni vele.

Ráadásul – és itt már azért a szokványosabb hangot üti meg Pierre Coffin és Chris Renaud rendezése –, három kisgyerek is nehezíti a küldetést, akik nagyszájúak, őszinték és hihetetlenül aranyosak. Ezt maga Gru sem érti, nem is akarja észrevenni, mármint azt, hogy ő, a megtestesült érzéketlenség és káröröm, képtelen szabadulni Margo, Edith és Agnes bűvköréből. Pedig szeretetről szó sem volt: elvileg kihaszálni akarta őket, hogy grandiózus terve biztosan sikerüljön. De mit lehet tenni: őgonoszsága csakhamar fura érzéseket vél felfedezni magában, amit a nyámnyila többség valami olyasminak szokott hívni, hogy... Jaj, mi is az, itt van a nyelvemen... Ja, igen! Apaság!

Nagy szavak, de vállalom: ennél szellemesebb, kedvesebb, szerethetőbb animációt nem nagyon mutattak be mostanában a filmszínházak (kifejezetten jó hír, hogy jövőre érkezik a folytatás), s az élményt még tovább fokozza az egészen kivételesen remek szinkron: Scherer Péter bravúrosan adja Gru magyar hangját, s hiába zseniális Steve Carell is az eredeti hangsávon, most úgy érzem, talán elsüthetem a szokásos, túl sokszor használt fordulatot: Scherer jobb mint az eredeti.

Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu