Háborús fantasy western akció thriller... - gondoltam, amikor a filmet másodszor is megtekintettem.
A két torony A Gyűrűk Ura trilógia második része, ám a címen túl a film mind cselekményben, mind dramaturgiában elszakad a regénytől. De ez nem baj, A Gyűrűk Ura mára már nemcsak egy regény, hanem legenda. Peter Jackson - akit mostanában csak hollywoodi hobbitként emlegetnek - tette azzá, azzal, hogy leforgatta ezt a filmet, megteremtette Új Zélandon Középföldét, ezzel mindannyiunk közös ős-regéjévé avatta Tolkien világát. Amit a vásznon látunk az A Gyűrűk Ura egy másik bárd által megénekelve, így megbocsátható, hogy nem teljes egészében követi a regényben megírt cselekményt.
A film, hosszúsága dacára, "pörgősre" van vágva, majdnem klipszerű, így teszi lehetővé, hogy a néző ne vesszen el a sok szálon futó, ám egy időben zajló események között.
Gollam-Szméagol - aki az entekhez hasonlóan - digitális figura, kiemelkedő alakítást nyújt, tökéletesen visszaadja a regény visszataszító, mégis szánalomra méltó figuráját. A film egyik legjobb jelenete Gollam párbeszéde saját meghasonlott "jó-énjével", Szméagollal. Az előző rész mágus-párbaj jelenetére reflektál Gandalf bevonulása Theoden király udvarába. Ez a film is bővelkedik mindenféle különös teremtményben, már szó esett Gollamról és a fapásztor entekről, az egészségügyi határértéket jóval meghaladja az egy négyzetméterre eső ork és mutáns ork - uruk-hai - koncentráció, vannak trollok, olifántok és szó szerint egy seregnyi tünde, hogy a főszereplő "mockosz kisz hobbitokat" és az ezúttal talán egy kissé túl cserfes törpöt, Gimlit ne is említsem.
De minden fantasztikum és meseszerűség dacára A két torony háborús filmként is aposztrofálható, egy olyan rég elfeledett kor háborúját mutatja be, amikor még nem merült feledésbe, hogy a bátorság, a hűség, a szeretet és a remény képes mindent legyőzni. A filmtörténet leghosszabb csatajelentéről van szó, valóban gigantikus mivolta mellett ábrázolja a bajtársiasságot, fájdalmat, a barlangban megbúvó nők és gyermekek rettegését, csakúgy, mint a csatába induló riadt-elszánt harcosokat. Érdemes megemlíteni, hogy a Helm-szurdokot valóban megépítették a forgatásra, csakúgy, mint Vasudvardot, vagy Hobbitfalvát és a Fangorn erdő sem animáció, az enteket kivéve, bár, hogy a szereplőket segítsék szerepük jobb átélésében Szilszakállt egy 4 méteres makettként, megépítették. Egyébként, hogy mennyire valósághűen sikerült megteremteni a helyszíneket és megidézni a regény légkörét jól illusztrálja, hogy a szereplők a közel egy éves forgatás ideje alatt annyira azonosultak a történettel, hogy munkán kívül is egymás filmbéli nevén szólították egymást és a stáb is csak így hívta őket, sőt, állítólag Vigo Mortensen egy idő után nem volt hajlandó hajat mosni és csizmában aludt.
Viszont van két dolog, amit csak-csak kifogásolnom kell. Az egyik jelent, mikor Legolasnak már-már túl "mátrixosan" sikerül lóra szállnia, tudják, a levegőt lépcsőnek használva mintegy 180 fokos sugárban pattan paripára. A másik pedig a vége, az kérem nincsen neki! Ugyan tudom, hogy folyt. köv., már csak 365-öt kell aludni és a király visszatér...
Addig pedig elárulok egy titkot: a Rossz felett győzni fog a Jó, amint a fény úrrá lesz a sötétségen a három óra múltán, amikor is a mozi-teremben ismét kigyulladnak a fények és lemegy a vége főcím a vásznon. (Csak zárójelben, én megnézem harmadszor is...)
