A Gyűrűk ura - a Két Torony

J R.R. Tolkien mesterműve, a háromkötetes Gyűrűk ura szinte mindig hatalmas rajongótábort tudhatott maga mögött. Amikor évekkel ezelőtt hivatalosan is bejelentették, hogy film készül a trilógiából, ez a rajongótábor két részre szakadt: akadtak, akik csillogó szemmel várták a premiert, de sokan voltak, akik inkább amellett tették le voksukat, hogy ez a vállalkozás lehetetlen, Középfölde történetét képtelenség a könyvhöz méltón a vászonra varázsolni. Érvek és ellenérvek feszültek egymásnak mindaddig, amíg - pontosan egy éve - mozikba nem került Peter Jackson alkotása. Háromórányi igazi tündérmese, ami szinte mindenkit elvarázsolt. Persze továbbra is akadtak ellenzők - olyanok, a mű megkurtításáról és totális kudarcról beszéltek, de számuk elenyésző volt. A rajongók - milliókkal kibővülve - ismét egy táborrá álltak össze várván, hogy egy év elteltével az Egy Gyűrű tovább folytassa útját végzete felé.
A számláló lassan elérte a nullát, és A két torony megérkezett a magyar mozikba. A film, mintha egy perc sem telt volna el, felveszi a történet fonalát, és mi újra elmerülhetünk Középfölde csodálatos, de igen nagy veszedelemmel sújtott világába. Frodó és Samu folytatja reménytelen útját a Tűz hegye felé, ám a kis csapat kibővül Gollammal, a gyűrű Bilbó előtti tulajdonosával. Aragorn, Legolas és Gimli a Trufát és Pippint fogságba ejtő orkokat üldözi, miközben Szarumán és Szauron végső szövetségre lép, hogy megsemmisítsék Középfölde minden szabad népét - és mindez még csak a hihetetlen kalandok kezdete.
Peter Jackson ismét nem ragaszkodott teljesen a könyv soraihoz, hanem igyekezett a történetet egy igazán izgalmas film keretei közé szorítani úgy, hogy a tartalom mégse szenvedjen csorbát. Az alapanyaggal ellentétben a több szálon futó cselekményt párhuzamosan figyelhetjük, és bár Jackson leginkább elvesz a történet eredeti fonalából, itt-ott ki is egészíti a mester elképzeléseit egy leheletnyivel több akcióval, egy csipetnyi romantikával és némi feszültségfokozással. Mindez abszolút javára válik művének, mely ezáltal sokkal nagyobb hatást gyakorol az emberre. A film tetőpontja, a Helm-szurdoki csata - melyhez hasonlót, ki merem jelenteni, mozivásznon még nem láttunk -, közel két órával a kezdés után bontakozik ki, az ember mégsem érzi az eltelt időt, nem talál egy unalmasnak tűnő pillanatot.
Felmerül a kérdés, hogy mégis mi az, ami ennyire elkápráztat mindenkit? Hisz egy film szinte soha nem tudja túlszárnyalni a könyv nyújtotta élményt, azt a világot, melyet az emberi képzelet kelt magában életre az olvasott sorok nyomán. És mégis. Felcsendülnek a már ismert dallamok, régi és új szereplők tűnnek fel a vásznon, az emberen végigfut a hideg, hihetetlen érzés szállja meg akár a monumentális hadak, akár csak egy arckifejezés láttán. A technika nem minden: lenyűgözi az embert, de a történet magja, az ereje, a karakterekben van. Fantasztikus a vonuló ork sereg, a Vasudvart rohamozó entek hada, de az igazi hatás Arwen és Aragorn szerelmében, Frodó csökkenő erejében a Gyűrűvel szemben, Gollam vívódásaiban, Gimli és Legolas kezdődő barátságában jön igazán elő. Ezek azok a pillanatok melyek varázslatossá teszik a Két tornyot, ez tölti meg élettel a mesés tájat és digitális csodákat és nem utolsó sorban azt a közel három órát, melyet Jackson munkája felemészt. És ez a felelős azért a hiányérzetért is, mely a film végén ismét elérhet minket - a teljes beteljesülésre ugyanis még egy évet ismét várni kell. Frodó és a gyűrű még igen messze van a végső céltól, és a többiekre is hosszas küzdelem vár, mire végleg letehetik a kardot. Fehér Gandalf szavaival élve: "... Középfölde háborúja most kezdődik ...".