Van élet a házasság után? És vajon van-e élet egy sorozat után? Kérdések, amikre meg is kapjuk a választ: van, csak milyen? A sorozat eredeti szellemisége ugyanis divatdiktátorok kínos jelmezbáljában oldódik fel - a rajongó legnagyobb bánatára.
A kezdetek kezdetén négy New York-i nő egy asztalnál ülve megfogadta, hogy pasimódra fog szeretkezni: kötöttségek nélkül, szabadon. Megszületett a szingliség, az egyedülálló harminc-pluszok egész garmadája, akiknél ez az állapot nem hátrány, és nem szégyellnivaló, sokkal inkább a szabadság jelképe. A független, sikeres, okos és szép nők hajadonságára többé nem úgy tekintett a világ, mint valami betegségre, hanem elfogadta őket, talán még némi tisztelet is övezte alakukat. Persze mindezek mellett a szinglik soha nem felejtettek el valamit: keresni az Igazit. A Szex és New York-széria ezen szinglijei Candace Bushnelltől származnak, az ő kalandjai nyomán indult útjára az HBO legsikeresebb produkciója.
A sorozat hat évadot élt meg, mely során narrátorunkat, Carrie-t (Sarah Jessica Parker), a szexorientált Samanthát (Kim Cattrall), a cinikus Mirandát (Cynthia Nixon), és az örök optimista Charlotte-ot (Kristin Davis) kísértük figyelemmel, hogy miként próbáltak nőként érvényesülni, és miként próbálták megtartani ép eszüket az ellenkező nem által okozott csalódások és személyes kudarcaik közepette. A négy barátnő örök hűséget esküdött egymásnak, s ezzel, és egy kis humorral máris átvészelhetővé vált az élet. A szinglik 2004-ben értek révbe, a sorozat mindegyikőjük szerelmi életének rendeződésével zárult. A nagy sikerre, és az elvonási tünetekre való tekintettel 2008-ban elkészült az első moziváltozat, melyben Carrie épp házasságra lépett volna Mr. Biggel (Chris Noth), a nagy Ő-vel, csakhogy a férfi megfutamodott az oltár elől. Miranda házassága és Samantha kapcsolata pedig válságba került, de minden jó, ha a vége jó alapon, újra helyreállt az egyensúly.
Így érkezünk el a jelenhez, a Szex és New York 2-höz: ezúttal a négy divatmuskétás Abu Dhabiba érkezik egy kis pihenésre. Az idilli és egzotikus környezet a csillivilli szállodából kilépve rögtön idegenné válik a szabadszellemű négyesfogat számára, egy utazáson márpedig bármi megtörténhet: múltbéli szerelem felbukkanása, életcélok és vágyak átértékelődése és természetesen a már adott dolgok megbecsülése. Tulajdonképpen a forgatókönyvíró-rendező Michael Patrick King (a sorozat epizódjai közül is ő rendezte a legtöbbet) az egész filmet a női öntudatra ébredésre fűzi fel, szétosztva a négy főhősünk között az élet azon területeit, amelyeken a nőknek egyszerre kell helytállniuk. Mirandáé lett a munka, egy olyan főnökkel, aki nem tartja egyenrangú félnek a nőket, Charlotte-é a család, ahol mintaanyukaként egy pillanatra sem szabad elgyengülni. Samantháé a szépség, mert egy nő ne öregedjen, minden pillanatban a lehető legjobban nézzen ki, míg Carrie-é a házasság: mégis hogyan tartható életben a szerelem, de felmerül a különböző házasságok összehasonlításának kényszere is (a szomszéd rétje mindig zöldebb alapon). S ez az alapkoncepció igenis nagyszerű, hangsúlyozni kell azt a sokoldalúságot, azt a rengeteg szerepet, amikbe a nőknek bele kell helyezkedniük, amelyekben erősnek kell mutatkozniuk. Az egyetlen baj csak az, hogy míg a sorozat mindezt finom utalásokkal érzékeltette, addig a mozifilm az arcunkba gyömöszöli üzenetét (ez leginkább a kínos karaoke-számnál jelent meg: a világ különböző kultúráiból érkező nők sorra testvériséget vállalnak hőseink énekétől): egy nő akkor is nő, ha fedetlen a teste, és akkor is, ha csak a szemét látja a külvilág, mert a burok alatt mindenki sztárdivattervezők költeményeit hordja. Ez maradt a lényeg, a többi probléma pedig hangsúlytalanná vált a divatorkánban.
A női összetartozás, egymás partnereivé válás folyamata mélységgel telítve jelent meg a sorozatban, míg itt leginkább két vihogás és affektálás között elszórt szavakként. A hús-vér karakterek itt felszínessé válnak, így a főszerepet nagy felhajtás közepette a divat kapja. Az impozáns ruhakreálmányokért a sorozat, s egyben a mozifilmek jelmeztervezője, Patricia Field felel, és miután magához ragadta a hatalmat, előszeretettel próbál minden nézői tekintetet elkápráztatni, hogy a tartalomra már senki se figyeljen.
Nos, a jót könnyű megszokni. S ha egyszer rákaptunk az ízére, már csak azt akarjuk. Nem lehet kiszúrni a szemünket barna bőrű arab szépfiúkkal, pompázatos divatáradattal vagy Abu Dhabi luxusszállodájával. Akkor már igazi érzelmeket és nőket akarunk megint. Mert dicséretes a próbálkozás, hogy végre egyszer azt is lássuk, mi van a "Boldogan éltek, míg meg nem haltak" után, s hogy felismerjük, minden házasság más és más, és a szabályai is egyénenként változnak. Csakhogy valahogy a túl sokból egyszerűen semmi lesz, a végén nem kellemes érzéssel, élménnyel és tapasztalattal távozunk, hanem inkább dühösen, amiért a négy jó barátnőnk és a Szex és New York-sorozat megtagadta önmagát. Mert a kevesebb igenis néha több. Ennél jóval több.
