A borzalom mindvégig a képmezőn kívül reked.
A Paranormal Activity nem mindennapi karriertörténete tulajdonképpen érdekesebb, mint maga a film. Oran Peli ugyanis még 2007-ben forgatta le a házi démonnal viaskodó szerelmespár sztoriját, mindössze 11000 dollárból. A fesztiválokon bemutatott ultra-low-budget horror felkeltette a Dreamworks érdeklődését, akik persze nem önálló alkotásként, hanem újrahasznosításra érdemes amatőr alapanyagként tekintettek a filmre. A Paranormal Activity azonban annyira jól szerepelt a tesztvetítéseken, hogy a stúdió mégis az eredeti formájában mutatta be a mozikban (leszámítva az újravágást, mely Spielberg javaslatai alapján történt). A film igazolta a belé fektetett bizalmat, a szeptemberi bemutató óta már átlépte a 100 millió dolláros álomhatárt, ami azt jelenti, hogy minden befektetett zöldhasú 1000 másikat hozott vissza a konyhára.
Az alig 90 perces horror megtekintése után felmerülhet a kérdés, hogy magában a filmben mi igazolja ezt az elképesztő diadalmenetet? A Paranormal Activity ugyanis semmilyen szempontból nem nevezhető úttörő alkotásnak, hiszen a fantasztikummal operáló műfajokon eluralkodó dokumentarista stílus az egyik leglátványosabb trenddé nőtte ki magát az utóbbi években (Cloverfield, District 9, Rec). Peli filmje tökéletesen illeszkedik ebbe a vonulatba, sőt, épp a jelenség őstojásához, a tíz éve bemutatott Idegleléshez nyúl vissza. A túlvilági fenyegetést viszont közelebb hozza a nézőhöz, azáltal, hogy a boszorkányjárta erdő helyett itt a szereplők takaros kis otthonában szabadul el a pokol. Ezúttal tehát nem kell az okkult erdő békéjét megbolygatni a cselekményhez - a szellem házhoz jön. Persze a Paranormal Activity szereplői is alaposan provokálják háztáji kísértetüket: Micah-t eleinte ugyanaz a szkeptikus leleplezési vágy vezeti a kamera megvételére, mint az Ideglelés forgatócsoportját. Érezhetően nem hisz a barátnőjét, Katie-t, kísértő démonban - szigorúan racionális világlátását a foglalkozásával is kiemelik az alkotók, hiszen a tőzsdei brókerek nem épp a babonáikról híresek. Az éjszakai felvételeken látható paranormális jelenségek hatására Micah kezdeti szkepszise először gyerekes kíváncsisággá, végül félelemmel vegyes dühvé alakul. Ez a motivációs háló azért fontos, mert a "talált felvétel" pózában tetszelgő filmeknek elengedhetetlen kritériuma, hogy kielégítően megmagyarázzák a kamera állandó jelenlétét a fontos eseményeknél. A Paranormal Activity ügyesen oldja meg ezt a feladatot, hiszen ha épp nem a tévedés leleplezése, akkor a Youtube-ra szánt izgalmas felvételek készítése motiválja a folyamatosan kamerázó Micah-t, a nagy riadalomban pedig olykor egyszerűen meg is feledkezik a bekapcsolva maradt masináról.
Peli rendkívül visszafogottan adagolja a feszültséget, olyannyira, hogy az éjszakai felvételek izgalmát a film első felében rendre lenullázzák a néző biztonságérzetét a legkevésbé sem kikezdő nappali jelenetek. Ezek hivatottak azt bemutatni, hogy a párkapcsolatot jellemző kezdeti idill miként is alakul át végzetes kétségbeeséssé, ami ugyebár csak növeli a házban állomásozó démon erejét és étvágyát - ahogy ezt a segítségül hívott hivatásos médium elárulja nekünk. A film végéhez közeledve egyre hosszabbra és eseménydúsabbra nyúlnak az éjszakai jelenetek, de a rendező szinte mindvégig a puszta sejtetéssel, nem pedig a nyílt sokkolással operál. A ház különböző pontjairól érkező zajok forrását nem látjuk, hiszen mire önjelölt operatőrünk odaér a tett helyszínére, már csak a lengő csillár jelzi, hogy valami nincs rendben. Ez az elliptikus szerkesztés egyfelől növeli a keresetlenség - és ezzel együtt a hitelesség - érzetét a nézőben, másfelől ugye meg nagyon költségvetés-barát megoldás. A két legyet egy csapásra klasszikus esete... Gonosz démonunk persze időnként a kamera előtt is tevékenykedik (becsapódó ajtó, lisztnyomok a padlón), de maga a borzalom - mely alatt elsősorban a film vérben gazdag fináléját értjük - a képmezőn kívül marad.
Végső soron a Paranormal Activity nem több egy jó érzékkel összerakott, és kivételesen költséghatékony horrornál. Egy apró rezdülés a filmipar mélyén, mely nehezen megfejthető okokból hatalmas szökőárt eredményezett a tömegszórakoztatás lomha óceánjában. Összességében persze eléri célját: megtekintése után határozott gyanakvással fogadjuk majd a padló recsegését.
