A hős, a mítosz és ami mögötte van

A Beowulf eredetileg egy ősi, mitikus verses eposz, az óangol nyelv egyik legrégebbi és legfontosabb nyelvemléke, amely olyasfajta jelentőséggel bír az északi, germán eredetű népek számára, mint a franciáknak a Roland-ének, vagy a németeknél a Nibelung-ének. Mint általában az efféle irodalmi alapanyagoknál és történeteknél, a megfilmesítés rendkívül problematikus vállalkozás: az ősi szöveg erejét ugyanis általában nem a fordulatos, és ötletes sztoriszövés adja (sőt sokszor teljesen egyszerű alaptörténetekről van szó), hanem a mögötte található mitikus erejű világ. A mítoszokon pedig nem kérjük számon az igazságot, olvasás közben mindenki azt képzel hozzá, amit akar, de ha filmvászonra kerül, az alkotók kénytelenek megmutatni, szerintük hogy történt: egyetlen igazság marad csak, a látványé. Ez pedig általában szegényedést jelent az eredeti műhöz képest.

Érezve a veszélyt az alapanyag kapcsán, két igazán magasan jegyzett forgatókönyvíró vette kezelésbe a szöveget: Neil Gaiman író, akinek Csillagpor című regénye épp nemrégiben került megfilmesítésre, valamint Roger Avary, akit a Ponyvaregény egyik írójaként, és A vonzás szabályai rendezőjeként ismerhetünk. Hozzájuk csatlakozott rendezőként a Forrest Gumppal Oscar-díjas rendező, Robert Zemeckis, aki hozta magával a technikát is. Zemeckis ugyanis különösen vonzódik az élőszereplős és az animációs filmkészítés határterületei iránt: ő rendezte a Roger nyúl a pácban-t is, legutóbb pedig a Polar Expresszben alkalmazott élőszereplőkkel felvett, majd ezt animációba áttranszformáló és a háttereket számítógéppel megalkotó módszert. A Beowulf - Legendák lovagja ugyanezzel a technikával készült, illetve ennek továbbfejlesztett verziójával: míg ugyanis itt körülbelül 60-70 kamera dolgozott, addig itt összesen 300(!).

Az mindenképpen megállapítható, hogy a technika megválasztása illik a témához: kiküszöböl rengeteg olyan problémát, amelyekről fent esett szó: egy animációs filmben könnyebben elrugaszkodik a néző fantáziája a mítosz felé. A forgatókönyvírók viszont azt a módszert választották, hogy egyszerre mesélték el az ősi és hősi és mitikus történetet, és egyszerre alkottak meg hozzá olyan betéteket (Beowulf meséje a tengeri szörnyekről; királyként a saját történetét adják elő neki) és olyan lezárást ("az esendő embert lásd bennem, ne a hőst"), amely leleplezi a mítoszt és deheroizálja a hőst. Kérdés persze, hogy mindez mennyire számít az alapanyaghoz hűséges módszernek (bár Hollywoodban ilyen kérdéseket nem szokás feltenni), de ugyanakkor tény, hogy sokkal jobban illik a 21.század emberének mítoszokhoz való viszonyához, mint ha megpróbálna minket teljesen bevonni, és egy pillantást sem engedne kifelé ebből a világból.

Ez az "egyszerre akarok kint és bent is lenni" módszer tehát alapvetően működőképes, bár néhol okoz zavarokat. Az viszont vitathatatlan, hogy a két forgatókönyvíró emellett egy profin felépített, dramaturgiailag tökéletesen kicentizett sztorit rittyentett a soványka alaptörténetből, szóval nincs egy percnyi unatkozás sem, jön az izgalom meg az érzelmek, ahogy kell, és lélegeznek a figurák, hiába animált a testük. Az animáció pedig bravúros, már csak emiatt is érdemes megnézni a filmet, sőt aki teheti, próbálja meg többdimenziósban: egyetlen moziban (Westend, Budapest) ugyanis 3D-s verzióban is vetítik. Épp elég felénk szegeződő kard, bravúros kameramozgás és meztelen Angelina Jolie van benne ahhoz, hogy nem mindennapi élmény legyen három dimenzióban.