Amikor Judd Apatow megérkezése előtt még javában az amerikai vígjátékok humorának hanyatlásáról beszéltünk, azért nagy részben volt felelős bizonyos Rob Schneider, aki Adam Sandler protezsáltjaként ért el komolyabb karriert Hollywoodban. Reméltük, hogy soha nem jön el a pillanat, amikor rendezésre adja a fejét, de tudjuk, mit mond az ilyen esetekről bizonyos Murphy...
A Schneider-faktor
Ha egy komikus már több mint tíz éve van a filmszakmában, rendszeresen ontja magából az újabbnál újabb mozikat és kétségtelenül nem elhanyagolható méretű rajongótáborral rendelkezik világszerte, akkor túlzottan elhamarkodott volna őt tehetségtelennek nevezni, pedig ezzel a kijelentéssel sok magyarázkodástól szabadulnánk meg. A színész filmográfiáját átnézve gyorsan feltűnik, hogy igazán csak akkor irritáló, amikor főszerepet játszik. Kövezzenek meg, de még azt is megkockáztatom, hogy az olyan filmek mellékszerepeiben, mint Az 50 első randi vagy az Apafej, kifejezetten szerethető is tud lenni. A humora viszont tipikusan az a fajta, ami öt percen át akár kifejezetten szórakoztató, azon túl elég fárasztó, majd egy bizonyos pontot elérve akár halálosan idegesítő is tud lenni, és mivel képtelen a mértéktartásra és a jó ízlés határainak felmérésére, nem csoda, ha a Wayans-testvérekkel egyetemben az amerikai komédiázás legaljaként tartják őt számon.
Az első rendezés
Mit várhatunk ezek után egy olyan filmtől, aminek Schneider nem csak főszereplője, hanem rendezője is? Bő másfél órányi esszenciát a komikus önajnározásából, melyben elképzelte, hogy milyen vicces is lenne, ha kung-fu harcosként rakna rendet egy börtönben. Legalább a castinghoz mutatott némi tehetséget, ugyanis a mester szerepére David Carradine-t kérte fel, aki kikacsintós alakításával gyakorlatilag a film egyetlen szórakoztató, és olykor tényleg vicces pontját képviseli. Fejbúbig merülhetünk el az altesti poénokban, ráadásul a börtön adja magát a legprimitívebb meleg sztereotípiákhoz is. Rob Schneider, a rendező sajnos képtelen kordában tartani Rob Schneidert, a főszereplőt, így a 105 percnyi játékidő nagy része sajnos azzal telik, hogy megcsodálhatjuk, mekkora ász is ez a Schneider gyerek...
Summa
Mivel a film már 2007-ben dobozban volt, és máig sem került bemutatásra az amerikai mozikban, talán joggal bízunk abban, hogy a sikertelenség mindörökre elveszi komikusunk kedvét az újabb rendezői próbálkozásoktól, bár abban nem bízunk, hogy a színészettel is felhagyna bánatában. A Kegyenc fegyenc igazi nézőpróbáló, a jó ízlést a klotyón lehúzó darab, amivel csak a szemellenzős Rob Schneider-rajongók próbálkozzanak!
Kinek ajánljuk?
- Akik úgy gondolják, hogy a Tök alsó: Európai turné rendkívül vicces mozi.
- Az egyszerre süket és vak mozilátogatóknak.
Kinek nem?
- Ép eszű embertársainknak.
- A kifinomult, érzékeny humort kedvelő embertársainknak.
2/10
