A jó, a rossz, meg a firkált hátú Aragorn

Cronenberg új remeke le sem tagadhatná közös apját a legutóbbi, Erőszakos múlt című gyermekkel, hiszen hőseit nagyrészt hasonló frusztrációk gyötrik, legfeljebb a sapka más rajtuk. És igen, fel lehet sikítani, nini, még a főszereplő is ugyanaz - ez pedig már tisztára olyan, mint vérrel írt üzenet az áldozat mellett: "jelent valamit".

Az Eastern Promisies - Gyilkos ígéretek című thrillerben alig-alig van olyan szereplő, aki valóban az, mint aminket látszik: Kirill (szegény Vincent Cassel, hiába nagyszerű megint, Mortensen széles háta szinte teljesen eltakarja előle a dicsfényt) bandába verődve bátran játssza a kőkemény bevándorlót, aki egymaga annyi vodkát képes meginni, mint a Scorsese-összes valamennyi gengszterszereplője együtt, de neki is megvan ám a gyenge oldala. Ott van aztán apja, Semyon (Armin Mueller-Stahl), aki egy kellemes orgánumú nagypapa hatását kelti a Szomszédokból, de valójában London-szerte rettegett ortodox keresztapa, egy véres kezű szemétláda, aki guruló rubeleit elit éttermében mossa tisztára.

Az abszolút központi figuránk persze Nyikolaj Luzsin (Viggo Mortensen), foglalkozását tekintve bodyguard, sofőr és ivócimbora Kirill mellett. A férfi múltját és háttértörténetét viszont sűrű homály fedi - sosem tudjuk meg, hogyan s miként keveredett abba a közegbe, amelyben mozog, miért teszi, amit tesz, mitől vált azzá, ami. Higgye el az olvasó, a Valentin-napra időzített romantikus vígjátékok mellett én is az ilyen sokismeretlenes mondatoktól hányok a leginkább, ám még mindig jobb, ha a film ajánlója bosszantó, mint ha a megtekintése - hiszen spoiler úgy hiányzik ide, mint egyházi iskolának egy maratoni Almodóvar-vetítés. Egyedül Naomi Watts, illetve karaktere, Anna esetében mehetünk biztosra: ez a drága csillag, aki ugyanazzal a tátott szájjal csodálkozik rá egy a lakásában talált amnéziás bombázóra, és egy húsz emelet magas gorillára, ezúttal egy újszülöttre mereszti bájosan rémült kerek szemeit. A csöppséget egy félkómásan a kórházba beesett fiatal lány szülte meg, nagyjából azzal egy időben, hogy ő maga pedig végképp elhagyta, nem csak Londont, de ez egész itteni világot. A nőről semmit nem tudni, se személyi, se iwiw-azonosító; csak egy napló maradt utána, annak tartalma is durva cirill betűkkel vésve bele a szűz papírlapokra. Az írás, ha irodalmi értékét tekintve nem is vetekszik Tatjána leveleivel, de azonos nyelven íródtak - megkéri hát Anna orosz rokonát, fordítaná le a szöveget. De bár ne tette volna: kiderül, hogy a lányt prostitúcióra kényszerítve tartották fogva Semyonék.

Ritka erős anyagot tett le az asztalra Cronenberg: eredeti sztori (maffia-műfajban ez nem kis teljesítmény!), ütős és egyedi karakterek (szomorú szemű Aragornt egy életre felejtsük el), és durva, vértől, verejtéktől ragacsos konfliktusok. Jóval kommerszebbnek tűnik talán, mint pl. az Erőszakos múlt, és egészen biztosan az, ha mondjuk a Pókkal vetjük össze - de nem valószínű, hogy kezelhető-e ez a szó (kommersz) bármiféle értékítéletként. Azt merem csak eskü alatt vallani, hogy sem a rendező hard-core rajongói, sem a gengszter-zsáner hívei nem lesznek elégedetlenek, ha megnézik az Eastern Promisiest. Bár ez nem bizonyíték, csak ígéret, abból is az ártatlan fajta.