Ezt a filmet egyszer már leforgatták – a kilencvenes évek előtt születtek első gondolata biztosan ez lesz A vihar magjáról. Magától értetődik a kérdés: akkor miért gyártották le újra? Erre azonban csak hozzávetőleges válaszokat tudunk adni.
Twister volt a címe. 1996-os, Helen Hunt és Bill Paxton játszották a főszerepet, a rendezést pedig az ekkor éppen pályája csúcsán tanyázó Jan de Bont vállalta. Abban az évben a második legnézettebb film volt Észak-Amerikában, több mint 50 millió jegyet adtak el rá, a nézők nagyobb részének pedig tetszett.
A története nagyvonalakban azonos a héten bemutatott A vihar magjával. A régi filmben egy csapat tudós azért küzd, hogy jobban megismerje, megfejtse a tornádók működését, és ezzel életek százait mentsék meg a jövőben. Ma már nincsenek ilyen magasztos célok, az új verzióban a tornádóvadász-csoport elsődleges célja, hogy minél jobb felvételeket készítsen a forgószél belsejéről. Ehhez Silverton városát választják, ahol épp a helyi iskola évzáróját tépi félbe az általuk követett vihar.
A teljes igazsághoz hozzátartozik, hogy A vihar magjában a felvételek döntő részét a modern telekommunikációs forradalmakkal széles körben elérhetővé vált kamerák – az okostelefonok, videokamerák, GoPrók – szolgáltatják. Azaz a found footage filmek (talált filmszalagokból összeálló mozik, lásd: Cloverfield, [Rec], Az erő krónikája) elve szerint áll össze a történet, csakhogy itt már egy másodpercet se foglalkoznak azzal, hol (és pláne hogy) találták meg a videókat. Ez egyébként nem is baj, mert minden perc, amit a tornádókról készült felvételek közötti időre szántak a készítők, félelmetesen agyzsibbasztó lett, tehát ennyivel is jobb lett a film.
A klisé vagy a papírmasé nem elég pejoratív kifejezés a karakterek jellemzésére. Gyárszagú töltelékszereplőket látunk, a felesleges és irritáló figurák állatorvosi lovai. Ráadásul minden potenciális nézőnek készítettek egyet: helyes tini pasi, jó tinicsaj, helyes huszonéves pasi, jó harmincas csaj, stb.
A történet és a karakterek A vihar magjának leggyengébb elemei, amelyek miatt kihívás végignézni a mozit, de képmutatás lenne csak ezekre leszűkíteni a film értékelését. Az említettekkel nem foglalkozó jelenetek ugyanis élvezetesek, a digitális trükkök és a hangeffektek ha nem is tökéletesek, de jók, a found footage érzés pedig néha működik, el lehet hinni, hogy ott vagyunk abban az iskolában, aminek a tetejét éppen letépi a szél. Aki egy kicsit is vevő a viharokra, akiben megvan az a megmagyarázhatatlan érzés a nagy nyári felhőszakadásoknál, hogy nézzük meg közelebbről, azok számára fog kellemes perceket okozni A vihar magja.
Furcsa, de a legizgalmasabb kérdés mégis az volt, hogy miért jött létre ez a film, amikor 18 évvel ezelőtt egyszer már leforgatták. Túl azon, hogy azóta felnőtt egy generáció, illetve már jobbak és olcsóbbak a vizuális trükkök, más okai is vannak: a telekommunikációs forradalom pszichológiai hatásai és a klímaváltozás. E kettő tekintetében remek látleletet kapunk korunk lelkiállapotáról. A vihar magja bemutatja azt, hogy az internet által mindenki számára elérhetővé vált (de 15 másodpercre lecsökkentett) hírnév érdekében mekkora mértékben vagyunk képesek kockáztatni életünket. Emellett pedig megfigyelhetjük azt is, hogy míg a XX. században megpróbáltuk megismerni és megérteni a bolygónk működését, a XXI. században már sokan úgy érzik, közben megmérgeztük és magunk ellen fordítottuk azt.
Leegyszerűsítve tehát az okostelefon és a Katrina hurrikán miatt jött létre A vihar magja, ez azonban nem jelenti azt, hogy feltétlenül meg is kellene néznünk. Az előzetesében például majdnem minden benne van, amit érdemes látni belőle, ezen felül még nagyjából tíz érdekes percet találunk. Mindenki döntse el, hogy neki ennyiért megéri-e átvészelni a maradék játékidőt.
