A törvény gyilkosa című film, ha másért nem is, annyiban sokáig emlegetett élmény marad: ez az első film, amelyben igazából együtt játszik a két legenda, Robert de Niro és Al Pacino. Egymás oldalán, két zsarut alakítva küzdenek a bűn és egy önbíráskodó sorozatgyilkos ellen. Nem ők tehetnek arról, hogy ezzel a filmmel vége egy legendának...
Travis Bickle
Az 1976-os Taxisofőr című, Martin Scorsese által rendezett filmben a címszereplő fiatalember, jobb híján éjszakai taxisnak áll. A mocsok, a bűn, a szenny, ami ellepi az utcát, mélyen felháborítja Travist. A társadalomból egyre jobban kiábránduló férfi, látva a rendőrség és a politika tehetetlenségét, elhatározza, olyat tesz, amivel felnyitja az emberek szemét. Szegényes, primitív és brutális eszközeivel nekiáll "kitakarítani" az utcát. E filmmel Robert de Niro olyan figurát (és Scorsese olyan filmet!) alkotott, amelyet azóta is viszonyítási pontként használnak olyan filmeknél, melyek a sorsuk irányítását saját kezükbe vevő hősök erkölcsi és etikai vizsgálatát vetik fel, bármilyen szinten, műfajban, stílusban.
Serpico
Az 1973-as Serpico című, Sidney Lumet által rendezett krimiben Al Pacino egy fiatal rendőrt alakít, aki nem sokkal a rendőr-akadémia elvégzése után, eminensként a tanult elvek alapján, becsülettel, a törvény betűinek szó szerinti alkalmazásával próbálja teljesíteni választott hivatását. Munkája során azonban rádöbben a valóság mocskos oldalára, hogy a világ nem úgy működik, ahogyan a rendőriskola tankönyvei leírják. Egyre jobban felismeri, hogy a korrupció a rendőri vezetés legfelsőbb köreibe is felnyúlnak. Frank Serpico úgy dönt, hogy belső meggyőződésének megfelelve, felveszi a harcot az alvilággal, valamint az alvilág szolgálatába állt rendőrséggel. Figurájával Al Pacino a külső és belső ellenséggel egyaránt birokra kelő, erkölcsileg tiszta, ám eszközeiben kemény zsaru egyfajta "prototípusát" alkotta meg.
Szemtől szembe
Michael Mann 1995-ös filmjében került össze először a két önfejű és öntörvényű figurát megalkotó, ekkor már vastagon legenda. (Mindketten játszottak persze Coppola Keresztapájában, Pacino végig, míg de Niro csak a második részben, ám a sztori jellegéből adódóan ott nem volt közös jelenetük.) A Szemtől szemben című film a két legenda szembeállítására volt kihegyezve, melynek ők tisztességgel eleget tettek. Pacino volt a zsaru, de Niro a gengszter, a Jó és a Rossz kellően összemosva, a végén de Niro meghal. A két hős szerepeltetése azonban cselesen volt megszervezve a filmben, ugyanis soha nem látszódtak ketten egy képben. Kuszálja a képet, hogy a film plakátján pedig mégis együtt szerepelnek a híres éttermi jelenetben. Mindenesetre a pletyka szárnyra kapott, hogy a két legenda nem is beszél egymással, és hasonlók...
A legenda vége
Jon Avnet aztán A törvény gyilkosa című filmben végre vitán felül, félreértéseket és félremagyarázásokat kizárva, összehozta a két színészt. Rengeteg közös jelenetük van, elvannak egymással, dobálják egymásnak a színészi labdákat, melyet vadul le is csapnak. Még a Szemtől szemben asztalos jelenete is megidéződik, és látszólag, kezdetben nem is versenyeznek egymással, hisz' mindketten zsaruk. A legenda cáfolva: ezek bírják egymást.
Jon Avnet, aki producerként és rendezőként széles műfaji spektrumban (a Sült zöld paradicsomtól a Kerge Kacsákon át a 88 percig), "vérprofi" státuszban dolgozik Hollywood-Felsőn, e filmben gyakorlatilag összegyúrta a Taxisofőrt, a Serpicót és a Szemtől szemben-t. Nos, miképpen a gasztronómiában is, vannak olyan összetevők, amelyek teoretikusan bármennyire is összeillőnek tűnnek, ha a gyakorlatban is összevegyítik őket, csupán macskakaja lesz a végeredmény. Hasonlóképpen ez a mix sem működik igazán. Pacino és de Niro bizony megöregedett. Nem nagyon, csak egy kicsit, de az arc már túl gyűrött, a szem már túl táskás egy(két) pörgős szuperzsaruhoz, a test (de Niróé) pedig már löttyedt egy macsóhoz. A film második felében, amikor a rendező már hagyja őket viszonylag hosszúra vágott snittekben kedvükre játszani, megy a brillírozás, de odáig... A film első fele olyan, mintha egy hosszúra nyúlt filmelőzetest néznénk. A mondatok nem csengenek ki, rögtön utánuk vágva a következő, vagy egy akció. Idétlen szituációk, mint "most bemegyünk a helyre, ahol tisztára mossák a drogpénzt", mondja de Niro Pacinonak, és bemennek a helyre, ahol tisztára mossák a drogpénzt. És hasonlók. A film második felére érthetetlenül és hála'istennek lelassul a ritmus, így itt legalább élvezhetjük a két legenda játékát, ezekért érdemes a fimet megnézni. A cselekmény egyetlen nagy csavarra épül, melyet józan ésszel és némi krimis filmes tapasztalattal már az elején ki lehet találni, mindenféle előzetes spoiler-fertőzés nélkül. Van ötlet a két figura legendájával való játékban, de ezt jobban ki kellett volna bontani/el kellett volna dugni a vágóollót, hadd bomoljon ki magától és a két színész tehetségéből: utcatakarítás, az ellenség köztünk van, egy asztalnál egymással szemben vagy egymás mellett, stb. A beharangozott és elvárt Nagy Összecsapás két még éppen gigász méltatlan körülmények közötti barátságos sörmeccse csupán, másképpen szólva, ez egy közepes akció-krimi. Sajnos.
Kinek ajánljuk?
- Robert de Niro rajongóinak.
- Al Pacino rajongóinak.
- 50 cent rajongóinak.
Kinek nem?
- Azoknak, akik elviselni sem tudják ezeket a sztárokat.
- Azoknak, akik túl sokat várnak e filmtől.
- Azoknak, akik nem szeretik az erőszakos filmeket.
5/10
