A Jó, a Rossz és a Csúf (1966)

Sergio Leone ún. dollár-trilógiájának legismertebb darabja sokak szerint a valaha készült legjobb western. Kik vagyunk mi, hogy ezzel vitatkozzunk, de kétségkívül ez az egyik leghitelesebb ábrázolása a mocskos, erőszakos és a végletekig  opportunista amerikai Vadnyugatnak – noha az egész filmet Olaszországban és Spanyolországban vették fel. Clint Eastwood, Lee Van Cleef és Eli Wallach játssza a három címbéli karaktert - – pontosan ebben a sorrendben -, akik a polgárháború alatt egy kincsre vadásznak, és hol egymás szövetségesei, hol megátalkodott ellenségei. Az átverések és árulások valóságos körtánccá fejlődnek ki, amely számos parádésan megkomponált leszámolásban csúcsosodik ki, Ennio Morricone kísérőzenéje pedig zseniális és felejthetetlen.

Délidő (1952)

A lista legkigondoltabb, legpatinásabb darabja, amely egyszerre hozta vissza az 1930-es évek fekete-fehér nagy munkáinak hangulatát és gondolta tovább a zsáner, némi aktuálpolitikai színezetet is adva annak. 1952-t írunk a Délidő bemutatójakor, a hidegháború csúcsán és a Nagy Hollywoodi Boszorkányüldözés alatt, amikor mindenki gyanús volt, és aki gyanús volt, azt mindenki magára hagyta. Ez történik a film idősödő seriffjével (Gary Cooper, a műfaj egyik nagy ikonja) is, amikor kiderül, hogy régi ellenségei a város felé tartanak, és senki sem áll mellé, felesége (a csodás Grace Kelly) pedig arra biztatja, álljanak tovább, de ő nem hátrál meg. Fred Zinnemann filmje, amely korát megelőzve valós időben játszódik, nem a végső párbajra összpontosít, hanem arra, miként marad magára hősünk, és milyen gyáva az ember, ha a tömeg része. Meg sem lehetne számolni, hány későbbi remekmű előképe a Délidő, és hányan kölcsönöztek belőle.

Az üldözők (1956)

A lista nem lenne teljes John Ford rendezései és valamelyik John Wayne film nélkül, aki ezúttal nem a makulátlan hőst alakítja, és játéka is más, mint, amit megszoktak tőle. Ő Ethan Edwards, akinek szeretett unokahúgát komancs portyázók ragadták el, ő pedig az elvakult bosszútól hajtva ered a nyomukba, nem tisztelve se embert, se istent. Wayne alakítása sötét és kétségbeesett,és legfőképp összetett, ami korábban egyáltalán nem volt rá jellemző. Karaktere ugyan sokban megfelel a határvidék klasszikus hősének, hisz remek nyomolvasó, megél a sivatagban, és a fegyverrel is jól bánik, de rasszista és önző is egyben. A csodás Monument Valley és a dél-nyugati sivatag csodálatos hátteret ad ennek a műfajon belűl is nagyon ritkán elmesélt történetnek – az indiánok valóban gyakran raboltak el gyereket és nőket, akiket aztán gyakran be is fogadtak a törzsükbe.

Butch Cassidy és a Sundance kölyök (1969)

Mondunk valamit hirtelen:  mindenki kedvenc vadnyugati haverfilmje valójában hippimozi, a hippikorszak lenyomata, csak hosszú haj nélkül, el is mondjuk, miért. Két hősünk nem a pénzre hajt, hanem a nagyvállalatok ellen küzd, hisznek a szabad szerelemben,  ló helyett biciklivel mennek – na jó, nem mindig -, és olyan helyekre utazgatnak, amik nem a klasszikus turistacélpontok. A valóságban egyáltalán nem jóképű Robert LeRoy Parker és Harry Longabaugh életének némileg kiszínezett verziója Paul Newman és Robert Redford főszereplésével a két színész legismertebb és talán legjobb alakítását hozta el, és meglehetősen könnyelmű és vidám helynek festette le a Vadnyugatot. Ehhez képest a lezárás egyszerre kiábrándító és mégis felemelő, hiszen a Butch és a Kölyök utolsó harca nem is ér véget...

A hét mesterlövész (1960)

Ha nem tudná valaki, az egyik legnagyobb western klasszikus valójában egy remake, mégpedig  Akira Kurosawa zseniális Hét szamurájának újragondolása – bizony, már akkor is csináltak. ilyet. John Sturges saját, napfényesebb és hősiesebb verziója Mexikóba helyezi a cselekményt, ahol egy csapat bandita terrorizálja a falvakat, és az egyik ilyen faluban összedobnak egy kis pénzt pár szabadúszó amerikai zsoldosra, hogy védjék meg őket. A hét mesterlövész mind különböző okból vállalja a piszkos munkát, és végül más-más okból hajlandó feláldozni magát. A főszereplők között ott találjuk a kopasz Yul Brynnert, a már ekkor legendás Steve McQueent és a lengyel létére mindig félvéreket játszó Charles Bronsont, de a legapróbb szerepekben is nagyszerű színészeket látunk - Eli Wallach pedig újra rosszarcú bandita lehet, a film messziről is felismerhető zenéje az egyik legszebb és legfelemelőbb az egész műfajban.

A félszemű (2010)

Ha szeretnénk hozzáadni egy modern westernt is a listához –márpedig 5-7 éve rengeteg új és jó darab készült – akkor a Coen testvérek munkáját választjuk, nyersesége és szépsége, illetve a mindig fantasztikus Jeff Bridges miatt. Ő a címbéli viharvert félszemű atyafi, Rooster Cogburn, akit egy tinilány bérel fel, hogy segítsen neki megtalálni apja gyilkosát – Bridges itt mellesleg egy olyan „csizmába” lép, amelyet annak idején nem más, mint John Wayne viselt egy azonos című,  1969-es darabban.  Ethan Coen és Joel Coen nem az ilyen típusú filmekről ismertek, de már a Nem vénnek való vidékkel is bebizonyították, hogy alkalmasak a zsáner újbóli életre keltésére, és itt gyönyörű, szikár és néha meghökkentő, és egy másik modern klasszikust, Jim Jarmusch Halott emberét idéző képekkel dolgoznak.

Vad banda (1969)

Bár a western mindig is a leszámolásokról, igazságosztásról, indiántámadásokról és párbajokról szólt, a filmes világ mégis teljesen megdöbbent, amikor jött egy rendező, és fogta a műfajba kódolt erőszakot,  és valóban véres, mocskos erőszakként kezelte. A rendező Sam Peckinpah volt, a film pedig a Vad banda, ahol nincsenek ártatlanok, ahol a hétköznapi járókelőket vagy banki alkalmazottakat ugyanúgy lemészárolják, mint a fejvadászok az üldözötteket vagy fordítva. A csavar Peckinpah történetén, hogy ő már a Vadnyugat végnapjait mutatja, ahol az utolsó, már vénülő bankrablók menekülnek a törvény náluk is kegyetlenebb martalócai elől, útjuk pedig Mexikóba vezet, ahol a polgárháború részeseivé válnak. A Vad banda nem csupán az erőszak és a téma miatt különleges: a filmet forradalmian új vágástechnikával és kameramozgással vették fel, amitől például az utolsó nagy, véres géppuskás összecsapás még emlékezetesebbé vált.