Ha már a karácsony a szeretet ünnepe, akkor mutassuk meg, hogy a szeretetről és az elfogadásról nem muszáj térdig szirupban tocsogva beszélni. Van nekünk egy rajzfilm-sorozatunk, amely egészen zseniális és modern formában tud mesélni a toleranciáról és szeretetről: Pom Pom.
A Pom Pom-ot persze nem csak karácsonykor lehet nézni, de illik az ünnephez, ráadásul pont most vetíti az M2 minden nap.
Csukás István sok mindenben a kora előtt járt. Sajdik Ferenccel, a figurák megrajzolójával együtt kitaláltak egy képzeletbeli lényekkel, szörnyekkel teli világot, ami mégsem ijesztő, hanem nagyon is kedves. Csukás arra is felfigyelt, hogy akkoriban a mesék hősei legtöbbször kisfiúk voltak, így nosza, Picurt helyezte a középpontba, az ő fején ülve mesél Pom Pom, miközben a kislány az iskola felé sétál.
Minden mese egy-egy 7 perces, mini szürreál agymenés. A város, amiből elrepülnek az esernyőmadarak, a kannibál kalap, ami dühében más kalapokat eszik, de aztán átszokik csokira, egy csíkos pók, amely a potrohával radíroz, és egy Benő, aki festményeket tüsszent, és persze lehetne hosszan sorolni a két szériára jutó fura lényeket.
És minden kis különös, mókás sztori valahol a szeretetről és a másik lény elfogadásáról szól, de olyan mesterien becsomagolva, hogy nem rúg minket orron a kilógva kalimpáló lóláb. Csukás nem akar minket erőltetetetten jó útra téríteni, nem akar mindenáron tanulságokkal traktálni minket, nem akar bennünk bűntudatot ébreszteni.
De milyen szeretetről is van itt szó? A történetek középpontjában mindig egy deviáns, punk lény áll, aki ámokfutásba kezd, és csak a terhére van a közösségnek. Lopás, garázdaság, csendháborítás, károkozás, kannibalizmus esetei forognak fent. Zárjuk őket börtönbe, javító-nevelő intézetbe, közösítsük ki őket a társadalomból! - kiáltaná a primitív erkölcscsősz (aki persze négy fal között sokkal durvább dolgokat művel). Nézzük meg, hogy mi az oka a frusztráltságuknak, és keressük meg, hogy miben tehetségesek - mondja erre Csukás István, Gombóc Artúr vagy Pom Pom. Hiszen a Körbevágó körömolló, vagy a Zengő-bongó fésű, vagy a Szomorú Szamovár sokszor egyszerűen csak munka nélkül maradtak, és dühükben rombolnak. A Torzonborz kalapevő, a Festéktüsszentő Hapci Benő, a Zengőtorkú Nyivákoló, a Mágneskörmű Szögkihúzó, vagy Durrbele Bumm és a többiek meg sokszor csak mások, mint a többi „gyerek”, és mindenáron skatulyába akarják őket gyömöszölni. Miközben kiváló festők, énekesek, muzsikusok, liftkezelők, kalapok, ollók lehetnek belőlük. Hasznos tagjai a társadalomnak, hogy egy ilyen közhellyel éljünk, pedig itt tényleg erről van szó.
Végül a nagyszerű stábról: A vicces figurákat Sajdik Ferenc tervezte, de magát a rajzfilmet Dargay Attila rendezte, aki a Ludas Matyit, Vukot, Szaffit és rengeteg mást is. Pethő Zsolt szerezte a mókás zenét, amely annyira illik a képi világhoz, Pethő sok más magyar mese remek zeneszerzője volt. A szinkonhangok között pedig ott látjuk Petrik József, Csákányi László, Kútvölgyi Erzsébet, Körmendi János, Gálvölgyi János, Márton András, Raksányi Gellért, Horkai János, Miklósy György nevét is.
