A leskelődő egyike a tucatszám készülő "izgalmas pszicho-thrillereknek", sorozatgyilkossal, bekattant nyomozóval, pszichiáternővel és egy csapat magányos fiatal lánnyal, akik csak arra várnak, hogy megsorozatgyilkolják őket. Meg is kapják a magukét, szó ami szó, Keanu Reeves szorgalmas "szérialkiller" tud lenni, ha beindul, naponta eltesz egyet. A ronda, elidegenedett nagyváros meg még csak rá se bagózik. James Spader, az idegi alapon leszázalékolt nyomozó is csak azért száll be a hajszába, mert személyes ügy ez neki. Az óvatlan néző már azt hihetné, hogy valami izgalmas párhuzam rejtőzik itt - utalnak is rá mondjuk elég konkrétan, jinnel, janggal, fénnyel meg árnyékkal - de sajnos kiderül, csak egy halott szerető kísért kettejük ellentmondásos kapcsolatában, semmi többletjelentés, se mögöttes, se mély. Elkezdik hát kergetni egymást, néha meg-megcsillan valami - kizárólag a színészek jóvoltából - és végül több nagyobb tűzeset után az egyik életben marad, tulajdonképpen mindegy is, egész pontosan melyik.
Tulajdonképpen semmivel sem gyengébb ez a film az átlagosnál, egész jól működik, nem unalmas, nincs üresjárat, de ugye ez önmagában még nem erény. Akkor a legjobb, amikor az ellenfelek találkoznak, a végén van egy szép hosszú jelenetük, na akkor pillanatokra tényleg felizzik a levegő, szépen összejátszik a két "öreg". (Nos igen, úgy tűnik, mostanra elérkeztünk oda, hogy James Spaderből a Szex, hazugság, video óta, és Keanu Reevesből az Otthonom Idaho óta, Kevin Bacon-nel, Johnny Depp-pel, Brad Pitt-tel együtt öreg színész, előző generáció lett. Hogy szalad az idő!) Rafináltan felhangolják egymást, sziporkázó duettjükből fényes szikrák pattannak az amúgy kopottas klisékre, kár hogy ezek a szikrák nem állnak össze egyetlen hosszú, kitartó ívvé, a csillogás elhamvad, a csoda elmarad, pedig két ilyen kaliberű színésztől azért joggal elvárható volna.
A képek végig igen szépek, ami nem véletlen, Michael Chapman a Dühöngő bika és a Taxisofőr operatőre is volt. Néhol pedig, egy-egy szokatlan vágásnál, markáns kameramozgásnál, rendhagyó beállításnál érezni, hogy a rendezőnek is voltak eredeti ötletei, de gyanítható, hogy a producerek árgus szemekkel figyelték minden mozdulatát, és gyorsan a kezére ütöttek, amint valami egyénivel próbálkozott.
A dolog úgy áll, hogy ha valaki a nagy melegben egy kis borzongásra vágyik, és amúgy mindegy, akkor nyugodtan. Végül is moziba járni kell.
